Az orosz–ukrán háború évfordulóján az USA 200 százalékos vámot vetne ki az orosz alumíniumra
Az Egyesült Államok 200 százalékos vámot tervez kivetni az orosz alumíniumra még a héten, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon Oroszországra az Ukrajna elleni invázió első évfordulójának közeledtével – közölte a Bloomberg hétfőn, név nélkül nyilatkozó illetékesekre hivatkozva.A dollárbaloldal az autógyári munkahelyeket is veszélybe sodorná
A nagyobbik kormánypárt közleményben reagált az LMP szóvivőjének, Gál Józsefnek azon kijelentésére, miszerint külső érdekeket szolgál a kormány akkor, amikor az autó- és akkumulátorgyárak szempontjait képviseli az emberekével szemben. A Fidesz viszont úgy véli, hogy a dollárbaloldal szolgálja a külföldi érdekeket és az autógyári munkahelyeket is veszélybe sodornák, továbbá hozzáteszik: elvárják, hogy a magyarországi akkumulátorgyárak is ugyanolyan szigorú szabályok mellett épüljenek fel, mint Németországban.Vegyi fegyver bevetésével vádolták meg az ukrán hadsereget
Vegyi fegyver bevetésével vádolta meg az ukrán fegyveres erőket az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió megbízott vezetője, az orosz katonai szóvivő pedig bejelentette, hogy "önkéntes rohamosztagok" elfoglalták Mihajlivka települést Donyeck város közelében.A Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata a PS-nek: felkészültünk, még ma megérkezünk Törökországba (Cikkünket frissítjük!)
Hétfőn este már a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata is megérkezik Törökországba, hogy segítsék a mentési munkálatokat – minderről Szabó Márk beszélt a PestiSrácok.hu-nak. Portálunk kérdésére válaszolva a mentési szakember azt is elmondta: azt a területet, ahol segíteniük kell, a helyszínen jelölik majd ki számukra. Az viszont egészen biztos, hogy kint számos helyi és nemzetközi mentőcsapattal dolgoznak majd együtt, részben az ENSZ koordinációja alatt.Verekedett egy magyar utas a repülőn, ezért lekötözték
Összesen 18 óra késéssel landolt Budapesten a Dzsiddából induló járat, mivel a gép egyik magyar állampolgárságú utasa bántalmazni kezdte utastársát, majd a személyzet egyik tagját is. A férfit lekötözték, de csak két óra múlva tudták eltávolítani a gépről.David Pressman is dolgozott Soros-szervezetnél
David Pressman magyarországi amerikai nagykövetté való kinevezése előtt nemzetközi emberi jogi ügyvédként és a Jenner & Block New York-i partnereként dolgozott. A nagyköveti posztra való jelölése részeként közzé kellett tennie egy etikai nyilvánossági jelentést, amelyből kiderült, hogy 2021-ben több mint 1,73 millió dollár (több, mint 600 millió forint) kompenzációt kapott az ügyvédi irodától. Érdekes, hogy a tekintélyes law.com jogi portál egyébként több mint 1,8 millió dollárról ír. Pressmanról kiderült továbbá, hogy Soros György szervezeténél is dolgozott, az Obama-adminisztráció alatt pedig ENSZ-nagykövet is volt – számolt be a Tűzfalcsoport.Fejbe lőtte magát egy 10 év körüli kisfiú, súlyos sérüléseket szenvedett
Fejbe lőtte magát egy kisfiú édesapja légpuskájával Budapesten. A Metropol értesülései szerint az udvaron, az apja pedig a lakásban tartózkodott, amikor megtörtént a baj.Szijjártó Péter: Magyarország kész továbbra is minden segítséget megadni a földrengés sújtotta Törökországnak
A török külügyminiszter kollégámmal az imént beszéltem, akinek kifejeztem a részvétünket a több mint ezer, eddig ismerté vált halálos áldozat miatt, valamint jeleztem számára, hogy Magyarország kész továbbra is minden segítséget megadni annak érdekében, hogy sikeres legyen a túlélők utáni kutatás és aztán a sebesültek ellátása, illetőleg a sérült infrastruktúra helyreállítása – jelentette be Sopronbánfalváról a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter továbbá elmondta, hogy egy olyan magyarról tudnak, aki a katasztrófa sújtotta területen tartózkodik és folyamatos vele a kapcsolat, de arra kérik az embereket, hogy ha valaki tud olyan magyarról, aki a katasztrófa sújtotta területen van, azt jelezzék akár a Külügyminisztérium konzuli szolgálatának, akár az ankarai nagykövetségnek.A halálból hoztak vissza egy 15 éves fiút a szentendrei mentősök
