Pesti Srácok

A Ferencváros labdarúgócsapata a Groupama Arénában vívhatja ki a továbbjutást szerda este a BL-ben

Perutek JánosPerutek János Sport 2023 július 18.
Egy éve ugyanúgy idegenbeli döntetlennel kezdte a labdarúgó Bajnokok Ligáját a Ferencváros, mint múlt héten a feröeri KÍ Klaksvík ellen, amelyet így szerdán, a hazai visszavágón kell felülmúlnia a selejtező első fordulójában. A sorozatban ötszörös magyar bajnok együttes múlt kedden a szűk és műfüves pálya, valamint a hűvös idő miatt nem tudta érvényesíteni nagyobb játéktudását, de az Üllői úton a szigetországi együttes érezheti majd magát hasonlóan kényelmetlenül.

Fábry Szabolcs ismét nagy fába vágta a fejszét: a nemzeti kultúra fesztiválja lesz Nagyvázsonyban!

Perutek JánosPerutek János Ps TV 2023 július 14.
A PS TV Mi kérdezünk című műsorának ezúttal egy régen látott ismerős volt a vendége: Fábry Szabolcs. Nagyvázsony polgármestere egy évvel ezelőtt fejezte be a Krokodilagy című műsorát, mely a vidéki emberek véleményét volt hivatott tolmácsolni a nagyvilágról a külvilág felé. Egykori kollégánkat a tévéműsor mellett a Váradalom című négynapos nagyvázsonyi fesztiválról kérdeztük, valamint a térség és a település fejlődése sem maradt szó nélkül. Nézzék meg a beszélgetést, érdemes!

Egészen elképesztő új sportágat ismerhetünk meg: a hobbilovaglást – ló nélkül

Perutek JánosPerutek János Sport 2023 július 13.
Ha valaki azt gondolja, hogy látott egy kő-papír-olló versenyt és ezzel túl van élete legbetegebb sportélményén, szólnunk kell, hogy sajnos téved. Egy egészen hihetetlen „sport” ütötte ugyanis fel a fejét: a hobbilovaglás. Ez így elsőre nem tűnik komoly dolognak, sőt! Azonban a most következő videó láttán egész biztosan megváltozik minden olvasó véleménye. A hobbilovaglást ugyanis játéklovakkal űzik. Emberek.

Ozzy Osbourne: A testem még nem áll készen a visszatérésre

Perutek JánosPerutek János ‎ 061.hu 2023 július 11.
A legendás Black Sabbath egykori frontembere már évtizedek óta szórakoztatja a rockzene szerelmeseit saját produkciójával is. Olyan zenei tehetségek nőttek fel mellette, mint a gitáros Zakk Wylde. Ozzy Osbourne azonban egy ideje már nem vállal élő fellépést, a Sabbath is búcsúzott a közönségtől. A 2024-es esztendőben a Power Trip fesztiválon mégis headlinerként láthattuk a nevét. Mindenki várta, hogy végre visszatérjen a rock halhatatlan énekese és újra szórakoztassa a nagyérdeműt. Ozzy papa viszont rossz hírt közölt: nem áll készen a teste a visszatérésre.

Női vízilabda – Leiskoláztuk Argentínát a nyolcaddöntőben, jöhet Ausztrália! – Magyarország–Argentína 23–6

Perutek JánosPerutek János Sport 2022 június 26.
Edzőmeccs lett az argentinok elleni nyolcaddöntő a vizes vb-n, de női vízilabdásaink ettől függetlenül nincsenek könnyű menetben, hiszen hol nagyon erős, hol pedig jóval gyengébb válogatottak ellen kell játszani. A mai meccs sima ügy volt, az argentin csapatnak csak a második negyedben volt két-három jó perce, ezen kívül Bíró Attila tanítványai uralták a medencét és magabiztosan leiskolázták az ellenfelet. A mérkőzés végeredménye 23–6 lett, és így most már biztosan jöhet a következő találkozó Ausztrália ellen, ami várhatóan egy magasabb színvonalat fog képviselni.

Hosszú Katinka hetedik lett a kétszáz méter vegyesen, Szabó Szebasztián a hatodik ötven méter pillangón

Perutek JánosPerutek János Sport 2022 június 19.
A hazai rendezésű vizes világbajnokságon a vasárnapi úszó döntők alkalmával két számban is érdekeltek voltunk. Elsőként Szabó Szebasztián úszhatott döntőt ötven méter pillangóban és az előkelő hatodik helyen zárt, míg kétszáz méter vegyesen Hosszú Katinkát lehetett látni a fináléban. Katinka a hetedik helyen végzett így háromszoros olimpiai bajnokunk túl van első döntőjén, elmondása szerint a következő versenyszámokra fókuszál már, ahol ennél jobb eredményt vár magától.

Megint megvertük őket, de nem akárhogyan! Anglia–Magyarország 0–4

Perutek JánosPerutek János Sport 2022 június 14.
Wolverhampton lesz a magyarok kedvenc angol városa, nem London, ez már egészen biztos. A mai este után ez már nem lehet kérdés, hiszen a történelmi győzelmünket követően újabb páratlan sikert értünk el, sőt, még nagyobbat. Legyőztük Angliát a saját pályájukon, úgy, mint annak idején ezt az Aranycsapattól megszoktuk. A találkozó elején még nyomtak, és be kell látni, rendesen nekünk estek, de álltuk a sarat és később a gólgyártást is megkezdtük. Az első két magyar gólt Sallai szerezte, majd Nagy Zsolt is betalált. Aztán a háromgólos magyar eufóriában kiállítottak egy angolt, nevezetesen Stonest, és szinte hihetetlen, de ki tudtuk használni az emberelőnyt és belőttük a negyediket. Lemostuk Angliát, vezetjük a halálcsoportot a Nemzetek Ligájában!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.