Újabb háromezer magyarnál mutatták ki a koronavírust
Meghalt 127, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3068 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. A kormányzati portálon azt írták: 334 836-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 10 325-re emelkedett. Kern András McDrive-nak nézett egy belvárosi pékséget
Nem tétovázott Kern András, amikor a minap kávéért sietett az egyik fővárosi pékségbe. A színész nem a megszokott módon érkezett. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész nem bajlódott a parkolóhely-kereséssel, inkább felhajtott a zebrán keresztül a járdára, majd szinte közvetlenül az üzlet bejárata előtt állt meg az autójával. Elhunyt Szabó Ferenc, a Fidesz volt parlamenti képviselője
Életének hatvannyolcadik évében, január 3-án elhunyt Szabó Ferenc, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgató-helyettese, a Fidesz volt országgyűlési képviselője – értesült a Hírklikk. Szabó Ferenc két cikluson keresztül volt az Országgyűlés tagja, 1998-ban és 2002-ben is a Fidesz Pest megyei listájáról szerzett mandátumot.
Őrizetbe vettek egy férfit, akit korábbi élettársa megölésével gyanúsítanak
Őrizetbe vettek a rendőrök egy felsőlajosi férfit, aki a gyanú szerint tavaly december 22-én, Karcagon megölte korábbi élettársát, majd a nő holttestét a Dunába süllyesztette – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön. Örökre letilthatja Donald Trump fiókját a Twitter
A Twitter és a Facebook a Capitoliumban történt erőszakos tüntetések alatti posztjai miatt ideiglenesen letiltotta Donald Trump fiókjait, a Twitter pedig kilátásba helyezte az örökös kitiltást is a közösségi oldalról. Mint ahogy azt a PestiSrácok.hu korábban megírta, Donald Trump szerdán videoüzenetben szólította meg a republikánus támogatóit, akik a gyanús körülmények között lezajlott választást követően a Capitoliumhoz vonulva akarták megakadályozni a szenátus és a képviselőház munkáját. Vádat emeltek egy nevelt gyermekét bántalmazó férfi ellen
Vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki 2020-ban többször súlyosan bántalmazta élettársa másfél éves gyermekét. Horváth Szilárd Somogy megyei főügyész közleménye szerint a harminckét éves férfi 2020 májusában költözött össze élettársával, akivel közösen nevelték a nő korábbi kapcsolatából született másfél éves kisfiút. Az amerikai szenátus elutasította a pennsylvaniai választási eredmény elleni kifogást
Az amerikai szövetségi szenátus vita nélkül elutasította csütörtök hajnalban Donald Trump elnök híveinek kifogását az elnökválasztás pennsylvaniai eredményének hitelesítése ellen. Az államban Joe Biden demokrata párti jelölt győzött az elektori szavazatok és a helyi hitelesítés szerint.
Két drogdílert vettek őrizetbe Budapesten
Őrizetbe vettek a rendőrök két drogdílert, akinél az ellenőrzéskor és a házkutatáskor több, mint egy kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön. Csütörtökön a négy legnagyobb idősotthonban is megkezdődik a koronavírus elleni védőoltás beadása
Az oltási tervnek megfelelően, az egészségügyi dolgozók oltása mellett csütörtökön fokozatosan megkezdődik az idősotthonok dolgozóinak és lakóinak oltása is – közölte a Koronavírus Sajtóközpont szerda este. Közleményükben hangsúlyozták: az idősotthonok oltása kiemelten fontos, hiszen a koronavírus-fertőzés különösen veszélyes az idősekre és a zárt közösségekre. Politikai elemzők szerint az amerikai társadalom megosztottsága vezetett a Capitoliumnál történtekhez
Az amerikai társadalom megosztottsága vezetett a Capitoliumnál történtekhez – erről az M1 aktuális csatornának nyilatkozó elemzők beszéltek annak kapcsán, hogy Trump-párti tüntetők ostromolták meg az amerikai törvényhozás épületét szerdán. Az amerikai sajtó már kihirdette a Demokrata Párt győzelmét a szenátusi pótválasztáson
Immár biztossá vált, hogy a demokrata párti jelöltek nyertek az előző napi amerikai szenátusi pótválasztáson, így a következő ciklusban a Demokrata Párt veszi át az ellenőrzést a törvényhozás felsőháza felett – jelentette több amerikai hírtelevízió szerdán. Biztonságosnak nyilvánították a washingtoni Capitoliumot
Csaknem négyórányi zavar után biztonságosnak nyilvánították az amerikai törvényhozás épületét, amelyet Donald Trump távozó elnököt támogató tüntetők ostromoltak meg, így helyi idő szerint szerdán este folytatódhat az elektori szavazatok hitelesítése. Paul Irving, a képviselőház illetékes tisztségviselője arról számolt be, hogy a hatóságok kiszorították a tiltakozókat a Capitoliumból, a törvényhozók így elhagyhatták az irodáikat. Elképedve szemléli a világ a washingtoni eseményeket
Szerda este Donald Trump távozó republikánus elnök hívei megrohamozták az Egyesült Államok törvényhozásának épületét. A washingtoni Capitolium ellen indult ostromot több nemzetközi vezető is elítélte. A nyugati világ vezetői arra figyelmeztetnek: az amerikai demokrácia megingása másokra is veszélyes lehet – számolt be róla az Index. A „zendüléssel határos ostrom" beszüntetését követeli Biden és több demokrata párti vezető
Példátlan támadás alatt áll az amerikai demokrácia – jelentette ki Joe Biden megválasztott amerikai elnök helyi idő szerint szerda este. Biden hangsúlyozta, hogy Donald Trump hivatalban lévő elnöknek kamerák elé kell állnia, és fel kell szólítania híveit a washingtoni Capitolium "zendüléssel határos ostromának" azonnali beszüntetésére. A nemzeti gárdát és az FBI-t is bevetik a Trump-párti tüntetők ellen
A nemzeti gárda mozgósítását kérte a washingtoni Capitoliumot ostromló, Donald Trumpot támogató tüntetőkkel szemben Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke és Muriel Bowser, a főváros polgármestere – jelentette szerdán az MSNBC hírtelevízió. A képviselőházi republikánusok vezetője a Trump-párti tüntetés beszüntetését követeli
Az amerikai Capitoliumnál zajló tüntetés "Amerikától idegen", "azonnal véget kell neki vetni" – jelentette ki a Fox News konzervatív hírtelevíziónak adott interjújában Kevin McCarthy, a képviselőház republikánus frakciójának vezetője helyi idő szerint szerda délután, miután Trump-párti tüntetők erőszakkal behatoltak a Capitolium épületébe a kongresszus két házának ülése közben. NBC: egy Trump-szimpatizánst lelőttek a Capitolium ostroma során
Az NBC hírcsatorna információi szerint egy tüntetőt lelőttek az ostrom során, amelyet Trump-szimpatizánsok indítottak a Capitolium ellen szerdán. Az információt állítólag több rendőr is megerősítette. A csatorna úgy tudja, eddig öt főt szállítottak kórházba. Elhallgatja a balliberális média, hogy keresztényeket mészároltak le karácsonykor a dzsihadisták
Miközben egyre több helyen zajlik kereszténymészárlás, a minden másért krokodilkönnyeket hullajtó liberális média részéről csak cinkos hallgatás van. Pedig amíg mi szenteste a karácsonyfa körül álltunk, addig Nigériában két templomot és egy kórházat gyújtottak fel iszlamista dzsihadisták – hívta fel a szomorú hírekre a figyelmet közösségi oldalán Azbej Tristan.