Markó Attila nyolc és fél év után tért vissza Erdélybe, miután az utolsó perben is felmentette a román legfelsőbb bíróság
Romániában nem működik a jogállamiság, egy jogállami társadalomban nem lehet, hogy az igazság szerencse- és személyfüggő legyen – jelentette ki Markó Attila hétfőn, Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatóján. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt kisebbségügyi államtitkára, a bukaresti restitúciós bizottság korábbi tagja nyolc és fél év után tért vissza Erdélybe, miután az ellene indult öt perből az utolsóban is felmentették a vádak alól. Az elmúlt években Magyarországon élő politikus hétfőn Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök társaságában állt ki az újságírók elé. Peszkov: az ukrán hatóságok kijelentései bizonyítják, hogy Kijev terrorcselekmények szervezőjévé vált
Az ukrán hatóságok kijelentései, miszerint készek "oroszokat ölni szerte a világon", bizonyítják, hogy Kijev nemcsak támogatja a terrorcselekményeket, hanem azok közvetlen szervezőjévé is vált – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn, újságíróknak. Somogyi, a dollárbaloldal háttérembere
Legyen szó Pankotai Liliről és a dollárbaloldali tüntetésekről, az amerikai nagykövetség háborúpárti plakátkampányáról vagy éppen a Jobbik tisztára mosására tett kísérletről, minduntalan Somogyi Zoltánba botlik az ember – írja a Magyar Nemzet a dollárbaloldal egyik háttéremberéről.
Megkezdték a kisiklott vasúti kocsik műszaki mentését Téglásnál (VIDEÓ)
Megkezdődött a vasárnap délelőtt Téglásnál kisiklott tehervonat vagonjainak műszaki mentése; a teherkocsik beemelésének nehézsége és az erősen megrongálódott vasúti pálya miatt egyelőre nem tudni, mikor állhat helyre a vasúti közlekedés ezen a szakaszon – közölte a MÁV Zrt. debreceni pályavasúti területi igazgatóságának vezetője sajtótájékoztatón, hétfőn, a helyszínen. Deutsch: Heisler András azzal a Gyöngyösivel smúzolt, aki szerint minden zsidó nemzetbiztonsági kockázat
Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő is reagált Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének kormányellenes kirohanására. Mint Facebook-bejegyzésében írta, Heisler a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökeként a nyíltan antiszemita Gyöngyösivel közösen vett részt és smúzolt egy szédervacsorán. Hánynom kell – Richard Dreyfussnak sem jön be Hollywood politikai korrektsége
„Ez művészet. Ne mondja meg nekem, művésznek senki, hogy engednem kell a legújabb, legaktuálisabb ideáknak azzal kapcsolatban, hogy mi is az erkölcsiség. Ezt nem lehet jogilag szabályozni. Engedni kell, hogy az élet élet legyen. Sajnálom, nem gondolom, hogy van olyan kisebbség vagy többség az országban, akit így kellene kényeztetni” – nyilatkozta Richard Dreyfuss, Oscar-díjas, 75 éves hollywoodi veterán azzal kapcsolatban, hogy mostantól csak azokat a filmeket jelölik Oscar-díjra, amelyek megfelelnek az „alulreprezentált” csoportok kvótájának. Molnár Zsolt szerint bele kell törődnünk, hogy lesz Pufajkás-sétány
Tény, hogy '56-ban Horn Gyula nem a jó oldalon állt – ismeri el maga az MSZP-s Molnár Zsolt is hétfői közleményében, ugyanakkor szerinte a kormánynak Horn életútját is a maga komplexitásában kell nézni. „Törődjenek bele, hogy ezt a küzdelmet elvesztették” – üzente a jobboldalnak, mivel úgy véli, a fővárosi önkormányzatok hatásköre, hogy a volt miniszterelnökről sétányt nevezzenek el. Megjegyezzük: a vitatott történelmi személyiségekkel kapcsolatban külön törvény szabályozza, hogy kiről lehet és kiről nem közterületet elnevezni.
