Reménytelen helyzetben lévő politikusok kétségbeesett erőlködésének tűnik a kordonbontás Havasi Bertalan szerint
A Momentum politikusai Hadházy Ákossal kiegészülve ma megint a Karmelita kolostornál bontották a kordont, majd ültek rá a kerítéselemekre, miközben Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Havasi Bertalan is megérkezett a munkahelyükre. A sajtófőnök személy szerint sajnálja az összegyűlt maroknyi embert és kétségbeesett erőlködésnek titulálta a politikusok akcióját. Havasi egyébként megjegyezte: rosszul esett neki, hogy nem köszöntek vissza a tüntetők. György László: a támogatási források több mint háromnegyedét a kis- és középvállalkozások kapják Magyarországon
A támogatási források több mint háromnegyedét a kis- és középvállalkozások (kkv) kapják Magyarországon – hangsúlyozta György László kormánybiztos kedden, az M1 aktuális csatornán. Orbán Balázs szerint nem kell sokat módosítani a DK plakátkampányán, csak a neveket kell cserélni
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója közösségi oldalán reagált a DK plakátkampányára, amelyen azt állítja a párt, hogy ők ha hatalomra kerülnek, a béreket fogják emelni, Orbán Viktor viszont az árakat emeli. Orbán Balázs szerint pedig csak a neveket kellene kicserélni a plakátokon, ugyanis a baloldal volt az, amely az árakat emelte.
Bulival emlékeztek meg amerikai egyetemisták Adolf Hitler születésnapjáról
Bulit rendeztek Adolf Hitler születésnapja alkalmából a University of California diákjai. Nem ez az első alkalom, hogy antiszemita incidens történik a diákok körében, korábban ugyanis antiszemita és homofób röplapokat tettek parkoló személygépkocsik szélvédőjére, de egy zsidó diák kollégiumi ajtajára is ragasztottak már Hitlert ábrázoló képet. Kordonokkal táncoló baloldali képviselőkkel indult a nap a Karmelitánál (VIDEÓ)
A Momentum – Hadházy Ákossal kiegészülve – nem bír leállni: úgy tűnik, nincs jobb dolguk, mint hogy a Karmelita kolostornál lopják a napot. Ma reggel is ott kezdtek, amire még a rendőrök sem számítottak. A sok gyakorlásnak köszönhetően talán már vakon is tudnának kordont bontani, amit most is megtettek, majd diadalittasan ücsörögtek a lebontott kerítéselemeken. Izrael megölte az Iszlám Dzsihád több vezetőjét Gázában
Izrael újabb légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben – közölte kedd hajnalban az izraeli hadsereg. Palesztin illetékesek közlése szerint a támadásokban meghalt az Iszlám Dzsihád három vezetője és legkevesebb hat civil, köztük gyerekek is. A Győzelem napján ismét Kijevet lőtték az oroszok
A Kyiv Independent újságírója szerint május 9-én a hajnali órákban néhány hangos robbanás hallatszott Kijevben. A rakétatámadások veszélye miatt Ukrajna minden régiójában légiriadó volt. Várható volt, hogy az oroszok az évfordulón ismét rakétákat és/vagy drónokat küldenek az ukrán főváros ellen, az előzetes hírek szerint ez meg is történt. Hivatalos megerősítés egyelőre nem történt.
