Pesti Srácok

Kisberk a Hobbistában: "Gyurcsány embervadászatot rendezett és még mindig nem rohad a börtönben"

PPestiSrácok.hu Exkluzív 2020 október 25.
A péntek esti Politikai Hobbista vendége volt Kisberk Szabolcs, aki 2006-ban testközelből tapasztalhatta meg, milyen a "gyurcsányi demokrácia" utcai megjelenése, vagyis a terror és az erőszak. A tényfeltáró újságíróként megismert Kisberk a műsorban úgy fogalmazott: a mai 16-17 éveseknek fogalmuk sincsen arról, hogy tizennégy évvel ezelőtt embereket lőttek Budapesten minden következmény nélkül. Szavai szerint "embervadászatot rendezett Gyurcsány, aki a mai napig nem rohad a börtönben, pedig ott lenne a helye". Kitért arra is, hogy a DK elnöke szelfizik, influenszerkedik az ifjabb korosztállyal, akiket láthatóan nem érdekel – vagy nem tudnak róla –, hogy milyen véres rendőrterror fűződik Gyurcsányék nevéhez.

Bajkai: pártfinanszírozási kérdéseket is felvet a DK-s áramlopás

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 25.
Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt, hogy a VII. kerületi áramlopás súlyos ügy, ami komoly és megalapozott vizsgálatot igényel. A képviselő szerint Borka-Szász Tamás, a Demokratikus Koalíció (DK) VII. kerületi politikusa úgy állíthatott elő kriptovalutát hivatali helyiségében, hogy azt később pártja számára használhatta fel, és így pártfinanszírozási célt szolgált tevékenységével.

Őrtüzek gyúlnak a Székely Autonómia Napján Magyarországon is

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 25.
Őrtüzek gyúlnak október utolsó vasárnapján Székelyföld-szerte, hirdetve az ott elő magyarság jogos autonómiaigényét. A szolidaritás lángjai a székelyföldi őrtüzekkel egy időben, 16 óra 30 perckor lobbannak fel Budapesten is, Budafok-Tétény önkormányzata szervezésében. Az eseményen Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke, Benedek-Huszár János, a Kovászna megyei Barót város polgármestere és Szabolcs Attila, Budafok-Tétény korábbi polgármestere mond beszédet.

Az Ukrajnában szavazók gyermekeire is érvényes a karanténmentesség

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 25.
Ma tartják az ukrajnai önkormányzati választásokat. Az operatív törzs döntése értelmében a szavazás idejére a járványügyi beutazási korlátozások alkalmazása nélkül térhetnek vissza Magyarországra azok a magyar állampolgárok és a velük utazó kiskorú gyermekeik, akik a választáson történő részvételüket a részükre kiállított szavazási értesítő cédulával igazolják – tájékoztat a Kárpátalja.ma.

Lepel kerülhet a Dávid-szoborra, mert sérti a muzulmánok érzékenységét

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 25.
Lepel kerülhet Michelangelo világhírű Dávid-szobrára Firenzében, az Európa Tanács kulturális örökségről szóló keretegyezménye értelmében ugyanis az egyes országok műalkotásai nem sérthetik a más etnikai és kulturális háttérrel rendelkezőket, ami Olaszországban többségében a muszlim bevándorlókat jelenti. A jobboldal ellenzi a keresztényekre nézve sértő jogszabályt – írja a Hír TV.

És akkor a liberális sci-fi újabb fejezetéhez érkeztünk, amelyben Orbán Viktor engedte be az illegális migránsokat Európába

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 25.
Orbán Viktor volt az, aki beengedte az illegális migránsokat Európába azzal, hogy nem védte meg a schengeni külső határt – a valóságtól nem kicsit elrugaszkodott kijelentést Gerald Knaus, a liberális, bevándorláspárti Soros-szervezet, a European Stability Initiative (ESI) elnöke fejtette ki a HVG-n megjelent interjújában. Mindezt nem hagyta szó nélkül Kovács Zoltán államtitkár, aki közösségi oldalán reagált az olvasottakra.
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.