Szijjártó: ismét lesz magyar űrhajós
Legkésőbb 2025-ben ismét lesz magyar űrhajós – jelentette be a közösségi oldalán pénteken a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a videoüzenetben közölte, hogy az űrutazás kutatási célokat fog szolgálni. Az űrhajós amerikai együttműködéssel fog eljutni a Nemzetközi Űrállomásra, ahol magyar fejlesztésű eszközökkel folytathat kísérleteket – tette hozzá.Gyermekeknek szóló pornó készítésére biztatott egy külföldi újságíró
Egy újságíró azért szorgalmazza a gyermekeknek szóló pornó készítését, mert érvelése szerint a gyerekek amúgy is látnak felnőtt tartalmakat, ezért inkább készíteni kellene nekik egy belépő szintű pornót. Flora Gill azt javasolja, hogy ezeket az erotikus tartalmakat mind egy külön weboldalon kellene elhelyezni, ahol mindenkinek a beleegyezését kérik szex előtt, illetve nem tartalmaznának agresszív részeket, hogy a gyerekeknek normális képük alakulhasson ki a szexről – írja a V4NA. A tweetet nem sokkal később a szerző törölte, de addigra készültek képernyőképek, amit később megosztottak más Twitter-profilokon.Mintha mi se történt volna – Nem érdekli Cseh Katalin botránya a nyugati sajtót
Úgy tűnik, a világsajtó szemet eltakarva és fület befogva áll Magyarország előtt, ha a baloldalról van szó, ugyanis egyetlen Brüsszel-közeli nyugat-európai médium sem számolt be azokról a gyanús körülményekről, amelyek Cseh Katalin momentumos EP-képviselő családi cége, a Pannónia Nyomda Kft. körül felmerültek. Ez azért különösen érdekes, mert máskor például a Politico, a Euronews vagy akár a Deutsche Welle is kritikusan figyeli a Magyarországra érkező uniós támogatások felhasználását.Szocialista logika: váltsuk le a kormányt, mert egy autóversenyző azt mondta
Mesterházy Attilának és általában a baloldalnak mindig, mindenről az jut eszébe. Most is erről értekezett a szocialisták korábbi elnöke, aki ezúttal Lewis Hamiltonban látta meg a marketingértéket, és a brit F1-es pilótára hivatkozva vonta le a világmegváltó következtetéseket: váltsuk le a kormányt, mert egy autóversenyző azt mondta.Halálos baleset történt a metró felújítása közben
Halálos baleset történt a 3-as metró felújítási munkálatai közben Budapesten, a Corvin-negyed megállónál pénteken. A rendőrség tájékoztatása szerint egy szerelőkocsi sodort el egy munkást a metró alagútjában; az ügyben büntetőeljárást indítottak. Az Országos Mentőszolgálat az MTI-nek megerősítette, hogy a baleset következtében egy ember meghalt. Rajta kívül egy ember súlyosan, egy ember könnyebben megsérült.Elemzők szerint átmeneti lehet a keresetek emelkedésének májusi lassulása
A keresetek emelkedésének májusban mért lassulása könnyen átmenetinek bizonyulhat, az újranyitás eredményeként várható munkaerőhiány és az összetétel-hatás kifutásával – így kommentálták a legfrissebb adatokat az MTI-nek nyilatkozó elemzők. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott jelentése szerint májusban 8,2 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbihoz képest. Az előző havival megegyező 5,1 százalékos inflációval számolva a keresetek reálértéke egy év alatt 2,9 százalékkal nőtt az áprilisi 4,8 százalék után, amikor 10,1 százalékos volt a keresetek emelkedése.Köszönetet mondott Orbán Viktor a visszavonuló Cseh Lászlónak
Cseh László a kétszáz méter vegyes pénteki döntőjében elért hetedik hellyel fejezte be úszópályafutását a tokiói olimpián. Pénteken délután Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán egy korábbi közös képükkel üzent a 35 éves kiválóságnak. Cseh László kiemelkedő pályafutását többek között két világbajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelzi.Galgóczi Ágnes: az alapimmunizálás kötelező lesz az egészségügyben dolgozóknak
Megjelent az egészségügyi dolgozók alapimmunizálásáról szóló kormányrendelet, amely szerint minden olyan egészségügyi dolgozónak kötelező lesz a koronavírus elleni első két védőoltás felvétele, aki még nem kapta meg. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője pénteken a közmédiának elmondta: a rendelet augusztus 15-én lép hatályba, és az egészségügyben dolgozóknak 15 napjuk van arra, hogy megkezdjék az oltási sort.Mikor kezdi mentegetni Návai Anikót a baloldali média?