Pest vármegyében az egyik barátjánál játszott az a 15 éves kamasz fiú, akit a mentősök a halálból hoztak vissza. A tinédzser ugyanis rosszul érezte magát, ezért a barátja anyukája haza akarta vinni, de az autóban már nem tudott az anyuka kérdéseire a fiatal fiú válaszolni, ezért a legközelebbi mentőállomás felé vették az irányt. A mentősök azonnal közbeléptek és sikeresen újraélesztették.EU-s pénzek felhasználása baloldali módra: 47 millió forint a közös mosókonyha-használatról szóló mentorprogramra
Több ízben beszámoltak már a zuglói „mintaház”- projektről, amelyet még Karácsony Gergely polgármestersége alatt indítottak el Zuglóban. A bérházprojektre 1,5 milliárd forintnyi közvetlen EU-s támogatás érkezett a kerületbe 2019-ben. Meglepő fordulat, hogy az eredeti munkaprogramból – amelyet a Gizella útra terveztek – végül semmi nem valósult meg; Karácsony távozása után a zuglói „mintaház” megépítését elvetették és egy Mexikói úton található felújítandó bérházra tették át, amely azóta is épül. A projektnek egyébként az EU szabályzata szerint tavaly októberben el kellett volna készülnie, ám ez nem sikerült, ezért az önkormányzatnak még rá is kellett fizetnie.A lengyel elnök kinevezte a fegyveres erők új főparancsnokát
Wieslaw Kukula altábornagyot nevezte ki hétfőn Andrzej Duda lengyel elnök a fegyveres erők új főparancsnokának, Maciej Klisz dandártábornok pedig a hadsereg részét képező önkéntes területvédelmi erők (WOT) parancsnoka lett. Mindkét tábornok kedden veszi át a tisztséget, kinevezésük három évre szól.Finn védelmi miniszter: fontos, hogy Finnország és Svédország együtt lépjen be a NATO-ba
Fontos, hogy Finnország és Svédország egyszerre lépjen be a NATO-ba – mondta Mikko Savola finn védelmi miniszter hétfőn, egy oslói biztonságpolitikai konferencián.Orbán Viktor: Magyarország e tragikus pillanatban Törökország mellett áll
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki részvétét Recep Tayyip Erdoğan török államfőnek a hajnali földrengés áldozatai, valamint az elszenvedett károk kapcsán, és felajánlotta Magyarország segítségét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn.Alapjogokért Központ: a magyarok jelentős többsége elutasítja a külföldi kampányfinanszírozást
A választókorú magyarok 61 százaléka szerint elfogadhatatlan, ha egy párt kampányában részt vevő szervezetek külföldi támogatásban részesülnek – derül ki az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatásából, amely szerint mindössze a megkérdezettek 34 százaléka válaszolta azt, hogy nem sérti Magyarország függetlenségét és szuverenitását a külföldi finanszírozás.Zelenszkij javasolta a hadiállapot és a mozgósítás meghosszabbítását
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök javasolta, hogy három hónappal hosszabbítsák meg a hadiállapotot és az általános mozgósítást az országban – derült ki a parlament honlapján hétfőn közzétett törvénytervezetekből.Áder János: ne töltsünk hat óránál többet képernyő előtt!
Az internet, a közösségi média, a digitalizáció volt a témája Áder János volt államfő Kék bolygó című podcastja hétfőn megjelent adásának. A beszélgetőtársak a függőség kialakulása ellen azt javasolták, hogy ötéves kor alatt ne adjunk "kütyüt" a gyerek kezébe, ne töltsünk hat óránál többet képernyő előtt, és a könyvolvasás is maradjon életünk része.Újabb erős földrengést jelentettek, eddig legalább 912-en haltak meg a törökországi katasztrófában – Megrázó fotók (18+)
Legkevesebb 912 halottjuk és 5385 sérültjük van a hajnali törökországi földrengéseknek – közölte Recep Tayyip Erdoğan török elnök hétfőn, Ankarában, a katasztrófavédelem központjában tartott sajtótájékoztatóján. Közben elindultak a mentőcsapatok az EU és a NATO-tagországok felajánlásaiból. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is segítséget ígért a földrengés sújtotta tartományoknak. Időközben sajnos újabb erős földrengést jelentettek hétfőn Szíriából és Törökország délkeleti részéből, magyar idő szerint fél 12-kor. A szíriai állami média szerint az újabb földmozgások Damaszkuszban történtek. Északnyugat-Szíria tulajdonképpen katasztrófa sújtotta övezetté vált.Ajánljuk még

























