Kirúghatják a munkahelyéről az amerikai tanárt, aki ellenezte a nemváltó műtéteket
Egy Milwaukee-i általános iskolai tanácsadó ellen "erkölcstelen magatartás" miatt folyik állami vizsgálat, miután felszólalt a gyerekeken végzett nemváltó műtétek ellen. Ízlelgessük: az amerikaiak szerint tehát az az erkölcstelen, aki ellenzi a gyermekek megcsonkítását, és szexuális indoktrinálását. Szép új világ.Véleményezésen a jövő évi költségvetés tervezete
Átadtuk a 2023-as költségvetés tervezetét a Költségvetési Tanácsnak véleményezésre – jelezte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebookra pénteken feltett posztjában. A tárcavezető úgy fogalmazott: a cél, hogy válságálló gazdaságot építsünk, ezért a költségvetési hiányt 3,5 százalékra, az államadósság szintjét 73,8 százalékra javítjuk jövőre.Kocsis Máté: a pártoknak is hozzá kell járulniuk a rezsivédelmi alaphoz
A pártoknak is hozzá kell járulniuk a rezsivédelmi alaphoz – írta a Fidesz frakcióvezetője a Facebook-oldalán péntek délután. Kocsis Máté úgy fogalmazott: a háború, az energiaválság és a kockázatos brüsszeli politika veszélyezteti a háztartások rezsiköltségeit.Pénteken hallgatják ki Szilágyi György élettársát a Jobbik nemi erőszak ügyében
Pénteken hallgatja meg a rendőrség V. Anitát, a Jobbik szabolcsi munkatársát, akivel a gyanú szerint Földi István 2021 decemberében erőszakoskodott. Mindeközben a Jobbik etikai bizottsága leállította az eljárást Földi ellen.Bírálatok kereszttüzébe került az amerikai rendőrség az újabb iskolai lövöldözés után
Egy videófelvétel és számos tanúvallomás szerint a szülők hosszú ideig várakoztak az iskola előtt a rendőri beavatkozásra, miközben odabent a gyilkos elbarikádozta magát egy osztályteremben, és válogatás nélkül gyilkolta a diákokat. Mire a rendőrök reagáltak volna a tizennyolc éves támadó tizenkilenc diákkal és két tanárral végzett az épületben.Ungár szerint Scholz Orbán mögé bújva farolna ki az olajembargóból (Videó!)
Ungár Péter számára a legnagyobb pozitív csalódás Olaf Scholz – jelentette ki az LMP politikusa a Karc FM Bezzeg című műsorának felvételén. Ungár elmondta, hogy édesanyjával, Schmidt Mária történésszel, a Terror Háza Múzeum főigazgatójával nagyot vitatkoztak korábban Angela Merkel volt német kancellár politikai tevékenységéről. Ungár Péter úgy véli, hogy Scholz érti a német gondolkodást és hatékonyan képviseli nemzete érdekeit.Nacsa: a baloldal még ebben a helyzetben is a rezsicsökkentés eltörléséért kampányol
Van ami nem változik: a baloldal továbbra sem a magyar emberek érdekeit képviseli, míg a kormány inkább a nagyvállalatok extraprofitját vonja el, hogy megkímélje a fogyasztókat, addig az ellenzéki pártok a magyar családokat adóztatnák meg és eltörölnék a rezsicsökkentést. Erre reagált pénteki nyilatkozatában Nacsa Lőrinc.Zelenszkij tanácsadója káromkodások közepette küldte a Nyugatot a fenébe
Újabb diplomáciai bravúrt mutatott be Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója. A politikus nem válogatta meg a szavait, amikor káromkodások közepette üzent a nyugati vezetőknek, akik arra szólították fel Kijevet, hogy kezdje újra a tárgyalásokat az oroszokkal. A vulgáris fellépés azért is meglepő, mert Ukrajnának egyáltalán nem érdeke konfrontálódni a konfliktusban őt támogató hatalmakkal.Szánthó Miklós: Magyarország ma példát mutat, a magyar jobboldal a világszerte éledező konzervatív lázadás motorja
Szánthó Miklós részvételével zajlott a Political Network of Values IV. Transatlantic Summit elnevezésű budapesti konferenciájának második napja. Az Alapjogokért Központ főigazgatója pénteki nyitóbeszédében kifejtette, a magyar jobboldal feladata, hogy példát mutasson a konzervatívoknak az Atlanti-óceán két partján, hiszen Magyarországon ma jó szabadság van, keresztyén szabadság van.Az elszigetelődött Magyarország országgyűlésének elnöke az osztrák Bundesrat elnökét fogadta a Parlamentben
Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Országházban fogadta a meghívására hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Christine Schwarz-Fuchst az osztrák Szövetségi Tanács (Bundesrat) elnökét pénteken.Botrány Hollandiában: egy felmérés szerint több egyházi iskola továbbra is elítéli a homoszexualitást
Hollandiában több egyházi iskola továbbra is elítéli a homoszexualitást, annak ellenére, hogy két évvel ezelőtt heves társadalmi vitát váltott ki, hogy református iskolák a "homoszexuális életvitel" elutasítását tartalmazó nyilatkozatot írattak alá a diákok szüleivel - írta pénteken az NlTimes hírportál a Pointer holland magazin felmérésére hivatkozva.Fidesz: Gyurcsányék semmilyen árstopot nem támogattak
Gyurcsányék semmilyen eddigi árstopot nem támogattak és képesek lennének háborúba sodorni az országot. Így reagált a Fidesz a Demokratikus Koalíció áfa- és jövedékiadó-csökkentést tartalmazó javaslatcsomagjára, amelyről Varju László, a párt alelnöke beszélt pénteki, online sajtótájékoztatóján.Az EU közösen vásárol oltóanyagot és antivirális szereket a majomhimlő ellen
Az Európai Unió úgy döntött, hogy a majomhimlő ellen a tagállamok közösen vásárolnak oltóanyagot és antivirális szereket - közölte pénteken Richard Bergstrom, Svédország oltási programjainak irányítója.Szijjártó: felgyorsítjuk a paksi bővítést és a napenergia-beruházásokat is
Magyarország felgyorsítja a paksi atomerőmű bővítését és a napenergia-beruházásokat is, hogy 2030-ra a magyar villamosenergia-előállítás 90 százaléka már karbonsemleges legyen - mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken Indiában.Politikai Hobbista – Az ukrán kormány energiaterrorizmussal fenyegeti Magyarországot (Videó!)
Az ukrán energiaügyi miniszter tanácsadója energiaterrorizmussal fenyegette meg Magyarországot. A kilencvenes évek maffiózóinak suttyó stílusában arról beszélt, hogy milyen kár lenne, ha történne valami a Barátság-kőolaj vezetékkel, vagyis: ha nem úgy táncolunk, ahogy Ukrajna fütyül, akkor felrobbantják a vezetéket, mi meg olaj nélkül maradunk. Noha a terrorizmusnak nincs bevett nemzetközi jogi definíciója, abban minden szakértő egyetért, hogy az ilyesmi, a civil lakosság és a civil infrastruktúra ellen irányuló fenyegetés bizony terrorizmus. A Politikai Hobbista csütörtöki teljes adását ITT tekintheti meg.Századvég: az ukrán politikusok a Barátság kőolajvezetéket fenyegetve akarják rávenni Magyarországot az orosz olajembargóra
Ha valami történne a Barátság kőolajvezetékkel, annak nagyon súlyos következményei lennének, nemcsak a magyarországi, hanem az egész régió olajellátására, és Ukrajnára is - mondta Hortay Olivér, a Századvég energetikai üzletágának vezetője pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában annak kapcsán, hogy az ukrán energetikai miniszter tanácsadója megfenyegette Magyarországot, hogy bármikor történhet valami a Barátság kőolajvezetékkel.Megy a balhé a Jobbikban: Potocskáné is Jakab ellen fordult, a pártelnök emiatt drámázott az elnökségi ülésen
Új információk birtokába jutott a Metropol a Jobbikban zajló politikai háborúról. A sokak szerint végnapjait élő pártban többen is fellázadtak az egyre mélyebbre süllyedő Jakab Péter és kabinetfőnöke, Molnár Enikő erőszakos módszerei miatt. Ez eddig Jakab szövetségesének számító Potocskáné Kőrösi Anita is hátat fordított az úton-útfélen melósokkal példázó főnökének, aki pedig hős szerelmesként rohant a mamuszos kommunikátora után, miután kigolyózták. A legfontosabb mondat is elhangzott az ominózus ülésen: Gyurcsány perceken belül meg fogja tudni, hogy mi zajlik itt. Jakab pedig mindeközben azzal fenyegetőzik, hogy független lesz.Ajánljuk még

























