Horváth László: kábítószergyárra csaptak le a rendőrök Csepelen (Videó!)
A volt Csepel Művek területén ötszázezer adag kristály nevű kábítószert foglaltak le a rendőrök — jelentette be a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.Benjámin Netanjahu: az erős hadsereg és az erős gazdaság együttese vezet a békéhez
Az erős hadsereg és az erős gazdaság együttese vezet a békéhez — közölte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), ahol Civis Universitatis Honoris Causa címet vehetett át.Szijjártó Péter: Ukrajnának vissza kell adnia a kárpátaljai magyarok jogait
Ígéretekkel már tele a padlás a kárpátaljai magyarok jogainak helyreállítását illetően, most már konkrét lépésekre van szükség, Ukrajnának vissza kell adnia a magyar nemzeti közösség 2015 előtti jogait, ahogy az tizenegy pontban össze is van foglalva - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.Magyar Péter szerint tiszásoknak öltözött fideszesek készülnek megtámadni önmagukat, vagy valami ilyesmi
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke lelki szemei előtt újra felsejlett a Fidesz rémképe. A pártelnök közösségi oldalán most azzal vádolja a kormányzó pártot, hogy az szervezett provokációra és hamis zászlós műveletre készül a saját országjárásán. A jobboldali újságírók ellen uszító és gyűlölködő Magyar már előre menekül a felelősség alól.A Pride-tüntetés megélhetési háttere (Vitathatatlan blog)
Mi a Pride valójában, és kiknek áll jól felfogott, anyagi érdekében ezért hőzöngeni? Ezt a kérdést teszi fel a Vitathatatlan blog és választ is talál rá. Az ellenzék leghőbb vágya, hogy az országból Kék Osztriga bárt csináljanak, de a leghangosabb aktivisták anyagi érdekeltség okán mutogatják magukat. De kik ők és miért mutogatják magukat? Olvassátok el a Vitathatlan blogbejegyzését és megkapjátok a választ!Az orosz-amerikai kapcsolatok helyreállításáról folytattak tárgyalásokat Washingtonban
A kapcsolatok helyreállításáról, az északi-sarkvidéki együttműködésről és a ritkaföldfémeknek kérdéseiről tárgyalt Washingtonban más témák mellett Donald Trump amerikai elnök kormányának képviselőivel Kirill Dmitrijev, az orosz elnöknek a külföldi országokkal való beruházási és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója.Román szurkolók a magyaroknak: éhenkórászok vagytok
Magyarellenes molinót feszítettek ki rövid időre a csíkszeredai Mikó-vár előtt, Csíkszentkirályon a turulszobor mellé kitűzött székely zászlót rongálták meg a Steaua Bucuresti futballcsapat szurkolói Székelyföldön - írta a Maszol hírportál Bors Béla csíkszeredai alpolgármester tájékoztatása alapján.Ki az a Bárdos, aki közvetített a Magyar Péterékhez érkezett százmilliós összeg eljuttatásában?
Egyre furcsább részleteket tudunk meg arról a nemrég napvilágot látott ügyről, amelyet a Metropol hozott nyilvánosságra. A lap azt írta, legalább százmillió forintnyi támogatást adott Bige László baloldali milliárdos Magyar Péternek az elmúlt két hétben. A napilap információi szerint a hatalmas összeg Svájcból érkezett egy, a Tisza Párthoz szorosan kötődő szervezet bankszámlájára, a lebonyolításban pedig Magyar Péter egyik bizalmi embere, Bárdos Barnabás segédkezhetett.Íme, a digitális gyóntatószéket gründoló tiszás kulcsfigurák
Gál András ügyvéd, Vályi-Nagy Vilmos és Tiszolczi Lajos lehetnek a kulcsfigurák abban a rejtélyes csoportban, aminek feladata a Magyar Péterék „digitális gyóntatószékébe” beérkező ügyek feltárása. Vályi-Nagy és Gál András tagadják érintettségüket, írta meg a Mandiner oknyomozó cikksorozata legutóbbi részében.Trump felveszi a kesztyűt a baloldali bírókkal
Az igazságszolgáltatás egy részének balra tolódása nem csak amerikai sajátosság — írja a Tűzfalcsoport. Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump friss közleményben tájékoztatta a közvéleményt, miszerint „radikális baloldali bírók” dolgoznak azon, hogy akadályozzák elnöki tisztségének ellátását, és az Egyesült Államokban tartózkodó erőszakos illegális bevándorlók kitoloncolását. A kialakult helyzet pedig Magyarországot is érinti, mivel hazánkban is nőtt a "független" bírák politikai aktivizmusa.Szentkirályi Karácsonynak: Elég az önkényes hídlezárásokból!
