Orbán Viktor: a magyar nemzet e tragikus napokban is Olaszország mellett áll
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton levélben fordult olasz kollégájához, Giorgia Melonihoz az Észak-Olaszországot napok óta sújtó pusztító áradások kapcsán, amelyek számos halálos áldozatot követeltek, és több tízezer embert fosztottak meg otthonuktól – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. MOB-közgyűlés: emelték a tao-keretet, az olimpiai bizottság is részesülhet belőle
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati éves rendes közgyűlésén bejelentette, hogy a péntek este érvénybe lépett kormányrendelet-módosítás értelmében 124,9 milliárdról 125,2 milliárd forintra emelkedett a sporttámogatásra fordítható éves társaságiadó (tao)-keret. Ebből az összegből a hat látványcsapatsportág mellett újra részesülhet a MOB is, így idén lehívhatja a sportfejlesztési programjának megvalósításához szükséges 167 millió forintot, jövőre pedig a párizsi olimpiára való felkészüléshez 300 millió forint állami támogatásban részesül. Orosz miniszterhelyettes: kolosszális kockázatot jelentene, ha a Nyugat F–16-osokat adna Kijevnek
A nyugati országok "kolosszális kockázatot" vállalnának azzal, ha F–16-os harci repülőgépeket adnának Kijevnek – jelentette ki szombaton Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes. A nyugati országok egyelőre nem jelentették be, hogy ilyen típusú vadászgépekkel látnák el Ukrajnát. Joe Biden amerikai elnök a legfejlettebb iparosodott országokat tömörítő G7-csoport hirosimai csúcstalálkozóján arról tájékoztatta partnereit, hogy az Egyesült Államok támogatja, hogy ukrán pilóták kiképzést kapjanak az F–16-osok használatára.
Navracsics Tibor: az állam és a kereszténység a magyarság lételemét jelentik
A magyar állam és a minket Európához kötő kereszténység a magyarság lételemét jelentik – mondta a területfejlesztési miniszter szombaton, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Szabolcson. Kínlódik London polgármestere: PTSD-ben szenved, annyi halálos fenyegetés éri
Sadiq Khan londoni polgármester a Guardiannek adott interjút, amelyben állítja: poszttraumás stressz szindrómában szenved az őt ért rengeteg halálos fenyegetés miatt. Ő volt az, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy terrortámadásokra készülni a „nagyvárosi élet szerves része”. Az agresszív, néhány száz fős tömeg egy órán keresztül folyamatosan erőszakkal próbált áttörni a rendőrsorfalon
Erőszakkal, folyamatosan és összehangoltan próbálta meg egy "néhány száz főből álló agresszív tömeg" a pénteki esti diáktüntetés után egy órán áttörni a rendőrsorfalat Budapesten. A rendőrök 15 embert igazoltattak és két esetben feljelentést tettek csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt – közölte szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A közlés szerint a rendőrök "óriási türelmet" tanúsítva, jogszerűen, szakszerűen és arányosan jártak el. Egy felső tagozatos diáklány fenyegetőzött lövöldözéssel Tatán, az iskolához a TEK is kivonult
A tatai Vaszary János Általános Iskolában iskolai lövöldözés tervezése adott okot az aggodalomra. A Komárom-Esztergom vármegyei hírportál információi szerint egy felső tagozatos diáklány miatt értesítették a hatóságokat, aki lövöldözéssel fenyegetőzött – számol be az index.hu.
Az ország 24 pontján tart majálist a hétvégén a Gyurcsány-szekta
A Demokratikus Koalíció (DK) hétvégén az ország 24 pontján várja majálisozni az "európai" embereket – közölte az ellenzéki párt szóvivője szombaton. Feltehetően azért, hogy Dobrev végre elhozza a reményt számukra. Oroszország körözési listájára tette a Putyin letartóztatását kérő ügyészt
Oroszország elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) azon ügyésze ellen, aki márciusban elfogatóparancsot kért Vlagyimir Putyin elnök ellen háborús bűnök vádjával – jelentette az orosz média a Sky News beszámolója szerint. G7: Kína gyakoroljon nyomást Oroszországra az ukrajnai háború befejezése érdekében
A világ hét legfejlettebb iparosodott országa (G7) szombati nyilatkozatában felszólította Kínát, hogy gyakoroljon nyomást Oroszországra az ukrajnai háború befejezése és csapatai feltételek nélküli, azonnali és teljes kivonása érdekében. Deutsch Tamás egyértelmű válaszokat vár Ukrajna Magyarországgal szembeni, újabb zsarolásával kapcsolatban
Haladéktalan, mellébeszélés nélküli, egyértelmű és világos választ vár Brüsszeltől Ukrajna Magyarországgal szembeni, újabb súlyos zsarolásával kapcsolatban Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációvezetője. A pünkösdi hétvégén rendezik meg a 21. balatoni bor- és halünnepet Balatonfüreden
A pünkösdi hétvégén rendezik meg a 21. balatoni bor- és halünnepet Balatonfüreden, a rendezvényt gyermeknapi programok is színesítik – közölte szombaton az MTI-vel a rendezvény fesztiváligazgatója. Gázolt a vonat Szolnoknál, késésekre kell számítani
Elgázolt a vonat egy embert Szolnoknál, ezért késnek a vonatok Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba-, a Hatvan–Szolnok- és a Szolnok–Vámosgyörk-vonalon – közölte a Mávinform szombaton, a Facebook-oldalán. Honvédelmi családi napot rendeznek vasárnap a Városligetben
Családi nappal ünneplik a Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulóját vasárnap a Városligetben – közölte a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel. Zelenszkij: a G7-csúcstalálkozó után közelebb kerül a béke
A világ hét legfejlettebb iparú országának (G7) hirosimai csúcstalálkozója után "közelebb kerül a béke" az ukrajnai háborúban – írta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Twitteren szombaton, miután megérkezett Japánba. Galambos ügyvédje: a zenésznek állandó ápolásra van szüksége, a börtön falain kívül
Galambos Lajos (Lagzi Lajcsi) és ügyvédje újabb beadvánnyal fordult a hatósághoz: be akarják bizonyítani, hogy a zenésznek állandó ápolásra van szüksége, a börtön falain kívül. Úgy tudni, állapota nem javult, alig eszik, és sokat fogyott az elmúlt egy hónapban – írja az Index. A G7-ek kezdeményezést indítottak a gazdasági kényszerítés ellen
A G7-országcsoport szombati nyilatkozatában jelezte: új kezdeményezést indított a gazdasági kényszerítés felszámolására, intézkedéseket helyezve kilátásba a gazdasági függőséget fegyverként felhasználó szereplők ellen. Nagy Attila Tibor a diáktüntetésről: Nem tudom, ez mire volt jó
Ahogyan korábban a PestiSrácok.hu is beszámolt, pénteken diákszervezetekkel tüntetett a baloldal Budapesten, majd a tüntetők bizonyos része – Tordai Bence vezetésével – a Fidesz-székházhoz vonult, de a Lendvay utca mindkét oldalát a rendőrség addigra lezárta. A Lendvay utcában a gyűlés agresszív résztvevői különböző tárgyakkal, vascsavarokkal, palackokkal dobálták meg a rendőröket. A tüntetők lökdösni, tolni kezdték a rendőrsorfalat, és megpróbálták áttörni azt, a rendőröket folyamatosan verbálisan és tettleg provokálták.