Az antiefebofil-front a közös nevező: íme, a téma, amiben Nagy József és Huth Gergely egyetért (Politikai Pankráció)
Abban tökre egyetértek, hogy ha az én 15 éves fiamat vagy lányomat egy tanár akár hetero- vagy homoszexuális módon kóstolgatná, azt személyesen rendezném le. Abszolút megértem a felháborodást – mondta Nagy József, a 24.hu újságírója a Politikai Pankráció című videóműsorunkban, Huth Gergellyel vitázva. A PestiSrácok.hu főszerkesztője bedobta Jámbor András és az antifasiszta terrorszervezetek kapcsolatát is, amire Nagy József úgy reagált: miért kell állandóan kommunistázni? A 24.hu újságírója is két témát hozott borítékban: a 44 százalékos élelmiszerinfláció ügyét és a nemzeti konzultáció 97 százalékban egybehangzó eredményét, ami szerinte egy blöff és Fidesz-propaganda kormánypénzen, Huth Gergely szerint ugyanakkor a legszélesebb körű közvélemény-kutatás, ami azért szükséges, hogy sorsfordító kérdésekben a kormány megerősítést kapjon a választópolgároktól. Újabb két szocialista politikus neve merült fel a brüsszeli korrupciós botrány kapcsán
Az olasz európai parlamenti képviselő, Andrea Cozzolino letartóztatási parancsából derült ki, hogy két újabb nagy névre terjesztheti ki a nyomozást a belga ügyészség. A sajtóban nyilvánosságra került dokumentumok név szerint említik az Európai Parlament emberi jogi albizottságának korábbi vezetőjét, Marie Arenát, aki a botrány miatt volt kénytelen lemondani a posztjáról. A Teherán elleni szankciók feloldását sürgette az iráni és a kínai elnök Pekingben
A Teherán elleni szankciók feloldását sürgette Pekingben csütörtökön Ebrahím Raíszi iráni elnök és kínai hivatali partnere, Hszi Csin-ping, emlékeztetve arra, hogy a büntetőintézkedések eltörlése része az iráni atomprogrammal kapcsolatos, jelenleg függőben lévő nemzetközi megállapodásnak. A két elnök az egyeztetést követően közös nyilatkozatban tudatta, hogy Hszi Csin-ping elfogadta iráni kollégája meghívását, és nemsokára ellátogat a síita államba. Hszi legutóbb 2016-ban járt az országban, közel-keleti diplomáciai körútjának részeként.
Szijjártó Péter: Brüsszel nem segít az infláció elleni küzdelemben, Brüsszelből újra csak szankciók jönnek
Az Európai Bizottság újabb, tizedik szankciós csomagjának bemutatásával ismét bebizonyosodott, hogy Brüsszel semmilyen segítséget nem nyújt az infláció elleni küzdelemben – közölte a tárca tájékoztatása szerint csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető arról számolt be, hogy az európai uniós tagállamok már meg is kezdték az Oroszországgal szembeni újabb büntetőintézkedésekre vonatkozó javaslat tárgyalását szerdán. Weboldal "született" a kiskorúval kavaró tanár nevében
Weboldalt készítettek Bite Zsolt nevében. A portálon többek között olvashatóak a kiskorúval fenntartott szexuális viszonyát feltáró cikkek, illetve meglehetősen explicit módon nyilatkozik az oldal üzemeltetője "önmagáról". Csak a békével lehet életeket menteni, a brüsszeli szankciók nem segítenek
Az Európai Parlament ma újabb határozatot fogad el az egy évvel ezelőtt Ukrajnával szemben megindított orosz katonai agresszió, a tragikus ukrajnai háború tárgyában. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja a béke pártján áll, mert – mint fogalmaznak – "meggyőződésünk, hogy a tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése vezet az emberéletek megmentéséhez". Honvédelmi miniszter: a védelmi ipar fejlesztésének újabb lépése a Satys PSP Hungary megalakítása
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a védelmiipar-fejlesztés egyik újabb lépésének nevezte a Satys PSP Hungary Zrt. francia–magyar vegyesvállalat megalakítását csütörtökön, Gyulán.