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez, az önkényes hídlezárások ügyében - írja a Fidesz Budapest a közösségi oldalán. A frakcióvezető egyben cselekvésre szólította fel a főpolgármestert.Túl messzire megy Brüsszel Ukrajna ügyében – Nagyobb átláthatóságért küzd a CÖF (videó!)
Nemet mond a háborúra, és a brüsszeli átláthatatlanságot kéri számon a Civil Összefogás Fórum, amely most aláírásokat gyűjt, hogy kikérjék a polgárok véleményét az unió bürokratikus működéséről. A CÖF továbbra is hangsúlyozza, határozottan ellenzi Ukrajna NATO-tagságát.Megpróbálta útját állni Orbán Viktornak a Momentum, de hiába
Ismét sikerült „nagyot“ alkotnia a momentumos tüntetőknek pénteken reggel. Annak a kiderítését, hogy miképp sikerült a momentumos páráknak ilyen korán felkelniük, azt az olvasókra bízzuk, de azt bátran kimondhatjuk, sok vizet nem zavartak. Nincs is információnk arról, hogy a rádióinterjú után egyáltalán maradt-e a „tömeg” a közmédia épületénél.Az IMF vezérigazgatója szerint az amerikai vámok jelentős kockázatot jelentenek
A Donald Trump amerikai elnök által bejelentett átfogó vámok jelentős kockázatot jelentenek a világgazdaságra egy olyan időszakban, amikor a növekedés lassú - jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője csütörtöki nyilatkozatában.Szerbia fertőtlenítő pontokat állított fel a szerb-magyar határon
A ragadós száj- és körömfájás megjelenésének megakadályozása érdekében Szerbia fertőtlenítő pontokat állított fel a Röszke-Horgos határátkelőn a teher- és személygépjárművek számára - közölte a szerbiai mezőgazdasági minisztérium. Szerbia ezzel az intézkedéssel próbálja megakadályozni, hogy az országban megjelenjen a rendkívül ragályos, főként a hasított körmű állatokat sújtó betegség.Listát állított össze a brit kormány azokról az amerikai importtermékekről, amelyekre megtorló vámokat vethet ki
Terjedelmes listát állított össze a brit kormány azokról az amerikai importtermékekről, amelyekre megtorló jellegű vámokat vethet ki, válaszul a brit exporttermékeket sújtó amerikai vámintézkedésekre.Orbán Viktor: zéró tolerancia van nálunk az antiszemitizmussal szemben, ez Európában példa nélküli (videó!)
Ahogyan azt péntek reggel megszokhattuk, ismét interjút adott a Kossuth rádiónak Orbán Viktor miniszterelnök. A magyar kormányfő többek között megindokolta a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) való kilépést, érintette a zsidók helyzetét Magyarországon, felvázolta a kábítószer-hálózatokkal szembeni fellépés tervét, jogszabály-módosítás is lesz az illegális hídlezárások ellen, és szóba került az ukrajnai háború is. Utóbbiról elmondta, sikerült elszigetelni azt, és a magyar béketervet úgy dolgozták ki, hogy ellenszélben is meg lehessen valósítani.Ajánljuk még

























