BDSM-ruhába öltözött apostolok körében ábrázolja Jézust az Európai Parlamentben kiállított kép
Május 2. és 5. között egy ideiglenes fotókiállítás volt látogatható az Európai Parlamentben, Elisabeth Ohlson leszbikus fotóművész képeiből. Az egyik fotósorozat komoly botrányt váltott ki, mivel Jézus Krisztust ábrázolta bőr BDSM-ruhába öltözött homoszexuális férfiak körében. A képek készítője úgy nyilatkozott: az alkotás célja az volt, hogy Jézust az LMBTQ-közösség támogatójaként mutassa be – írja az Origo. Latorcai Csaba: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Magyarország új gazdasági motorjává válik
A kormány által meghirdetett újraiparosítási program nyertese az észak-alföldi és az észak-magyarországi régió lesz; Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye válik a kormány tervei szerint Magyarország új gazdasági motorjává – mondta Latorcai Csaba, területfejlesztésért felelős miniszterelnökségi parlamenti államtitkár, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ügyvezető főtitkára csütörtökön, Miskolcon, sajtótájékoztatón. A WHO feloldotta az egészségügyi vészhelyzetet a majomhimlő kapcsán
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön feloldotta a több mint száz országban terjedő majomhimlő miatt tavaly elrendelt egészségügyi vészhelyzetet.
Bese Gergő atya: II. János Pál emlékét azért támadják, mert az emberi méltóság, a házasság és a család védelmezője volt
Több mint két hónapja borzolja már a kedélyeket Lengyelországban a TVN24 lengyel ellenzéki hírtelevízió által bemutatott dokumentumfilm, amely úgy ábrázolja az egykori egyházfőt, mint pedofil ügyeket elhallgató néhai krakkói érseket. A számos pontban nyilvánvaló hazugságot állító film „forrása” a Lengyel Népköztársaság hatalmi apparátusának anyagain alapul. A nagy bizonyossággal „hiteles” kommunista propagandaanyagok legfőbb célja a lengyel társadalom identitásának megkérdőjelezése – írja Bese Gergő atya a vasarnap.hu-n. Wagner-alapító: elkezdődött az ukrán ellentámadás
Az ukrán ellentámadás teljes gőzzel halad, Volodimir Zelenszkij elnök ravaszkodik, amikor az offenzíva elhalasztásáról beszél – közölte Jevgenyij Prigozsin, a Bahmut ostromában kulcsszerepet játszó Wagner magánhadsereg alapítója csütörtökön, sajtószolgálatának Telegram-csatornáján. Marihuánatermesztőt fogtak el Ózdon
Kábítószer-birtoklás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy 48 éves ózdi férfival szemben, aki ingatlanjain több száz tő – marihuána előállítására alkalmas – kendert termesztett engedély nélkül – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön. Karácsonyék megmókolták – Újabb milliárdos tételtől esett el a fővárosi tömegközlekedés
Hiába magyarázzák a bukott bizonyítványt Karácsony Gergelyék: elszórták a megtakarított pénzt és csődbe vitték Budapestet – írja Facebook-bejegyzésében a budapesti Fidesz.
Donald Trump: Elnökként 24 óra alatt véget vetek a háborúnak
Elég később visszatérni arra a kérdésre, háborús bűnös-e Vlagyimir Putyin – jelentette ki a volt elnök a Euronews beszámolója szerint, amely egy, a CNN-nek adott interjút szemlézett. Szijjártó: Magyarország és a Maldív-szigetek is a globális békepárti többség része (Videó)
Az ukrajnai háború negatív kihatásai a közöttük lévő több ezer kilométernyi távolság ellenére a Maldív-szigeteken és Magyarországon is érezhetők, ezért a két ország a globális békepárti többséghez tartozik – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten. London nagy hatótávolságú rakétákat szállít Ukrajnának
Nagy-Britannia nagy hatótávolságú rakétákkal látja el az ukrán fegyveres erőket – közölte csütörtökön Ben Wallace brit védelmi miniszter. Karácsony ismét klaviatúrát ragadott – „Lakógyűlésre” van pénz, de a Lánchíd utáni pénzek nélkül bajban van Budapest
A főpolgármester ismét klaviatúrát ragadott és sajnálkozó tekintettel ismét megfogalmazta rövid szentenciáját, hogy őt bizony bántja a kormány, ezért nem megy neki semmi. Avagy kuncsorgás 6 milliárd forintért, miközben zajlik a politikai emberkedés Budapesten. 43 százalékkal nőtt tavaly a magyarországi McDonald's éttermek bevétele
Jelentősen, 43 százalékkal nőtt tavaly a magyarországi McDonald's éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. nettó árbevétele, ugyanakkor adózás előtti eredménye 22 százalékkal csökkent, főként költségeinek növekedése miatt – közölte a cég az MTI kérdésére. Férfibörtönbe kerül egy transznemű brit nő
Lexi-Rose Crawford kilenc évet fog eltölteni férfibörtönben – írta meg a Daily Mail brit bulvárlap. A férfinek született személy most nőként identifikálja saját magát, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy – miután kiengedték a börtönből, ahova egy 15 éves lánnyal való szexuális tevékenység miatt került – ezúttal egy másik női ismerősét erőszakolja meg a péniszével (with her penis) – számolt be a Mandiner. Bár Budapest csődöt mondott, a közművezér luxusesküvőt rendezett magának Szicíliában (KÉPEK!)
Miközben Budapest a csőd szélén áll, ijesztő módon eladósodik, és Karácsony Gergely azzal fenyegetőzik, hogy nem fizeti be a törvény szerinti adókat, addig kedvenc cégvezére, Mártha Imre egy szicíliai luxusszállodában mondta ki a boldogító igent. Beomlott egy gyalogoshíd Finnországban, sok a sérült
A rendőrség közlése szerint huszonnégy ember, köztük sok gyerek megsérült Finnországban azt követően, hogy beszakadt egy gyalogoshíd a főváros szomszédságában lévő Espoo városban. A sérültek közül többen vannak súlyos állapotban. Szijjártó: 19 milliárd forint értékű beruházással 300 új munkahely jön létre Vecsésen
A Magna kanadai autóalkatrész-beszállító üzemet épít Vecsésen, a nagyjából 19 milliárd forint értékű beruházással 300 új munkahely jön létre – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön. Lövöldözés volt egy németországi Mercedes-gyárban, ketten meghaltak
Lövöldözés tört ki a Németország délnyugati részén lévő Sindelfingen Mercedes-gyárában csütörtökön, ketten meghaltak – közölték a német hatóságok, hozzátéve, hogy egy gyanúsítottat is őrizetbe vettek. A legfontosabb állami szervek vezetőivel tárgyalt Varga Mihály a költségvetésről
A jövő évi költségvetésről tárgyaltunk a legfontosabb állami szervek vezetőivel – írja közösségi oldalán a pénzügyminiszter. Varga Mihály megjegyezte: az a cél, hogy a háborús időkben is csökkenő pályán tartsák az államadósságot és a költségvetés hiányát.