Ismét rohamrendőrök oszlattak tüntetőket a minszki Függetlenség terén
Ismét rohamrendőrök oszlattak tüntetőket péntek este a minszki Függetlenség terén. A TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a fehérorosz rendőrség különleges alakulata (OMON) elkezdte őrizetbe venni a téren tüntető férfiakat, akiket fogolyszállító autóbuszokhoz kísérnek. A sajtó helyszínen lévő munkatársait a tér peremére terelték. Az előző nappal ellentétben most nem állítottak elő újságírókat.Schanda Tamás is karanténba került
A parlamenti és stratégiai államtitkár közösségi oldalán jelentette be a hírt, miszerint több kollégájához és barátjához hasonlóan karanténba került a családjával együtt. Schanda Tamás biztató fejleményekről is beszámolt: azt is közölte, hogy az első vírustesztjük negatív lett.Helyi termelői és kézműves piaccal gazdagodik Zalaegerszeg
Minden település életében jelentős esemény egy piac, egy olyan közösségi tér kialakítása, ahol találkozhat egymással a termelő és a vásárló. A piac fontos közéleti szerepet is betölt, ahol a találkozás mellett egészséges, biztonságos, helyben termelt élelmiszerek cserélhetnek gazdát – mondta Feldman Zsolt a zalaegerszegi Helyi Termelői és Kézműves Piac, valamint Göcsej Tudásközpont ünnepélyes alapkőletétele alkalmával.Kilencmillió eurót raboltak el fegyveresek egy pénzszállító furgonból a franciaországi Lyonban
Megtámadtak és kiraboltak fegyveresek egy pénzszállító furgont pénteken, a közép-franciaországi Lyonban, amikor az a francia jegybank helyi székhelyétől elindult – erősítette meg pénteken a helyi ügyészség a Progres című regionális lap értesülését.Kurz: Jövő nyárra visszaállhat az élet a normális kerékvágásba
Jövő év nyarára visszaállhat az élet a normális kerékvágásba a koronavírus-válság után, köszönhetően annak, hogy előreléptek a vakcinafejlesztésben, és egyre gyorsabb tesztelési módszerek állnak már rendelkezésre – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Sebastian Kurz osztrák kancellár.Kegyetlenül kiosztotta az álhírgyártó libernyák médiamunkásokat Budai Gyula
A PestiSrácok.hu több remek cikket írt, megszólaltatta a világ minden részéről hazatérő magyarokat – szögezte le közösségi oldalán Budai Gyula, arra utalva, hogy portálunk a járvány idején hitelesen tájékoztatta a nyilvánosságot. A fideszes politikus egyúttal kiosztotta a hvg.hu, a 444.hu, a 24.hu és az RTL Klub álhírgyártó médiamunkásait.Malmö már a muszlimokhoz tartozik
A folyamatos erőszakos fenyegetéseket követően a svéd rendőrség visszavonta az engedélyét annak az iszlámellenes demonstrációnak, amit pénteken rendeztek volna meg Malmőben, és ami a szervezők szerint az ország iszlamizálódására hívta volna fel a figyelmet – írja a V4NA.Magyar kutatók: A fermentált búzacsírakivonat rákellenes hatással bír
A fermentált búzacsírakivonat koncentrátuma tumorellenes hatással bír, és jelentősen, mellékhatás nélkül növeli a rákbeteg kísérleti állatok túlélését. A szuperkoncentrátumot a különálló rákos sejteken alkalmazva kimutatták, hogy a szer hatására megnő a mitokondriumokból a sejtplazmába jutó citokróm-c mennyisége, ennek következtében pedig beindul a rákos sejtek természetes önmegsemmisítő folyamata – derül ki abból a magyar kutatók részvételével történt kutatásból, amelynek eredményét a Scientific Reports című tudományos lapban mutatták be a napokban.Enyhülnek a mérgezéses tünetek, de továbbra is súlyos Navalnij állapota
Stabil állapotban van Alekszej Navalnij, és mérgezéses tünetei enyhülnek – közölték pénteken Berlinben az orosz ellenzék vezérének gyógykezelését végző orvosok.Egyre több francia nagyvárosban kötelező az utcai maszkviselés
Egyre több francia nagyvárosban vezetik be a kötelező maszkviselést a koronavírus-fertőzöttek számának megugrása miatt, annak ellenére, hogy nem minden szakértő ért abban egyet, hogy a kültéri maszkviselés hatékony lehet a fertőzés megfékezésére.Lukasenka készültségbe helyeztette a belorusz hadsereg állományának felét
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő harckészültségbe helyeztette pénteken a hadsereg állományának felét, arra hivatkozva, hogy a "Nyugat fenyegeti az országot" – jelentette a BelTA helyi hírügynökség.Merkel: A világnak meg kell tanulnia tartósan együtt élni a koronavírussal
A koronavírus-járvány újra erőteljesebben kihathat az emberek mindennapi életére az őszi és a téli hónapokban. A világnak valószínűleg meg kell tanulnia tartósan együtt élni a koronavírussal, ezért nagyobb óvatosságra van szükség – figyelmeztetett Angela Merkel német kancellár éves nyári sajtótájékoztatóján, pénteken.Szombattól látogatási tilalom lesz az egri kórházban is
Teljes látogatási tilalmat rendeltek el szombattól az egri Markhot Ferenc Kórházban, a döntés visszavonásig érvényes. Az intézmény sajtóreferense pénteken azt közölte, hogy az országszerte megnövekedett koronavírusos esetszám miatt szombattól a betegek a kórház egyetlen fekvőbetegosztályán sem fogadhatnak látogatókat.Már a DK is Karácsony orrára koppintott a közlekedési káosz miatt
A fővárosnak mindent meg kell tennie, hogy elkerülje az iskolakezdéssel megjelenő dugókat és közlekedési káoszt – hívta fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció honlapján a Gyurcsány-párt budapesti elnöke. A politikus szerint ez a kérdés a közelgő iskolakezdés miatt különösen aktuálissá vált.Látogatási tilalmat rendeltek el a miskolci kórházakban a koronavírus gyors terjedése miatt
Látogatási tilalom lépett életbe Miskolcon a megyei kórházban és az intézményhez tartozó több tagkórházban is. Az intézkedést a koronavírus gyors terjedésével, az esetszámok megugrásával indokolták az illetékesek az intézmény honlapján olvasható közleményben.Csökkent az álláskeresők száma hazánkban
A május-júliusi foglalkoztatottsági adatokon érezhető a koronavírus-járvány hatása, ugyanakkor a júniusi mélypont után már kevesebb az álláskereső, vagyis a kormány gazdaságvédelmi intézkedései már megmutatkoznak a számokban – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken, az M1 aktuális csatornán.Potápi Árpád János: A nemzet olyan, mint a család, amelyet a járványhelyzetben sem hagytunk széthullani
Tanévkezdés alkalmából levelet intézett a Kárpát-medence magyar oktatási intézményeinek diákjaihoz és tanáraihoz Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.Ajánljuk még

























