Jakab újabb jelöltjétől kerültek elő antiszemita, rasszista posztok
A baloldali előválasztás résztvevője lesz az a jobbikos Süle Zsolt is, aki több párttársához hasonlóan korábban rendszeresen tett a zsidókat és a cigányokat gyalázó kijelentéseket, és gyakran osztott meg például a Kuruc.infóról származó szélsőséges, gyűlöletkeltő tartalmakat – írja a Magyar Nemzet.Fülöp Attila: sokan visszakerültek a magyarországi munkaerőpiacra
Sokan visszakerültek a munkaerőpiacra azok közül, akik korábban elvesztették munkájukat, így ma 4,7 millió foglalkoztatott van az országban – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden, Miskolcon, az „Együtt a munkavállalásért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” című rendezvényen.Törökországban szinte teljesen megfékezték a lassan két hete pusztító erdőtüzeket, a görögöknél kilencvenezer hektár ment tönkre
Görögországban eddig kilencvenezer hektár terület vált a lángok martalékává az athéni egyetem földtani intézetének előzetes kárösszesítése alapján. Niki Evelpidu, az athéni egyetem egyik geológiaprofesszora kedden a Kathimeriní című görög napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy az adatok folyton változnak, tekintettel arra, hogy az erdőtüzek több helyen továbbra is pusztítanak. Hangsúlyozta, hogy a veszély a tüzek eloltásával sem ér véget, mivel heves esőzések kiváltotta, katasztrofális következményekkel járó áradások, sárlavinák és földcsuszamlások következhetnek, mint az az utóbbi években elég gyakran előfordult.NAV-ellenőröket vert meg egy vendéglátós
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal két revizora látogatást tett egy siófoki vendéglátóegységben. Céljuk egy gyors és sikeres ellenőrzés lett volna, de az eljárás nem tetszett a hely tulajdonosának. Ezt hangosan ki is fejezte, a 41 éves budapesti férfi szidalmazta és tettleg is bántalmazta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársait.Marco Rossi a magyar olimpiai csapatnak is gratulált
Marco Rossi az elmúlt hónapokban hazánk egyik legelismertebb sportszakembere lett, ami a magyar válogatott Európa-bajnokságon mutatott játékának ismeretében egyáltalán nem meglepő. Most az olasz és a magyar olimpiai csapat teljesítményét is dicsérte a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya.Kérvényeznie kell a kártérítését a lúgos orvos áldozatának
A lúgos orvos áldozatának kérvényeznie kell a neki járó pénzt, ugyanis a bíróság által jogerősen megítélt huszonötmillió forintos kártérítést nem Renner Erikának, hanem a bírósági végrehajtónak utalták el Bene Krisztián nevében. A Fővárosi Ítélőtábla még június 1-jén hagyta helyben a lúgos orvos áldozatának kártérítési ügyében született elsőfokú ítéletet.Karácsonyék üvegzsebei – Buszmutyi után kibontakozóban a hajómutyi
Várható volt, hogy feljelentés történik a BKV hajózási szolgáltatási közbeszerzése kapcsán – jelentette ki a Hír TV-nek Wintermantel Zsolt. A BKK kormánypárti igazgatósági tagja szerint már az eddigi információkból is egyértelműen levezethető, hogy az ügyben valami nincs rendben, ezért kérték a főpolgármestert, hogy álljon az élére egy kivizsgálásnak. Karácsony Gergely egyelőre nem reagált a felhívásra.Lemondott New York kormányzója, miután többszörös szexuális zaklatással vádolták
Lemondott New York kormányzója, akit korábban több nő is szexuális zaklatással vádolt meg, és az ügyészségi vizsgálat is arra jutott, hogy a vádak megalapozottak – írja a BBC. Andrew Cuomo stábjának vezetője már napokkal korábban lemondott. A kormányzó első embere, Melissa DeRosa az ügyészségi jelentés szerint segített eltussolni az eseteket, sőt, megpróbált bosszút állni az egyik áldozaton.Puhára esett a Partizán – A piaci ár feléért bérelhetnek Gulyásék egy terézvárosi villát