Jens Stoltenberg: eljött az ideje jóváhagyni Svédország és Finnország NATO-tagságát
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Ankarában kijelentette: eljött az ideje jóváhagyni Svédország és Finnország NATO-tagságát, utalva arra, hogy a török parlament még nem ratifikálta a két ország csatlakozását. Fogy a magyar – A KSH népszámlálási adatai szerint 9,6 millió Magyarország lakossága
A legutóbbi népszámlálás kezdetekor, 2022. október elsején 9 millió 604 ezer volt Magyarország lakossága és 4 millió 593 ezer lakás volt az országban – közölte Kovács Marcell, a népszámlálás projektvezetője csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón. Lantos Csaba: a lakosságnak egész évben nem emelkedik a gáz, az áram és a távhő rezsivédett ára
A lakosság esetében az átlagfogyasztásig egész évben nem emelkedik a gáz, az áram és a távhő rezsicsökkentett ára, miután a kormány megtette a szükséges lépéseket a hazai fogyasztók energiaellátásának biztonságáért, és azért, hogy az árak megfizethetőek, kigazdálkodhatóak legyenek – mondta az energiaügyi miniszter az MVM-csoport energetikai konferenciáján, csütörtökön, Budapesten. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a haza igényli, hogy szükség esetén meg is védjük
A haza igényli, hogy szükség esetén kiálljunk mellette és meg is védjük – mondta a honvédelmi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön. Szalay-Bobrovniczky Kristóf, akit a Magyar Honvédség toborzókampányáról kérdeztek, kiemelte: ugyan a hadsereg folyamatosan várja az érdeklődőket, de most azért indítottak egyéves országos kampányt, hogy ne csak a már a honvédség iránt érdeklődőket érjék el. Föld alá telepítenék az energetikai infrastruktúra egy részét Ukrajnában
Az orosz rakétatámadások miatt Ukrajna azt tervezi, hogy részben föld alatti bunkerekbe költözteti energetikai infrastruktúráját – írta csütörtökön a Forbes magazin ukrán kiadása. Továbbra is messze a legalacsonyabb a magyar lakossági áram- és gázár Európában
Januárban tovább csökkent a különbség a magyarországi és az európai lakossági végfelhasználói áram- és gázárak között, amit az magyaráz, hogy míg a hazai tarifák fixek, a földrész más országaiban többé-kevésbé követik a piaci ármozgásokat, amelyek most nekik kedveztek. A helyzet azonban hosszabb ideje változatlan: az EU-n belül most is a hazai áram- és gáztarifák voltak a legalacsonyabbak – írja a Világgazdaság. Gulyás Gergely: a családok életébe, az oktatásba való beleszólás támadás a nemzeti szuverenitásunk ellen
Az Európai Unió valójában társadalompolitikai és kulturális kérdések miatt akadályozza a Magyarországnak járó pénzek kifizetését. A családok életébe, az oktatási rendszerbe történő beavatkozás támadás a nemzeti szuverenitásunk ellen – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Németországban megjelenő Preussische Allgemeine Zeitungban csütörtökön megjelent interjúban. Századvég: súlyos következményei lennének az atomenergiai együttműködés tiltásának
Nagyon súlyos következményei lennének annak, ha az Európai Unió szankciót vetne ki az atomenergiai együttműködésre is – mondta a Századvég energia- és klímapolitika üzletágának vezetője csütörtökön, az M1 aktuális csatornán. Hortay Olivér a műsorban biztatónak nevezte, hogy az újabb szankciós csomagról szóló egyeztetésen nem esett szó az atomenergia szankcionálásáról. Ugyanakkor valószínűnek tartja, hogy ezt később újra megpróbálják elfogadtatni a tagállamokkal. Fidesz: Újra fel kell tennünk Európát a térképre
Az Európai Parlament (EP) mai plenáris ülésén megvitatta az Európai Bizottság által februárban bemutatott zöldipari tervet. A vita során Gyürk András, a Fidesz EP-képviselője kijelentette, hogy az átgondolatlan brüsszeli stratégiának és az elhibázott szankcióknak köszönhetően az európai ipar 70 éve nem volt olyan legyengült és kiszolgáltatott állapotban, mint most. Győri Enikő a vita kapcsán leszögezte: „A vállalati és technológiai szakadék húsz éve nő Amerikához és Kínához képest. A világ száz legnagyobb vállalata közt 2010-ben 31 európai szerepelt, míg tavaly csak 14.” Varga Mihály: uniós átlag feletti a magyar gazdasági növekedés
Továbbra is uniós átlag feletti a magyar gazdasági növekedés – írta Varga Mihály a Facebook-oldalán. A tárcavezető kiemelte: Magyarország annak ellenére ért el ezt, hogy továbbra sem jutott hozzá a neki járó helyreállítási forrásokhoz. 40 ezer ember nyilatkozott Szlovákiában, hogy háború esetén nem fogna fegyvert
Szlovákiában rekordszámban, több mint 40 ezren nyújtottak be az idén olyan nyilatkozatot, amelyben elutasítják a rendkívüli katonai szolgálatot – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a védelmi minisztérium adataira hivatkozva. Az ukrajnai konfliktus miatt az utóbbi időben egyre többen kezdtek el aggódni a biztonságukért. A bizonytalan helyzet az álhírek táptalaja, így gyorsan elterjedt, hogy hamarosan mozgósítást rendelnek el Szlovákiában. A védelmi minisztérium cáfolta a hírt.