Közgazdásznak adta ki magát, de diplomája sincs a momentumos Hajnal Miklósnak
Hajnal Miklós, a Momentum egyik ifjú titánja több interjúban is közgazdászként hivatkozott magára, azonban nincs semmiféle felsőfokú végzettsége. A Mandiner megkeresésére sem ő, sem a pártja nem volt hajlandó magyarázatot adni arra, hogy a politikus miért úgy lép fel, mintha lenne diplomája. Indul a Sétaforradalom! – Új sorozatáról beszélt a Gerilla Bárban Bagi Iván (Videó!)
Humoros történelmi sétavideó-sorozatot indított a neten Bagi Iván. Új sorozatukról, a Sétaforradalomról producerével, Duhonyi Józseffel mesélt a Pesti TV Gerilla Bár című műsorában. A Bagi-műsor célja, hogy könnyed befogadható, pörgős, fiatalos módon közvetítsen történelmi érdekességeket. A Sétaforradalom készítőinek az a szándéka, hogy az "érettségi görcs" helyét érdeklődéssel töltsék ki. Mint elmondták, a műsor témaköreinek középpontjában a magyar történelem lesz; azt is szeretnék elérni, hogy akár történelemtanárok is felhasználhassák az anyagaikat. Varga Judit: erős nemzetek erős Európájára van szükség
Európa nem egy európai egyesült államokként, hanem kizárólag erős nemzetek erős Európájaként tud létezni, ahol mindenkinek a sikere fontos – mondta az igazságügyi miniszter pénteken Tihanyban.
Ingyenes koncertsorozattal támogatja a vendéglátósokat a kormány (Videó!)
A közösségi élet újraindulásával az augusztus végétől október végig tartó kilenc hetes időszakban ingyenes, országos koncertsorozat indult – közölte a kormányszóvivő pénteken, a Facebook-oldalán. Az amerikai ügyészség nem ellenzi Robert Kennedy gyilkosának szabadlábra helyezését
Az amerikai ügyészség pénteken jelezte, hogy nem hoz fel ellenérveket, sőt, ez az első eset, hogy a vádhatóság képviselője nincs jelen azon a meghallgatáson, amelyen a Robert F. Kennedy szenátort, az 1968-as elnökválasztási kampány egyik demokrata jelöltaspiránsát meggyilkoló Sirhan Sirhan feltételes szabadlábra helyezéséről döntenek. Még idén jelentős támogatást kap a felsőoktatás
Az egyetemek még az idén jelentős, több száz milliárdos részét megkapják a korábban számukra ígért ezerkétszázmilliárd forintnak, a működési forrásaikat pedig már a következő évtől csaknem kilencven százalékkal növeli a kormányzat – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Tihanyban, a Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpó elnevezésű közösségi találkozón. Gulyás Gergely az online közvetített beszélgetésen kijelentette: a kormány minden korábbi állítását betartja a felsőoktatás többletforrásait érintően, azzal pedig szerinte jobban járnak az egyetemek, hogy ezt nem uniós forrásból kapják, mert annak bonyolultabb lenne az elszámolása. Kijelentette azt is: az egyetemek továbbra is köztulajdonban vannak, csak közcélt szolgálhatnak. Szijjártó: a beruházások húzzák a növekedést
Beruházásokra van szükség ahhoz, hogy év végére létrejöjjön az 5,5 százalékos gazdasági növekedés Magyarországon; a kormány napi szinten azon dolgozik, hogy ezt a célt elérje – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Tihanyban zajló Tranzit című közéleti évadnyitó rendezvényen, pénteken.
Varga Judit: a brüsszeli intézmények konfliktusai miatt ma kilátástalannak tűnik az EU jövője
Érdekes, hogy miközben Európa jövőjéről kellene konstruktív és építő párbeszédet folytatni, pont az uniós intézmények azok, amelyeknek a konfliktusai miatt ma kilátástalannak tűnik az EU jövője – írta közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter. Végrehajtást indított a NAV a Hundubbal szemben
Végrehajtási eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a „magyar Facebookkal” szemben. A Hundub Kft-t „áfa-bevallást be nem nyújtó adózóként” tartják számon – írja az mfor.hu. Orbán Viktor táviratban fejezte ki részvétét a kabuli merénylet miatt
A kabuli repülőtéren történt terrortámadás kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök a magyar emberek nevében részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, és mielőbbi gyógyulást kívánt a sebesülteknek abban a táviratban, amit pénteken küldött az Egyesült Államok elnöke számára – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Cristiano Ronaldo visszatér a Manchester Unitedhez
A Manchester United bejelentette Cristiano Ronaldo leigazolását. A portugál Európa-bajnok tizenkét év után tér vissza korábbi csapatához. Kocsis Máté: brutálisan erős migrációs hullámot hozhat a következő év
Felerősödhet a migrációs hullám az afganisztáni helyzet miatt – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpón pénteken, Tihanyban. Jobboldali politikusok reagáltak Gyurcsány fenyegetésére
Lapunk is beszámolt Gyurcsány Ferenc legutóbbi fenyegetőzéséről, amikor is egy interjúban a soron következő választásokat követő utcai harcokról beszélt. A baloldal vezéréről 2006 óta tudjuk, hogy nem áll tőle távol az erőszak bevetése, ha hatalma megtartásáról van szó. A Magyar Nemzet megkeresésére Hollik István és Gaudi-Nagy Tamás reagált a DK elnökének kijelentéseire. Szijjártó: jó együttműködésre van szükség az EU és Svájc között
Nagyon fontos a jó együttműködés az Európai Unió és Svájc között, így rendkívül káros, hogy az Európai Bizottság ezt több területen is akadályozni kezdte – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, miután svájci kollégáját, Ignazio Cassist fogadta Budapesten. Biden elszólta magát: élő adásban mondta ki, hogy utasításokat követ (Videó!)
Kínos jelenetre került sor az amerikai elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján, Joe Biden ugyanis elszólta magát és kimondta a nyilvánvalót: utasításokat követ. Joggal merülhet viszont fel a kérdés, mégis ki rángatja dróton az Egyesült Államok elnökét. Várpalotán épül a legújabb fegyvergyár
Várpalotára telepíti aknavetőgyárát a Hirtenberger Defence Systems. Az osztrák cég százhatvan éve foglalkozik tüzérségi eszközök, valamint lőszerek fejlesztésével és gyártásával; az általa alkalmazott technológia élen jár a nemzetközi piacon. Kubatov Gábor: bajnoknak lenni felelősség
Szeptembertől újjászületik a Ferencváros labdarúgóinak pályán kívüli uniformisa, az új kollekció a zöld-fehér klub és a Retro Jeans brandjét egyesíti. Az új mezt pénteken mutatták be a Groupama Arénában. A sajtótájékoztatón Kubatov Gábor az Európa-liga-sorsolásról is elmondta véleményét. Benyújtották a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány bejegyzési kérelmét
A kormány a hazai felsőoktatás versenyképességének erősítése, a magyar fiatalok korszerű képzése érdekében Budapestre hozná a világ 31. legjobb egyetemét. Az Országgyűlés döntésének megfelelően közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoznak létre a világszínvonalú, kutatás-orientált egyetem létesítésének támogatására – közölte pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium.