Húsvétkor is a békességre kell törekednünk – Református vezető az ünnepi Grundban
A legutóbbi Grundban Hoppál Hunor a húsvét ünnepéről beszélgetett Gér Andrással, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosával. Az adásban a békesség kérdése is előkerült, ami a minket körülvevő világban most különösen nagy jelentőséggel bír. Gér András elmondta: ha valaki önmagával nincs békességben, a világgal sem tud megbékélni, Isten pedig azt üzeni az emberiségnek, hogy „Béke veletek!” Mérgező füstfelhő közelít Hamburg belvárosa felé (Videó)
Komoly tűz ütött ki vasárnap reggel két raktárban Hamburg Rothenburgsort nevű városrészében, a füstfelhő a német nagyváros központja felé tart – jelentette be a tűzoltóság, amely "szélsőségesen veszélyesnek" minősítette a helyzetet. Erdő Péter: Krisztus köszöntése Isten szeretetének mindent átfogó rendje
A feltámadt Krisztus "Békesség veletek!" szavakkal köszöntötte tanítványait, ez a béke Isten szeretetének mindent átfogó rendje - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában húsvétvasárnap tartott szentmiséjén. "A feltámadás fényében már nincs feloldhatatlan ellentét, nincs jóvátehetetlen bűn, nincs felesleges, jelentéktelen ember, közösség, nép vagy család" - jelentette ki a bíboros. Erdő Péter felhívta a híveket arra, hogy a mai húsvéton legyenek társai a feltámadás hitében ujjongva örülő tanítványoknak és kezdjenek el egy új életet, "azt az életet, amit ők akkor elkezdtek, amely az egyház élete, és amely a Jézussal való találkozás".
Videón, ahogy Trumpot éljenzi a tömeg egy UFC-mérkőzésen
Úgy tűnik bárhogyan is akarják ellehetetleníteni a volt amerikai elnök visszatérését, Donald Trump népszerűsége töretlen marad. A republikánus politikus nemrégiben Miamiban járt egy küzdősport mérkőzésen, ahol a nézők tombolva éljenezték és vastapssal üdvözölték amint belépett a nézőtérre. A pápa üzenettel fordult az oroszokhoz Ukrajna kapcsán, elítélte a közel-keleti erőszakot
Ferenc pápa vasárnap a világhoz intézett húsvéti üzenetében arra kérte az oroszokat, hogy "keressék az igazságot" országuk ukrajnai háborújával kapcsolatban. A katolikus egyházfő továbbá párbeszédre szólított fel az izraeliek és a palesztinok között a közelmúltbeli erőszakos cselekmények után. Így készült a húsvéti sonka a miniszterelnöknél (Videó)
Orbán Viktor közösségi oldalán osztotta meg az idei sonkafőzésről készült videót. A miniszterelnöknek idén segítsége is volt: két unokája, Johanna és Fülöp is együtt munkálkodott a kormányfővel. Erdő Péter: a feltámadás örömhír és küldetés (Galéria)
Erdő Péter a Szent István-bazilikában celebrálta a húsvét előtti hagyományos nagyszombati vigíliát. A bíboros homíliájában az isteni irgalmasságról és a feltámadás üzenetéről beszélt, valamint arról, hogy a megváltás egyúttal küldetés is a keresztények számára, hiszen hírt kell adnunk arról, hogy "többek vagyunk annál, mint amire sokszor becsüljük magunkat".
Lövöldözésben meghalt egy ember Stuttgartnál, egy gyanúsítottat őrizetbe vettek
A német rendőrség egy különleges csoportja letartóztatott egy férfit szombat éjszaka a Stuttgarthoz közeli Aspergben előző éjjel lezajlott lövöldözéssel kapcsolatban, amelyben életét vesztette egy 18 éves fiatal, egy másik, azonos korú pedig súlyosan megsebesült. Nem számít a háború – Ukrajna arany- és devizatartaléka több mint tízéves csúcson
Ukrajna jelenlegi arany- és devizatartaléka több mint 10 éves csúcson áll, meghaladja a 30 milliárd dollárt – közölte a gazdasági kérdésekben illetékes ukrán elnöki tanácsadó vasárnap. Elhunyt a nürnbergi per utolsó ügyésze
Elhunyt a náci háborús bűnösöket felelősségre vonó nürnbergi per utolsóként életben maradt ügyésze. Benjamin Berell Ferencz 103 éves volt, álmában érte a halál péntek este egy floridai intézetben – közölte fia, Donald Ferencz. Folytatódik a nagyszabású kínai hadgyakorlat a Tajvani-szorosban
Folytatódott vasárnap a Tajvani-szorosban a kínai hadsereg háromnapos hadgyakorlata, amelyet Peking röviddel azután kezdett el, hogy a tajvani elnök az amerikai képviselőház vezetőjével tárgyalt az Egyesült Államokban. A kínai erők a szigeten lévő célpontok elleni precíziós csapásokat is gyakoroltak. Tömegek követelték a békét és az újrafegyverkezés leállítását Németországban
Ezrek demonstráltak szombaton Németország-szerte a békemozgalom által szervezett hagyományos húsvéti felvonulásokon az ukrajnai háború tárgyalásos befejezését követelve. A Peace Cooperative Network (PCN) nevű civil szervezet szerint mintegy hetven városban voltak megmozdulások, így Berlinben, Bonnban, Brémában, Duisburgban, Hannoverben, Lipcsében, Münchenben és Stuttgartban. Az étkezéseken is spórolnak a franciák az elszálló infláció miatt (Videó)
Francia statisztikai adatok szerint olyan arányban szállt el az országban az infláció, hogy a lakosságnak már az étkezésein is spórolnia kell. Marine Le Pen szerint mindez várható volt, de a kormány nem tett és továbbra sem tesz semmit ellene. Húsvét alkalmával egy amerikai bíróság kimondta, hogy a transzneműek jogai fontosabbak a vallási jogoknál
Az Egyesült Államok a szabad véleménynyilvánítás hazája, kivéve akkor, ha az a vélemény nem egyezik a progresszív eszmékkel. Napjainkban pedig a kereszténység az, ami a haladók szerint "káros", ezt igazolja legalábbis, hogy az amerikai bíróság szerint a transzneműek jogai előbbre valók, mint a vallási nézetek. Reményre biztatott a pápa a nagyszombati vigílián
Ferenc pápa vezette a szombat esti vigíliát a Szent Péter-bazilikában, bírálva "a háború jeges leheletét" és más igazságtalanságokat. Felmérés: nő a szankciókat elutasítók száma Ausztriában
Az Oroszország elleni uniós szankciók feloldását akaró osztrákok aránya megelőzte az embargó támogatókét, de az osztrák társadalom továbbra is megosztott a kérdésben. Felmérés: az ukránok közel fele negatívan ítéli meg Magyarországot
Az ukrán Razumkov Központ felmérése szerint Lengyelország a legszimpatikusabb ország az ukránok körében – közölte a lengyel TVP közszolgálati televízió. Szigorúbb büntetéseket javasolnak az orosz törvényhozók a terrorizmusért és hazaárulásért
Az orosz törvényhozók szigorúbb büntetéseket javasoltak a terrorizmusért, hazaárulásért és szabotázsért az elítéltek számára.