Návai Anikó szerint, ami vele történt, egy hónapok óta tartó kampány része, amely elsősorban a Hollywood Foreign Press Association (HFPA) ellen irányul, amelynek ő is tagja. Miért kellene másképp csinálnom bármit? – tette fel a kérdést. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Návai meghamisította a Scarlett Johanssonnal készült interjúját, amit a Nők Lapja pedig gyorsan eltávolított a lap tájékáról. Az újságírónő azt mondta a 168 Órának, hogy a Johanssonról írt anyagának címéből is kiderül, hogy egy retrospektív anyagról van szó. Ami akkora lódítás, hogy nincs ember, aki elhinné. Új interjúnak tűnik, azt is akarta sugallni Návai Anikó, de később aztán zavarában belebukik a mesébe.Szentkirályi Alexandra: Magyarország újabb nemzetközi esemény házigazdája lesz (Videó)
Magyarország újabb nemzetközi esemény házigazdája lesz, 2022 márciusában otthont ad a Bocuse d'Or európai döntőjének – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója. Szentkirályi Alexandra az MTÜ videójában hangsúlyozta: Európa legrangosabb főzőversenye az egyik legnagyobb turisztikai reklámot is jelenti Magyarország számára.Elfogadták a gyermekvédelmi népszavazásról szóló referendumot
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén hitelesítette a kormánynak a gyermekvédelem ügyében benyújtott népszavazási kérdéseit.Elvitte a hatóság a Petőfi sétány biztonsági főnökét
Lengyel Róbert, Siófok polgármestere a Facebookon számolt be róla, hogy egyik volt munkatársát, Ressinka Imrét, aki most az önkormányzat megbízásából a Petőfi sétány biztonsági vezetője, éjszaka a TEK felfegyverzett kommandósai vitték el házából. A biztonsági főnököt tanúként hallgatták ki, majd hazaengedték. Információink szerint a rendőrség azért kérte fel a TEK-et az intézkedésre, mert felmerült, hogy a biztonsági főnöknél fegyver lehet.Az OECD szerint Magyarország erős gazdasági növekedési jeleket mutat
Magyarország erős növekedési jeleket mutat az idei évben – állapította meg az OECD magyar gazdasági helyzetről szóló országjelentése (Economic Survey of Hungary 2021), amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra.Hazatérhet az Eb-meccs után letartóztatott magyar szurkoló
Pénteken szabadlábra került és elhagyhatta Németországot az a magyar futballszurkoló, akit öt héttel ezelőtt, a német-magyar Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzés után tartóztattak le Münchenben – közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken.Az NVB visszadobta Karácsony népszavazási kezdeményezését a Fudan-ügyben
Karácsony Gergely kiakadt az NVB-re. Legnagyobb fájdalma jelenleg az, hogy a Nemzeti Választási Bizottság visszadobta a Fudan-ügyben kezdeményezett népszavazás indítványát, mivel azt a főpolgármester magánszemélyként kezdeményezte.Márki-Zay szerint ő Orbán Viktor legesélyesebb kihívója
Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt miniszterelnök-jelöltségéről, és arról, hogy „konzervatív” jelöltként ő Orbán Viktor legnagyobb kihívója. Hódmezővásárhely polgármestere szerint ő egyesíti a csalódott jobboldaliakat. Itt szerényen megjegyeznénk, hogy a Závecz legfrissebb felmérése szerint az átlagos szavazóknak mindössze kétharmada tudja egyáltalán, hogy ki is ő.Egyre nő a migrációs nyomás az afganisztáni kivonulás miatt
Az Európai Unió illegális migrációval foglalkozó hatósági és titkosszolgálati koordináló szervezete újabb három évvel meghosszabbította a menekülőket segítő bűnszervezetekkel folytatott kiemelten kezelt küzdelmét. A helyzetet nagyban súlyosbítja a NATO-csapatok kivonulásának nyomán kialakult afganisztáni káosz.Ajánljuk még

























