A finn elnök úgy akar békét, hogy közben legyen háború
Alexander Stubb finn elnök kedden Varsóban, a lengyel nagykövetek éves értekezletén elmondta: manapság növekszik a Balti-tengeri térség geopolitikai jelentősége, a régió érzékeli az ukrajnai háborúnak és Oroszország destabilizációs cselekedeteinek következményeit – írja az Index. Stubb megengedhetetlennek nevezte, hogy Ukrajnában Vlagyimir Putyin megnyerje a háborút. Amerikai lap: Orbánék nem állnak automatikusan szemben az európai egység gondolatával
Az európai jobboldal megítélése egy félreértésén alapul – mutatott rá kedden a Foreign Affairs. A lap emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök közvetlenül az európai parlamenti választások után új csoportot hozott létre a parlamentben Patrióták Európáért néven, amely név tökéletesen megfogalmazza a nacionalizmus és a jobboldal elképzelését, mivel az európai jobboldal tagjai nacionalistáknak és európaiaknak egyaránt gondolják magukat. Trump az elnökjelölti vitában is Orbán Viktort emlegette
Donald Trump volt amerikai elnök, republikánus elnökjelölt, az Egyesült Államok mostani rossz gazdasági helyzetéért a jelenlegi vezetést hibáztatja. Mint fogalmazott kedd este az első televíziós vitában Kamal Harris-szel, milliók özönlenek az országba, akik elveszik az emberek munkáját. Kamala Harris alelnök, demokrata elnökjelölt ismét középosztálybeli gyerekkorával próbált szimpatikusnak tűnni. A vitában óriási elismerés érte hazánkat és a magyar miniszterelnököt, Donald Trump Orbán Viktortól idézett.
Huth Gergely a Magyar Nemzetben – Mi kell a politikai harchoz?
Vagy inkább ki kell? – tehetnénk hozzá a címhez, hiszen cikkem ezúttal vagy inkább ismét erről szól– írja Huth Gergely a Magyar Nemzetben megjelent cikkében. A PestiSrácok.hu főszerkesztője szerint Orbán Viktor a kötcsei pikniken (a zárt körben elmondott beszéd később nyilvánosságra hozott vagy kormányzati potentátok révén kitárgyalt részei szerint) új irányt jelölt ki a nemzeti tábornak. Harcos, küzdelmes irányt, mely az ellenfél reális értékelésén, a nyílt megmérkőzésen, a bátor és kemény vitán alapul. Az EU attól tart, hogy Ciszjordánia második Gázává válik
Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője arra a veszélyre figyelmeztetett kedden, hogy Ciszjordánia - ahol az Izrael és a Hamász iszlamista palesztin szervezet közötti háború kezdete óta megnőtt az erőszak - „újabb Gázai övezetté válhat”. Tudományos siker - Új univerzális formaosztályt azonosítottak magyar matematikusok
Új, univerzális formaosztályt fedezett fel a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) közös Morfodinamika Kutatócsoportja az Oxfordi Egyetemmel együttműködésben - tájékoztatta a BME az MTI-t kedden. Rossi öt helyen változtatott a magyar válogatott kezdőcsapatán
Öt helyen változtatta meg a múlt szombati, Németország elleni kezdőcsapatát Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Puskás Arénában sorra kerülő Nemzetek Ligája-mérkőzésre, amelyen Bosznia-Hercegovina lesz az ellenfél.
Gulyás Gergely: van egy szuverén magyar külpolitika, amely sokaknak nem tetszik Brüsszelben, de ezzel együtt tud élni a magyar kormány
A schengeni külső határokat meg kell védeni - mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszer az OE24.TV-nek adott nyilatkozatában, amelyet a mandiner.hu ismertetett kedden. Zsigmond Barna Pál: a németek észbe kaptak, fokoznák a határvédelmet, minket meg Brüsszel most is a határok megnyitására akar kényszeríteni!
Németország már szenved az elhibázott bevándorláspárt politika miatt, az országban mindennaposak a késelések, az erőszakos támadások, a közbiztonság odalett – írta az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden közösségi oldalán. Szentkirályi Alexandra: a budapestiek nem erre szavaztak, mégis körvonalazódik a Karácsony-Magyar paktum (VIDEÓ)
Egyre több hír szól arról, hogy Karácsony Gergely és Magyar Péter együtt tervezik vezetni a fővárost – jelentette ki legújabb videójában Szentkirályi Alexandra. A Fidesz volt főpolgármester-jelöltje kiemelte, a budapestiek épp erre mondtak nemet június 9-én. Menczer: személyes feladatomnak tekintem a fiatalok toborzását (VIDEÓ)
Személyes feladatomnak tekintem a fiatalok toborzását – jelentette ki Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője újságírói kérdésre, amelyben azt is feszegették, miért kevésbé népszerű a konzervatív értékrend a fiatalok körében. Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire. Az oroszok állítják, Kijev visszautasította, hogy a háborús felek kölcsönösen tartózkodjanak az energetikai létesítmények támadásától
Elfogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a török javaslatot, hogy a szemben álló felek tartózkodjanak az energetikai létesítményekre irányuló csapásoktól, ám Ukrajna végül nem ment bele egy ilyen megállapodásba - jelentette ki Szergej Sojgu, az orosz biztonsági tanács titkára kedden a Rosszija 24 hírtelevízió műsorában. Tusk szembement a németekkel – A lengyel kormányfő szerint elfogadhatatlan a határellenőrzés
Elfogadhatatlannak nevezte Donald Tusk lengyel kormányfő kedden azt az előző napi német bejelentést, miszerint az illegális migráció visszaszorítása érdekében átmenetileg kiterjesztik az ellenőrzést Németország minden határára. Adományszámlát nyitottak a kigyulladt miskolctapolcai Barlangfürdő újjáépítésére
Adomány-bankszámlát hozott létre a péntek este kigyulladt miskolctapolcai Barlangfürdő újjáépítésére Miskolc hivatalban lévő és megválasztott polgármestere – közölte a város önkormányzata kedden. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Száhel-övezetben kezdődik Magyarország biztonsága
A magyar kormány közös terrorellenes együttműködése Csáddal stratégiai fontosságú nemcsak Magyarország, de egész Európa számára - jelentette ki a honvédelmi miniszter, miután a Magyar Honvédség víztisztító képességét, valamint magyar gyártású drónokat mutatott be Mahamat Idriss Déby Itno csádi elnöknek kedden, a Bálna Honvédelmi Központban. Az ügyészség decemberig börtönben tartaná Kiss Lászlót
A korrupciós bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben az ügyészség indítványozta Kiss László polgármester letartóztatásának három hónappal, 2024. december 16-ig történő meghosszabbítását – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a KNYF kommunikációs osztálya. Brüsszel odakoppintott a németeknek, mert meg akarták volna erősíteni belső határvédelmüket az illegális migráció visszaszorítására
A schengeni határellenőrzési kódex szerint a tagállamok a belső határellenőrzéseket a közrendet vagy a belső biztonságot fenyegető súlyos veszélyek kezelése érdekében újra bevezethetik, amennyiben ez szükséges és arányos - jelentette ki az Európai Bizottság illetékes szóvivője kedden a testület sajtótájékoztatóján.