Szijjártó: atomenergia nélkül illúzió marad a Föld megőrzése
A járműipar elektromos átállása és atomenergia-beruházások nélkül mindössze illúzió marad, hogy mai formájában megőrizhetjük a bolygót utódaink számára, mivel ezek nélkül nem lehetséges a klímacélok elérése – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Abu-Dzabiban. Szédervacsora Gyöngyösivel belefér? – Gulyás Gergely reagált a leköszönő Heisler antiszemita vádjára
Egy Széder vacsora a zsidó származásúakat listázni akaró Gyöngyösi Mártonnal vajon nem megosztása a magyar zsidóságnak? – reagált Facebook-bejegyzésében Gulyás Gergely a leköszönő Mazsihisz antiszemita vádjára. Az izraeli kormány "kóser" áramot fog tárolni a vallásosok követelésére
Az izraeli kormány elfogadta az ultraortodox vallásos pártok követelésére a "kóser" áram kialakításának tervét – jelentette a helyi média hétfőn. Kijevbe látogat Ursula Von der Leyen, miközben megerősítette, hogy újabb szankciós csomaggal készülnek
Az ukrán fővárosba, Kijevbe látogat május 9-én, az Európa-napon Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy megbeszélést folytasson Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel – közölte hétfőn Eric Mamer, a brüsszeli testület szóvivője. CPAC Hungary – Nemzetközi szinten is létrejött a centrális politikai erőtér a globalistákkal szemben
Az Alapjogokért Központ által szervezett CPAC Hungaryn pártpolitikai hovatartozásokat felülíró és kontinenseken átívelő koalíció jött létre az Isten, haza, család értékegysége mellett. A magyar jobboldal, az amerikai konzervatívok, valamint európai szövetségeseink részvételével lezajlott konferencia beteljesítette az „együtt erő vagyunk” ígéretét. Magyar szervezésben nemzetközi szinten is létrejött a centrális politikai erőtér, a szuverenisták szövetsége a globalista hálózatokkal szemben – mert csak együtt van erőnk a békéhez! – olvasható az Alapjogokért Központ Facebook-bejegyzésében. Navracsics Tibor: az európai integráció fő vívmánya a béke
Az európai integrációnak a béke nem mellékterméke, hanem a fő vívmánya; "ebből adódik, hogy abszolút bővítéspárti vagyok" – hangoztatta a területfejlesztési miniszter hétfőn, Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Közel 4 millió ukrajnai kapott eddig ideiglenes védelmi státuszt az EU-ban
Az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdetétől március végéig 3 888 345 ukrajnai állampolgár kapott ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt az Európai Unió valamely tagállamában – tájékoztatott hétfőn az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Videón, ahogy LMBTQ-tüntetőkkel keveredik lökdösődésbe Igor Matovič korábbi szlovák miniszterelnök
Transzneműek jogaiért tüntettek LMBTQ-aktivisták május 2-án kedden a szlovák parlament épülete mellett Pozsonyban, a Denník N beszámolója alapján 200-300 tüntető lehetett – írja a Mandiner. Zelenszkij elrendelte, hogy az Európa-napot ünnepeljék Ukrajnában is
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn rendeletet adott ki, amelynek értelmében Ukrajnában – a nyugati országokhoz hasonlóan – május 9-én ezentúl az Európa-napot fogják ünnepelni az eddigi győzelem napja helyett. Az államfő kezdeményezte, hogy a nácizmus feletti győzelem napját a jövőben május 8-án ünnepeljék. Varga Judit: a kormány minden nap azért dolgozik, hogy Európa keresztény legyen
A magyar kormány minden nap azért dolgozik, hogy Európa keresztény legyen – jelentette ki az igazságügyi miniszter hétfőn, Budapesten. Varga Judit az Európa-nap – Amikor a jövő elkezdődött. Az Európai Unió történetének tanulságai című konferencián szólalt fel, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Tanulmányok Intézete szervezett. Egész évben marad idén a rezsitámogatás
Idén egész évben, így télen is megmarad a rezsitámogatás – közölte Lantos Csaba energiaügyi miniszter Facebook-videóban hétfőn.