Az amerikaiaknak is sikerült kiszámolniuk, hogy Európa megfagy, vagy belerokkan a rezsiszámlákba
A Goldman Sachs amerikai befektetési bank elemzői egy friss elemzésükben az 1970-es éveknél is mélyebb energiaválságot jósolnak az idei télre, és előrejelzésük szerint 2023 elején a lakossági energiaszámlák az európai gazdaságok éves bruttó kibocsátásának (GDP) 15 százalékát is elérhetik. Megoldást ismét csak a gazdagoknak ajánlanak egyfajta kenyérpótló kalácsként: a Bloomberg szerint a legjobban azzal védekezhetünk a növekvő rezsiárak ellen, ha az energiaszektorban tevékenykedő cégek részvényeit vásároljuk.A nulla százalékos LMP felszólítja a kormányt, hogy kaszálja el az egyik legnagyobb magyarországi munkahelyteremtő beruházást
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy állítsa le a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár építését és semmilyen támogatást ne adjon ahhoz. Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján azt mondta: finanszírozási, de súlyos környezeti aggályok miatt tiltakoznak a beruházást ellen.Meghan Markle a nemek közti egyenlőségről: én, én, ÉN!
Meghan Markle megtartotta első nyilvános beszédét Nagy-Britanniában azóta, hogy több mint két évvel ezelőtt lemondott uralkodói tisztségéről. A sussexi hercegné hétfő este Harry herceggel együtt részt vett a Manchesterben megrendezett One Young World Summit megnyitóján, ahol elvileg a nők helyzetéről kellett volna beszélnie – ehelyett önmaga volt a fő téma.Közös "mosolyalbumot" vitt a kórházba Wittner Máriának szabadságharcos társa, Varga János
A továbbra is kórházban, súlyos betegségével küszködő Wittner Mária különleges ajándékot kapott jóbarátjától és elítélttársától, Varga Jánostól tegnap. A barátok egymás között csak "mosolyalbumnak" nevezték ezt a tablót, amelyen az 1956-os Corvin közi szabadságharcosok láthatók 1957-ben, a karhatalmi rabosításuk idején. Varga János most ezzel a montázzsal idézte fel az elítélt és részben kivégzett harcostársak örökös összetartozását.Kacsa, hogy Orbán Viktor Szegedre megy – Botka cáfolja a cáfolatot
A miniszterelnök nem látogat Szegedre, ez hírlapi kacsa – írta szűkszavú közleményében Havasi Bertalan. Orbán Viktor sajtófőnöke arra reagált, hogy felmerült: a miniszterelnök Szegedre látogat a határvadászok eskütételére pénteken, emiatt pedig megbénul a belváros jelentős része. A közlemény kiadását követően a szegedi polgármester is reagált, cáfolva a sajtófőnök cáfolatát.Kínai vadászgépek lépték át Tajvan nem hivatalos határát
Három kínai vadászgép lépte át kedden a Tajvani-szoros középvonalát – közölte a tajpeji védelmi minisztérium. A középvonal nem hivatalos határnak számít Kína és Tajvan között.1,5 milliárd forintos egyetemi kockázati tőketársaságot hoz létre az Óbudai Egyetem és a Széchenyi Alapok
Korai fázisú innovációk támogatására hoz létre befektetőcéget az Óbudai Egyetem és a Széchenyi Alapok Zrt. – jelentette be Prof. Dr. Kovács Levente rektor és Jobbágy Dénes elnök-vezérigazgató. A másfél milliárd forintos tőkével induló társaság a kezdő vállalkozásokat segíti ahhoz, hogy megtalálhassák a növekedésükhöz szükséges szakértelmet és finanszírozást.Olyan jól működnek a szankciók, hogy Oroszország még mindig milliárdokat kaszál az energiahordozók exportjával
Oroszország továbbra is milliárdokat keres az olaj, a gáz és a szén exportjával – írja a Centre for Research on Energy and Clean Air (Crea) finnországi székhelyű, független kutatóközpont keddi jelentésében.A baloldal újra kilátástalan helyzetbe taszítaná a családokat
A baloldal újra kilátástalan helyzetbe taszítaná a családokat – reagált a Fidesz Ráczné Földi Judit (DK) keddi nyilatkozatára. A kormánypárt közleményében azt írta: képmutató, amit Gyurcsányék csinálnak, mert amíg a baloldal a külföldi kampánypénzeit számolgatja, az országot és a családokat újra kilátástalan helyzetbe taszítanák. A Fidesz szerint a baloldal nyíltan beismerte, hogy a magyar családokkal fizettetné meg a háború és az elhibázott szankciók árát.Honvédelmi miniszter: Magyarország és Lengyelország erős katonai szövetségesek
