Nagy József a Polbeat Pankrációban: Mégis hol nem stimmel Szabó Tímea önéletrajza?
Forrt a levegő a Pesti TV stúdiójában, amikor a Polbeat Pankráció élő adásában az Egyesült Államok afganisztáni és más közel-keleti beavatkozásainak kudarcára terelődött a szó, hiszen – mint Huth Gergely és Takács Áron, alias Kurtz ezredes kifejtette – mindenütt rombolás, kilátástalanság és szenvedés maradt hátra. Így lett téma Szabó Tímea hihetetlen története is, aki szende diáklányként előbb konfliktuskezelést és agressziókutatást tanulhatott a Harvardon, majd egy másik csodálatos kiválasztódása révén már a frissen alakult afgán kormányt segítette Kabulban a polgárháború árnyékában – mint manapság láthatjuk, kevés sikerrel. Nagy József, a 24.hu újságírója és Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint őrültség az amerikai titkosszolgálatot és a Soros-hálózatot sejtetni Szabó Tímea kiválasztása mögött. Ahogyan Nagy József megfogalmazta: "Áruljátok el, hol nem stimmel Szabó Tímea önéletrajza?". Visszakérdezése általános derültséget váltott ki a jobb karéjban... Kovács Zoltán: minden készen áll az augusztus 20-i ünnepre
Minden adott az augusztus 20-i ünnep három és fél napos rendezvénysorozatának zavartalan lebonyolításához – nyilatkozta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán, Budapesten, a közmédiának. Az államtitkár felidézte: az elmúlt tíz évben kialakult egy rendje a nemzeti ünnepekre készülődésnek, különös tekintettel augusztus 20-ra, az államalapítás ünnepe ugyanis – mind a programelemeket, azok számosságát, illetve a résztvevőket tekintve – a legnagyobb szabású nemzeti ünnepünk. Ráadásul – folytatta – idén a Szent István-napok soha nem látott méretű ünnepségsorozatot, egyfajta fesztivált jelentenek, beleértve Európa legnagyobb tűzijátékát. Egy tinédzsernek sikerült, ami az ellenzék szerint lehetetlen: Orbán Viktorral készített interjút
Az egyik legkedveltebb ellenzéki mantra szerint Magyarországon nincs sajtószabadság, nincs ellenzéki média, és ha mégis van, azt ellehetetlenítik. Ráadásul ebben a nemlétező demokráciában még ahhoz sincs joguk, hogy szabadon kérdezhessenek a miniszterelnöktől, aki egyébként is az elszigetelt politikusok közé tartozik, mert diktátor. Ennek ellenére mégis állandó résztvevői a Kormányinfónak, kérdéseikre válaszolnak, sőt, a miniszterelnöktől is kérdezhetnek, ha sajtótájékoztatót tart. Valószínűleg most óriási kérdőjel lehet a fejükben: vajon akkor mégis hogyan sikerülhetett egy fiatal lánynak, ami nekik nem? Vagyis az elszigetelt diktátor közelébe férkőzni, aki a spontán feltett kérdésekre még válaszolt is...
Lebuktatta a CIA ügynökeit Biden, aki remek érzékkel osztotta meg a neten, kikkel tárgyal
Gyakorlatilag lebuktatta a titkosszolgálat több vezető munkatársát is Joe Biden, akinek azt a fotót sikerült megosztani a világhálón, amelyen jól látható, hogy Kamala Harris alelnökön kívül milyen magasrangú tisztségviselőkkel tárgyal. A gond csak az, hogy a fotón bizonyos CIA-ügynökök is jól felismerhetők – írja az International Business Times értesülése alapján a Neokohn. Biden kommunikációs csapatának köszönhetően az egész világ megtudhatta, hogy kik segítik a titkosszolgálattól az amerikai elnököt. Már 1 millió 35 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációt
Már 1 millió 35 ezren töltötték ki a járvány utáni életről szóló nemzeti konzultációs kérdőívet – olvasható Magyarország Kormánya Facebook-oldalán. A bejegyzésből kiderült: a válaszadók túlnyomó többsége postai úton küldte vissza véleményét, de sokan éltek az internetes válaszadás lehetőségével is. Magyar Levente: Önálló mentőakció indul Kabulba
Önálló magyar mentőakció indul Kabulba, senkit nem fognak otthagyni – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten. Magyar Levente sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nem tudnak sok Afganisztánban lévő magyarról, ők egyetlen repülőn is kényelmesen elférnének. Közülük 26 ember hazahozatala már biztosított, ők belátható időn belül Európában lesznek – tette hozzá. Elhagyta Kabult a huszonhat kint rekedt magyar
Magyar idő szerint este kilenc óra körül bukkant fel újra a C–17-es NATO-gép a Flightradar-alkalmazáson; eszerint Afganisztánt elhagyva már Türkmenisztán felett repült a repülőgép, amellyel az Afganisztánban rekedt magyarokat menekíthetik – írta meg a Magyar Hang. A lap információi szerint egy C–17-es szállt fel kedden Pápáról, és a radarok az Afganisztánnal szomszédos Türkmenisztán légterében látták utoljára.