Robbanás történt egy soproni társasházban, egy ember súlyosan megsérült
Robbanás történt Sopronban, a Kossuth Lajos utca egyik háromszintes társasházában hétfő éjszaka; egy ember súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett – közölte Németh Ramóna, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Egyharmad – Az amerikaiak körében 36 százalékon áll Biden elnöki munkájának elfogadottsága
Az amerikaiak körében 36 százalékon áll Joe Biden elnöki munkájának elfogadottsága az ABC News és a The Washington Post közös felmérése szerint. Gyurcsányné szerint rosszabbul élünk, mint tíz éve, és ennek az oka Orbán
Európában Magyarországon a legmagasabb az infláció, bérek tekintetében viszont az utolsó előtti helyen állunk, megelőz bennünket Szlovákia és Románia is, ennek pedig nem más, mint Orbán Viktor és kormánya az oka – hangoztatta a Demokratikus Koalíció (DK) árnyék-miniszterelnöke hétfőn, pártjának szombathelyi fórumán. Szijjártó Péter energiaügyi tárgyalásokat folytatott az Egyesült Arab Emírségekben
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter több ország képviselőjével is energiaügyi tárgyalásokat folytatott hétfőn az Egyesült Arab Emírségekben. Hivatalos látogatásra Szöulba érkezett Kövér László, az Országgyűlés elnöke
Hivatalos látogatásra Szöulba érkezett Kövér László, az Országgyűlés elnöke és megbeszélést folytatott I Csangjang kereskedelmi, ipari és energiaügyi miniszterrel – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája. Kissinger szerint fordulópont közeleg az ukrajnai konfliktusban
A CBS amerikai csatornának adott hosszú interjút Henry Kissinger, az amerikai külpolitikai gondolkodás meghatározó alakja. A volt külügyminiszter kijelentette: szerinte fordulópont közelít az ukrajnai konfliktusban. Magyarországon találhatták meg a Maros romániai szakaszán történt csónakbaleset egyik gyermekáldozatának holttestét
Magyarországon találhatták meg hétfőn a Maros romániai szakaszán múlt vasárnap történt csónakbaleset egyik gyermekáldozatának holttestét – írta az Arad megyei rendőrségre hivatkozva az Agerpres román hírügynökség. Ajánljuk a Lakmusz figyelmébe: a 444 a dizájnerdrogokat népszerűsíti – Különvélemény
A Lakmusz üldözőbe vette Király Tamást és az Ultrahangot, majd negyven oldalas aktát állítottak össze róla, egészen visszamenve az időben a születéséig. Ez nemcsak azért fura, mert nem nagyon szoktak újságírók ellen nyomozni, de látványosan egy irányba lőnek. Amíg jobboldali újságírókról kompromatokat készítenek, addig elkerüli a figyelmüket saját padtársaik tevékenysége. Példának okáért ajánljuk szíves figyelmükbe kollégájuk, Ács Dániel munkásságának legaljasabb szeletét, aki a dizájnerdrogok egyik legkomolyabb népszerűsítője Magyarországon. Ennyi erővel akár háztáji bombaszerelésről is készíthetne videókat, az sem lenne ártalmasabb. A Lakmusznak meg azt javasoljuk, hogy ha nagyon ráérnek, akár azt is kinyomozhatnák, honnan kukáztak össze a 444-esek a semmiből akkora vagyont, amiből összehozták a lapjukat. Egy ország, amely lassan közelít az elvárásokhoz – Luxemburg lakosainak csaknem fele külföldi
A Luxemburgban lakók 47 százaléka külföldi – derült ki a nagyhercegség statisztikai hivatalának (Statec) hétfőn közzétett, 2021-re vonatkozó népszámlálási adataiból. Nem kell kapkodni az infláció miatt... – Július 1-jén indul az online árfigyelő rendszer
Július 1-jén indul az online árfigyelő rendszer. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) hétfői közleményében azt írta: a háború és az elhibázott szankciók miatt elszálltak az energiaárak, sérültek az ellátási láncok és megnőttek a szállítási költségek. Ez Európa-szerte eddig nem látott inflációs hullámhoz vezetett, és jelentős mértékben megdrágította az élelmiszereket is. Német kisiskolások előtt csókolózott a férfi tánccsoport, majd egymás nyakát és lábát nyalogatták
A Bild német portálra hivatkozva a Mandiner arról ír, hogy botrányos eset történt a húsvétot követő héten egy köln-mülheimi általános iskolában, amelynek során egy táncos produkciónak nevezett előadás keretében a férfiakból álló csapat tagja csókolóztak, és egymás nyakát és lábát nyalogatták. Mindezt végig kellett nézniük az elsőtől negyedik osztályba járó kisgyermekeknek.