Lejárt a Partizán Baross utcai bérleti szerződése, így Gulyás Mártonéknak költözniük kellett, miután a tulajdonos nem kívánta meghosszabbítani a megállapodást. Az Aktuális Facebook-oldalára feltöltött videóban hangsúlyozzák: Gulyás Mártonék megtalálták a segítséget, a Soproni Tamás által vezetett Terézvárosban találtak új ingatlant, a Munkácsy Mihály utcában, egy olyan épületben, ahol korábban egy óvoda működött.Megemelte az EU az oltási folyamat felgyorsítására szánt keretet a keleti országok számára
Az Európai Unió 40 millió euróról 75 millióra emelte támogatási csomagját a keleti partnerségéhez tartozó hat ország – Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, a Moldovai Köztársaság, Örményország és Ukrajna – számára a koronavírus elleni oltási folyamat felgyorsítása végett – közölte a brüsszeli székhelyű Európai Bizottság kedden.Megszakította az útját egy Wizz Air-gép Budapesten
A Blikk információi szerint egy leszállást végző repülőn ütött ki a tűz ma kora délután, a pilóta azonban nem vesztette el a lélekjelenlétét. A Wizz Air egyik leszálláshoz készülődő gépén történt a baj, kigyulladt az egyik hajtómű. A tűz oka egyelőre nem ismert, de úgy értesültek, hogy a pilóta a fedélzeti tűzoltórendszerrel sikeresen megfékezte a lángokat, és le is tette a gépet a leszállópályára.Fidesz: gyomorforgató és álságos, amit az oltásellenes Gyurcsányék művelnek
Gyomorforgató, amit az oltásellenes Gyurcsányék művelnek – reagált a Fidesz Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció ellenzéki előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltjének keddi nyilatkozatára. Dobrev Klára kedden arról beszélt, hogy 2020 novemberében és decemberében kétszer annyi nyugdíjas korú hunyt el, mint egy évvel korábban.Oregonban már nem kell tudni írni, olvasni és számolni az érettségihez
Kate Brown kormányzó megszüntette azt az eddig meglévő, az állam által támasztott követelményt, miszerint a diákoknak bizonyítani kell az érettségihez, hogy az alapvető írási és számolási készségek birtokában vannak. A kormányzó pénteken elutasította azt, hogy kommentálja, miért is támogatja a fenti alapkövetelmények felfüggesztését – jelentette az OregonLive.Gyurcsány helyett Karácsony az ötletgazda: a főpolgármester lépett először a szélsőjobb felé
Mint beszámoltunk róla, nemrég Gyurcsány Ferenc összefogott a szélsőjobbal: Tóth Péter és Bíró László is maga mellett tudhatja a DK elnökét. Azonban az ötletgazda nem Gyurcsány, hanem Karácsony Gergely, aki már 2011-ben a Jobbikkal való együttműködést sürgette. Az akkor még képtelenségnek tűnő javaslatot végül a magyar és a nemzetközi baloldal egykori ikonja, Heller Ágnes szentesítette 2017-ben, közölve: fogják be az orrukat!Csókay András a Boomerlázadásban: a Szentlélek nem ment szabadságra, őrületes tisztulást hozhat Európába (Videó!)
A Pesti TV Boomerlázadás című műsorának hétfő esti adásában Csókay András volt Mészáros Nóra és Stefka István vendége. A Honvédkórház idegsebész főorvosa kifejtette, hogy a nemváltó műtéteknél is súlyosabbnak érzi a magzat elvételét. A Semmelweis-díjas szakember rendszeresen hangsúlyozza, hogy a gyógyulásban és a gyógyításban az Istenbe vetett hitnek óriási szerepe van. Csókay András a bangladesi sziámi ikrekkel kapcsolatban elmondta: az egyik gyermeknél olyan súlyos tünetek jelentkeztek, amelyek kapcsán tehetetlennek bizonyult a tudomány, ám egy isteni csodának köszönhetően végül minden jól alakult.Dömötör Csaba: minden ellenkező állítás ellenére a Balaton a legerősebb időszakát éli
Dömötör Csaba parlamenti államtitkár a közösségi oldalán közzétett videóban beszélt a Balaton turisztikai helyzetéről. Minden ellenkező állítás ellenére a Balaton a legerősebb időszakát éli – hangsúlyozta Dömötör Csaba. Kiemelte, hogy nagyon sok fejlesztés zajlik a Balatonnál, amit bárki láthat ezen a nyáron.Helyreigazítás
Ajánljuk még

