Magyarország és Lengyelország erős katonai szövetségesek, ez nem változott és a jövőben is így marad – mondta a honvédelmi miniszter, miután tárgyalt Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszterrel a lengyelországi Kielcében.Az ateisták kikérik maguknak, hogy az ateizmus vallás
Kifogásolja a Magyar Ateista Társaság, hogy az októberben esedékes népszámlálásra vonatkozóan módosították annak menetét, miképp lehet jelölni, ha valaki vallástalan, ennek értelmében az ateizmust a vallások közül kell kiválasztani – írja a HVG. A társaság kampányt indított az ateizmus felvállalására.Fontos a klímavédelem, de ha az emberek fáznak és éheznek, abból lázadás lesz – A jól védett Davosból nézve más a világ
Miközben az elit repülőgépekkel utazik Davosba vagy Aspenbe, hogy jól védett konferenciák keretében beszéljék meg a klímaváltozás visszaszorítása érdekében tervezett lépéseket, az átlagember problémáit a koronavírus-járvány okozta kihívások, az élelmiszerhiány, az energiaár-növekedés, recesszió és a növekvő infláció jelenti. Idén közel egymilliárd embert fenyeget az éhezés, amit tovább súlyosít a fosszilis energiaforrások használata mellett gyártott műtrágyák használata elleni tiltakozás a klímára hivatkozva, továbbá világszerte 4,5 millió ember halálát okozza a hideg, amely szám az energiaárak növekedése miatt nagy eséllyel nőni fog. Ám erről nem esik szó.Boris Johnson elmondta leköszönő beszédét, Orbán Viktor levélben gratulált az új miniszterelnöknek
Levélben fejezte ki gratulációját Orbán Viktor miniszterelnök Liz Truss új brit kormányfőnek kedden – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A kormányfő a levélben azt írta: Magyarország és az Egyesült Királyság kapcsolata hagyományosan szilárd alapokon áll, és kölcsönös tisztelet, közös érdekek és célok jellemzik. Az elmúlt hetek kormányválsága után távozó Boris Johnsont a Konzervatív Párt új elnöke, az eddigi külügyminiszter váltja a miniszterelnöki poszton. Liz Trusst a királynő a mai napon kéri fel kormányalakításra.Lemondott a holland agrárminiszter – A miniszterelnök továbbra is kitart a környezetvédelmi stratégia mellett, ami gazdák ezreit viheti csődbe
Bejelentette lemondását Henk Staghouwer holland agrárminiszter. Döntését a nitrogénkibocsátás-csökkentést célzó uniós szabályok végrehajtására irányuló kormányzati tervek miatt hónapok óta tartó tiltakozással indokolta. Hollandia nitrogénkibocsátás-csökkentési vállalása miatt több mint 11 ezer állattenyésztő telep bezárását jelentheti a klímavédelmi intézkedés.Kisboldogasszony-búcsú Máriabesnyőn (PS-videó)
Vasárnap tartották Máriabesnyőn a Kisboldogasszony-nagybúcsút. Az idei szentmisére és az azt követő körmenetre több százan érkeztek. Stábunk is elzarándokolt a kegyhelyre, ahol videós beszámolót készítettünk. Interjút készítettünk dr. Kiss-Rigó László püspökkel, Virth József OFM cap. plébánossal, Bese Gergő atyával, valamit az ország több térségéből ide zarándokolt hívővel. Megtudhattuk azt, hogy mit is jelent 2022-ben zarándokútra kelni, mi Márabesnyő üzenete, és szemmel tapasztalhattuk azt, hogy a Katolikus Egyház igenis él. Neugebauer Viktor riportja.Kifizetik a rezsit – ezt lehet nyerni egy brit televíziós műsorban (videó)
Egy brit televíziócsatorna vetélkedőműsorában a minap azt ajánlották főnyereményként a szerencsés betelefonálónak, hogy kifizetik a rezsiszámláját. A kerékre a 3000 és az 1000 font nyeremény mellé került fel a négy havi energiaszámla kifizetése. Az eset jól példázza, hogyan sújtja az energiaválság az egész Európát.Az izraeli hadsereg közölte, hogy izraeli katona lőtte le tévedésből a palesztin újságírónőt
Az izraeli hadsereg hétfőn közzétett vizsgálata szerint valószínűleg egy izraeli katona ölte meg tévedésből Sirín Abu Akla palesztin újságírónőt, az al-Dzsazíra, a katari pánarab televíziós hálózat riporterét május 11-én. Az izraeli hadsereg szakemberei azonban továbbra is úgy vélik, hogy nem dönthető el egyértelműen, és az érintettek ellen nem indul bűnügyi vizsgálat, mert "nem merült fel szándékosság gyanúja".Ajánljuk még

























