Három évig is eltarthatnak az utórengések
Akár két-három évig is tarthatnak az utórengések a hétfői, Törökországot és Szíriát sújtó földmozgás után, és nem zárható ki, hogy ezek meghaladják a 6-os erősséget - mondta Tóth László szeizmológus kedd reggel az M1 aktuális csatornán.Karácsony Gergely megint a hazánkat támadó európai politikusokhoz megy barátkozni és szövetkezni
Karácsony Gergely ismét Magyarország ellenségeivel szövetkezik: a főpolgármester részt vesz azon a Cities for the rule of law (Városok a jogállamiságért) elnevezésű konferencián kedden Brüsszelben, amelyen ott lesz több, korábban hazánkat támadó európai politikus. A meghívó szerint a konferencián arról beszélnek majd, hogy az európai városok és régiók hogyan tudnak kulcsszerepet vállalni az alapvető jogok, a demokrácia és a jogállamiság értékeinek védelmében. Mint írják, még inkább azért, mert a demokráciadeficiteknek, amint azt néhány közelmúltbeli példa is mutatja, súlyos következményei vannak a fent említett értékek működésére nézve.Törökországba ment segíteni a magyar katasztrófavédelem "elitalakulata"
Elindult a Hunor mentőszervezet csapata hétfőn Budapestről Törökországba, a földrengés áldozatainak megsegítésére. A csapattal tart 5 traumatológus katona szakorvos is, hogy a sérültek kutatásában, mentésében és ellátásában segítsenek a földrengés sújtotta területen.Új naptárat vezet be Ukrajna, hogy minden kulturális kapcsolatot megszakítson Oroszországgal
Az Ukrán Görögkatolikus Egyház közölte, hogy új naptárat vezet be, amely szerint a karácsonyt nem január 7-én, hanem december 25-én ünnepelnék, így is elősegítve az Oroszországhoz fűződő kulturális kapcsolatok megszakítását − írta meg a The Guardian.Kadirov lényegében megfenyegette Lengyelországot
Kadirov a Telegram-oldalán a következőt írja: „A lengyelek is fegyverekért könyörögnek most az Egyesült Államoktól. Ezt Marcin Przydacz, a lengyel elnöki hivatal nemzetközi politikáért felelős irodájának vezetője jelentette be” .Az Action for Democracy kifejezetten a magyar választások befolyásolására kaphatta a milliárdos összegeket
Bár az Action for Democracy hivatalosan a diaszpórában élő magyarság voksolásának elősegítését tűzte ki fő céljául, ehelyett az általa Amerikában összegyűjtött milliárdos összegeket a magyarországi országgyűlési választások befolyásolására használta fel úgy, hogy a szóban forgó pénzek a pártok kampánybeszámolóiban szereplő cégeknél kötöttek ki – egyebek mellett ezt támasztja alá a Nemzeti Információs Központ nemrég nyilvánosságra került beszámolója.Halálos áldozatokkal járó földcsuszamlás sújtotta Peru déli részét
Áradás és földcsuszamlás sújtotta hétfőn Peru déli részét, a természeti katasztrófában a helyi hatóságok közlése szerint 15-en meghaltak és 20-an megsérültek.Újra rengett a föld a török-szír térségben, már négyezer fölött a halálos áldozatok száma
Törökországban és Szíriában átlépte a négyezret a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma; Törökországban a katasztrófavédelem (AFAD) 2921 halottról számolt be, Szíriában pedig legkevesebb 1444 ember vesztette életét.A földrengést kihasználva dzsihadisták szöktek meg egy szíriai börtönből
A hétfői észak-szíriai súlyos földrengést kihasználva az Iszlám Állam terrorszervezet több tagja megszökött egy börtönből a térségben - közölte a büntetés-végrehajtási intézet egyik illetékese az AFP francia hírügynökséggel.Fehér Ház: az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Kínával, de megvédi szuverenitását
Az amerikai hatóságok a felszínen és a tenger alatt is változatlanul gyűjtik a szombaton megsemmisített kínai információs léggömb darabjait - jelentett ki hétfőn a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának kommunikációs koordinátora, hangoztatva, hogy az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Kínával, de megvédi szuverenitását.A szerencse fia: lezuhant a nyolcadikról és túlélte, korábban pedig egy kamionnal ütközött
A 26 éves Leszkoczki István a szerencse fiának tarthatja magát, ugyanis egy IX. kerületi épitkezés állványáról zuhant le, miután rosszul lett, de az ötödik emeleten beszorult két terasz közé. A zuhanást bordatöréssel, fejsérüléssel és légmell kialakulásával megúszta. A fiatalembernek nem ez volt az első halálközeli élménye: öt évvel ezelőtt egy személyautóval és egy kamionnal ütközött, amit szinte sértetlenül úszott meg.Putyin propagandistája megfenyegette Olaf Scholzot
A Kreml propagandistája, Vlagyimir Szolovjov dühös, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy megfenyegette a műsorában Olaf Scholzot, mivel a Nyugat támogatja az Oroszország által szorongatott Ukrajnát. Szerinte a német kancellár akkor fog megérteni valamit abból, ami zajlik, ha egy orosz katona szuronyra húzza.El akarta lopni Lenin holttestét egy részeg férfi
Megpróbált betörni a moszkvai Vörös téren található Lenin-mauzóleumba egy ittas férfi, aki el akarta lopni Lenin holttestét – közölte hétfőn a Moszkovszkij Komszomolec című bulvárlap.Novák Katalin: a háború árnyékában kevesebb figyelem jut az illegális migrációra
A háború árnyékában kevesebb figyelem jut az illegális migrációra – mondta el Novák Katalin köztársasági elnök a Sztevo Pendarovszki észak-macedón köztársasági elnökkel tartott sajtótájékoztatóján, hétfőn, Szkopjéban.Elengedték a brüsszeli korrupciós botrány egyik gyanúsítottját
Szabadlábra helyezték Niccolo Figa-Talamancát, a brüsszeli korrupciós botrány egyik gyanúsítottját. Három másik letartóztatott továbbra is előzetesben van az Európai Parlamentben folyó korrupciós nyomozásban – értesült a Politico az ügyészség szóvivőjétől.Szociáldemokrata képviselőt választottak az EP emberi jogi albizottságának élére, mert az előző korrupciós botrányba keveredett
Udo Bullmannt, a szociáldemokrata (S&D) európai parlamenti (EP-) frakció képviselőjét választotta új elnökének az EP emberi jogi albizottsága (DROI) a korrupciógyanúba keveredett, ezért korábban lemondott Marie Arena szocialista EP-képviselő helyére – tájékoztatott az uniós parlament hétfőn. Marie Arena január 11-én mondott le az EP-albizottság vezetéséről, miután bizonyítást nyert, hogy nem jelentette be az EP vonatkozó szabályainak megfelelően a Katar által biztosított, a közel-keleti országba szóló repülőutakat és az ott kapott szállást.Uniós biztos: az EU mobil és telepített eszközök támogatásával segíti a tagállamok határvédelmét
Az Európai Unió a tagállamok határvédelmét mobil és telepített eszközök, köztük megfigyelésre alkalmas készülékek, és egyéb technikai felszerelések beszerzésének finanszírozásával támogatja – jelentette ki Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős tagja Brüsszelben, hétfőn.Ajánljuk még

