Nyolcvanegy versenyszámban indulnak a magyarok a paralimpián
Tíz sportágban és 81 versenyszámban szerepelnek magyar sportolók a jövő kedden kezdődő tokiói paralimpián, amelyen lesz olyan nap, amikor akár 12 számban is lehet magyar döntős – többek között erről beszélt Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke szerdán, sajtótájékoztatón. Emlékeztetett rá, hogy különleges paralimpia lesz a mostani; a legfontosabb, amire oda kellett figyelni, az az volt, hogy a Covid-helyzet miatt hozott speciális szabályokat teljes egészében követni kellett és kell. A kormányt segítheti a CÖF Roma Értelmiségi Műhelye
Több mint egy évtizede, 2010 óta zajlik a roma értelmiség megerősítésének intézményesítése a magyar kormány támogatásával, az egyházak együttműködésével. A tizenegy roma szakkollégium mellett a Civil Összefogás Fóruma (CÖF) is teret ad a roma értelmiség képviselőinek, hogy segítsék a cigány közösségek felzárkózását. Nagy Márton: Magyarország gazdasági teljesítménye helyreállt, akár 7 százalékkal is növekedhet a GDP mértéke
A második negyedévben a gazdaság visszatért a járvány előtti teljesítményhez – kommentálta Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó a csaknem 18 százalékos GDP-növekedést jelző statisztikai adatokat a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán. Kiemelte: csak Svédországban, Lengyelországban és Romániában állt helyre a gazdaság teljesítménye még Magyarország mellett, így ebben az éllovasok között van az ország. Frank Füredi: Kötelességünk, hogy megvédjük a klasszikus művészetet a liberális reformerektől
A nyugati előadóművészet és irodalom elleni keresztes hadjárat minden eddiginél magasabb szintre hágott. A keresztes vitézek azt vallják, hogy a klasszikus színdarabokat és zeneműveket vagy át kell írni az ő világszemléletük szellemében, vagy törölni kell őket. Így esett meg, hogy a Carousel című musical új feldolgozása egészen másként végződik, mint az eredeti – írja a Látószög blogon Frank Füredi publicista. A Carousel új feldolgozásban tehát Billy számára nincsen hely, bűneinek megváltásáról már nem is szólva. Helyette Louise-t a helyi nagyasszony – nyilván a helyi MeToo-szervezet vezetője – veszi kezelésbe, s igazgatja az üdvözülés felé vezető úton. Rakétákat lőtt az izraeli tüzérség Szíriába
Az izraeli tüzérség kedden támadta a megszállt Golán-fennsík lábánál fekvő Kuneitra szíriai tartomány északi részét – közölte a SANA szíriai állami hírügynökség. A jelentés szerint rakéták és lövedékek csapódtak be Hodr város közelében. Áldozatokról vagy anyagi károkról nem érkezett jelentés. Koronavírus – Száz fölött az új fertőzöttek száma
Három beteg meghalt, és újabb 109 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 687 634 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 501 199-en már a második adag vakcinát is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: a járvány kezdete óta 810 658-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 30 045, a gyógyultak száma 768 891. Kórházban 75 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma 11 722. Hatósági házi karanténban 864-en vannak, a mintavételek száma 6 457 558. A vasárnapi buszbaleset sofőrje nem tudja, képes lesz-e valaha is újra vezetni
Az M7-esen történt tragikus buszbalesetben nyolcan haltak meg, az egyikük a sofőr volt. Váltótársa életben maradt és segített a mentésben, habár édesanyját elvesztette. A negyvenéves János nem tudja, valaha volán mögé tud-e majd ülni és azt sem, mit fog csinálni ezután. Bár a baleset pontos okait még nem sikerült megállapítani, az elsődleges feltételezések szerint durrdefekt okozhatta. Fodor Gábor: semmi keresnivalója a genderideológiának az óvodákban és iskolákban
Azt hiszem, az óvodában korai lenne még a szexuális felvilágosítás. Véleményem szerint ezzel a kérdéssel az általános iskola felsőbb osztályaiban, és a középiskolában kell foglalkozni – jelentette ki Fodor Gábor, a Horn-kormány művelődési és közoktatási minisztere a Mediaworks Hírcentrumának (MWH). Az oktatási tárca egykori vezetőjét azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje arról beszélt egy minapi interjúban: kormányra kerülve sem lenne kifogása az ellen, hogy transznemű emberek akár az óvodákban is felvilágosító előadásokat tartsanak. Izer Norbert: minden negyedik építőipari szereplőnél talált jogsértést az adóhivatal
Az idén eddig a több mint kétezer építőipari ellenőrzésből 550 esetben talált jogsértést az adóhivatal. A februárban felállított gazdaságfehérítő bizottság, amelynek feladata, hogy tisztítsa a gazdaságot, ezzel pedig újabb adócsökkentésekhez teremtsen fedezetet, képes lehet az ágazatban dolgozó munkavállalók megvédésére is – tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t. Új koronavírus-variánst fedeztek fel Magyarországon
Olyan vírusvariánsra bukkantak a TritonLabs magyarországi laboratóriumában, ami tartalmazza az alfa (Nagy-Britanniában azonosított) és a delta (indiai variáns) vírusvariánsra jellemző egy-egy tüskefehérje-mutációt. A laboratórium egy beszámolót tett közzé a honlapján, amely szerint a felfedezett variáns teljesen új, és már szerepel a WHO Variant Under Monitoring listáján, amelyen a potenciálisan veszélyes variánsokat tartják nyilván. A variánst először Thaiföldön azonosították, de Magyarországon jelentették először. Potápi: a Kolozsvári Magyar Napok az egész nemzet számára kiemelt jelentőségűek
A Kolozsvári Magyar Napok az egész nemzet számára kiemelt jelentőségűek, Kolozsvár megkerülhetetlen sarokköve a magyar kultúrának, történelemnek – hangsúlyozta Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a rendezvény nyitógálája előtt a Kolozsvári Magyar Operában, kedden. Az államtitkár szerint a fesztivál azt is jelzi, hogy úrrá leszünk a koronavírus-járványon. Arra biztatta a jelenlévőket, hogy mindenki oltassa be magát, óvja a maga és a hozzátartozói egészségét.