A régió élén állunk az adósságcsökkentés terén
Régiónkban Magyarország faragta le a legtöbbet az államadósságából 2011 óta. Nem minden régiós versenytárs volt azonban ilyen takarékos az elmúlt tíz évben.A napelem atomerőmű, Japán pedig Európában van – Újabb bukta Fekete-Győr Andrástól
Fekete-Győr Andrástól megszokhattuk, hogy nincs minden témában a topon, a fizikai ismereteit már bemutatta, amikor atomerőműnek nevezte a napelemparkokat, most azonban földrajzból is levizsgázott. A Drót.infó szúrta ki az ellenzéki politikus legújabb bravúrját, amikor is Japánra, mint európai országra hivatkozott.TEK-esekre nyitott tüzet egy budapesti férfi
Tíz lövést adott le a Terrorelhárítási Központ embereire az a budapesti férfi, aki elbarikádozta magát VI. kerületi lakásában. G. Krisztiánnal először egy túsztárgyaló próbált meg beszélni, azonban ő fegyverrel válaszolt a hatóság közeledésére.Pesti Riporter: akkor nem lesz plusz feladata az egészségügynek, ha elérjük a hetven százalékos átoltottságot (Videó!)
„Semmelweis sorsában felismerhető az emberiség értékeinek hordozása, a magyar múlt hagyományainak az őrzése” – mondta az Emberi Erőforrások minisztere az egészségügyi dolgozók napján. Kásler Miklós továbbá elmondta azt is, hogy az egész világot érintő koronavírus-járvány ismét ráirányította a figyelmet néhány alapvető emberi értékre, mint például a segítőkészségre, önzetlenségre és a felebarátaink való segítésre. A Pesti Riporter vendége a Semmelweis-nap alkalmából az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója volt, aki szerint akkor nem lesz plusz feladata az egészségügyben dolgozóknak, ha elérjük a hetven százalékos átoltottságot.A budapestiek kétharmadának nem tetszik Karácsony hozzáállása a közlekedéshez
A Metropol huszonháromezer embert kérdezett meg Karácsony Gergely felháborító kijelentése kapcsán. Mint ismert, a főpolgármester azzal válaszolt a főváros kaotikus közlekedése kapcsán feltett kérdésre, hogy "szálljanak ki a kocsiból, és gyalogoljanak". A közvélemény-kutatás szerint a budapestiek kétharmada felháborítónak tartja Karácsony hozzáállását az általa okozott dugók kezeléséhez.Politikai Hobbista – KariGeri kötelezettségszegési eljárást indítana a kormány ellen, de megint csúnyán mellényúlt (Videó!)
KariGeri kötelezettségszegési eljárást indít a kormány ellen. Bár miután legurult a birkózószőnyegről, a szövegét kezdeményezésre finomította. Amihez még mindig nincs joga. Csak panaszt tehet. Azért hisztizik, mert szerinte 5000 km autópályát lopnak el és privatizálnak éppen. KariGeri nyilván hazudik: összesen van 2000 km gyorsforgalmi út hazánkban, ebből is le kell vonni az M5-öt és az M6-ot, amik az MSZP–SZDSZ idején kerültek koncesszióba. A hirdetmény meg minden ízében megfelel a vonatkozó uniós irányelveknek, de ahhoz Gergő pont annyit ért, mint a város-, illetve az autóvezetéshez. Mert nem önmagában a konstrukcióval van baj, csak és kizárólag akkor, ha az MSZP–SZDSZ elk*rja, a maradékot pedig ellopja. Ma már nem kell szégyenkeznünk egy nemzetközi meccs másnapján, olvasva a nálunk vendégeskedő nemzetközi sztárok nyilatkozatait. Pedig mélyről indultunk. Roy Keane használhatatlan libalegelőt emlegetett, miután Koplárovics góljával megverte őket a Népstadionban a ZTE. A romos, patkányrágta, használhatatlan stadionokból mára csodaszép, világszínvonalú létesítmények lettek, Ronaldo, korunk sztárja pedig az elérhető 100 pontból pont 100 pontot adott az őket vendégül látó stadionra, miután értékelték a budapesti szereplésüket.Von der Leyen kötelezettségszegési eljárást indítana a pedofiltörvény miatt
Ursula von der Leyen bejelentette, hogy a kisebbségek védelmének sérelme miatt hivatalos felszólító levél elküldését tervezik Magyarországnak, ez pedig a kötelezettségszegési eljárás első állomása. Az Európai Bizottság elnöke mindezt azon a sajtótájékoztatón közölte, amelyet Szlovénia soros EU-elnöksége kapcsán tartottak.Súlyos fenyegetést kapott az Alapjogokért Központ vezetője
E-mailben kapott halálos fenyegetést Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője, amit közösségi oldalán tett nyilvánossá. A levél feladója csonkítással, maradandó fogyatékosság okozásával fenyegetőzött, hangsúlyozva, hogy még sosem követett el bűncselekményt, de elhatározása ez ügyben végleges. Szánthó Miklós viszont nem ijed meg, továbbra is azon az állásponton van, hogy a vita már nem arról szól, hogy ki viszonyul anti- vagy szimpátiával a homoszexuálisok vagy transzneműek iránt, és nem támogatják azt az ötletet, hogy gyerekeknek érzékenyítő felvilágosítást tartsanak az iskolákban. A központ vezetője a jogi lépéseket megtette az ügyben, de úgy véli, jobb lenne, ha a fenyegetőző feladná magát, hiszen ők hisznek a megbocsátásban.Adócsalás miatt emeltek vádat Trump egyik vállalatával szemben
A New York-i ügyészség adócsalás és üzleti feljegyzések meghamisítása miatt emelt vádat a Trump Organization ingatlanvállalattal, illetve annak pénzügyi vezetőjével szemben. Allen Weisselberget bilincsben szállították az amerikai nagyváros illetékes bíróságára, ahol ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádakban. Nem ez az első eset, hogy a volt elnök vállalkozásai elleni jogi lépésekkel próbálkozik az új adminisztráció.Menczer Tamás: Az elmúlt 30 év legaljasabb húzása volt a baloldal oltásellenes kampánya
A külügyminisztérium államtitkára Mesterházy Attila volt MSZP-elnökkel, a szocialisták jelenlegi parlamenti képviselőjével vitázott a Mandiner vitasorozatában, melyet másfél év után ismét nézők előtt tartottak meg.Ma még Orbán Viktor, holnap már valaki más következik
Visszavágott az olasz jobboldali és katolikus sajtó a fősodratú média lejárató hazugságaira. Még meg sem született a pedofilellenes törvény angol nyelvű fordítása, máris kórusban kiáltották ki homofóbnak Magyarország kormányát. „Jogtipró diktatúra”, „retrográd egyeduralom” – harsogtak a fősodratú média hasábjain és siratták a magyar demokráciát. A jobboldali fórumok végképp nehezen viselték a tizenhét európai uniós tagállam vezetője által aláírt levelet, amely az LMBTQ-közösséggel szembeni hátrányos megkülönböztetést féltette hazánkban – írja a Magyar Nemzet. Hozzáteszik: Orbán Viktor fotóját meg is taposták a római Pride-on.Salvini: az EU-val szembeni kritikus fellépés a szabadság kifejezése
Az Európai Unióval szembeni kritikus fellépés nem jelent "nácizmust, hanem a szabadság kifejezése" Matteo Salvini, az olasz kormánypárti Liga párt vezetője szerint. Salvini a Magyarországgal és Lengyelországgal való szövetségről írt abban a nyílt levélben, amely a Corriere della Sera napilapban jelent meg csütörtökön.AstraZeneca után mRNS-alapú vakcinát javasolnak második oltásnak Németországban
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes delta változatának terjedése miatt érdemes a hírvivő RNS-re (mRNS) alapuló vakcinák közül választani második oltást Németországban mindenkinél, aki első adagként AstraZeneca-féle oltást kapott - javasolta csütörtöki állásfoglalásában az úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO).Bocsánatot kért Hollandia, mert Soros-szervezetek megsértették a hágai magyar nagykövetséget
Elnézést kért a holland külügyminisztérium a hágai magyar nagykövetségtől, hogy pár nappal ezelőtt álcivil szervezetek megsértették a magyar diplomáciai képviselet sértetlenségét és méltóságát – értesült biztos forrásokból az Origo. Az ügy hátterében az áll, hogy Soros által támogatott szervezetek a magyar nagykövetség épületénél tartottak demonstrációt a pedofilok elleni szigorúbb hazai szabályozás és a gyermekek fokozottabb védelmét garantáló magyar törvény miatt.Topligás klubok állnak sorban Rossiért, ám az olasz mester maradni akar a magyar válogatott élén
Hosszú interjút adott egy olasz sportlapnak a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Marco Rossi bár konkrét példát nem mondott, annyit elárult, több topklub és egy válogatott is megkereste, hogy vegye át az irányítást, ám ő továbbra is a magyar válogatott élén akar maradni, hogy kijuttasson minket a 2022-es katari VB-re. Ezt ezúton is köszönjük neki.Szijjártó Péter átadta a cseheknek kölcsönadott vakcinákat
Magyarország százezer adag vakcinát kölcsönzött Csehországnak a koronavírus ellen, az oltóanyagot Szijjártó Péter csütörtökön Prágában átadta Andrej Babis cseh miniszterelnöknek.Gyurcsány földig hajolt az oroszok előtt és hálával emlegette hazánk megszállását is
Napjainkban a DK politikusai az európai egyesült államok eszméjéről áradoznak és szervilisen népszerűsítik hazánkban a Nyugat nemzetellenes törekvéseit, ám nem is olyan régen még az oroszok kegyeit kereste a Gyurcsány házaspár. Dobrev Klára az orosz és a kínai nyelv elsajátítására ösztönözte gyermekeit, és egy-egy informális beszélgetés során már azt is felhozták, hogy készek újra bevezetni a magyar iskolákban az orosz nyelv oktatását. Gyurcsány Ferenc pedig még a moszkvai újságírókat is megdöbbentette, mikor háláját fejezte ki Oroszországnak Magyarország megszállása és az 56-os forradalom leverése miatt.Ajánljuk még

























