Szijjártó Péter: Több mint 143 ezer munkahelyet védtek meg a beruházó vállalkozások
A koronavírus-járvány időszakában 806 vállalkozás kötelezte el magát beruházások mellett, 377 milliárd forint értékben, amivel több mint 143 ezer munkahelyet védtek meg. A kormány mindehhez 169 milliárd forint támogatást biztosított. A támogatott 806 vállalatból 620 magyar vállalkozás – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Nyíradonyban, a Paulik Kft. telephelyén, ahol beruházástámogatási okiratot adott át.Padlóra küldte a járvány a szlovén turizmust
Az első hét hónapban több mint ötven százalékkal csökkent a turisták száma Szlovéniában a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozások miatt, a júliusi adatok azonban enyhe javulást mutattak. A szlovén kabinet a harmadik, májusban elfogadott gazdaságélénkítő csomagjában úgynevezett üdülési csekket vezet be a belföldi turizmus fellendítésére. Ettől a rendelkezéstől 5 millió vendégéjszakát vár a kormány.Hatalmas egészségügyi fejlesztések lesznek Békés megyében
Békés megye és az egész ország jól teljesített a koronavírus-járvány ellen, mindez elképzelhetetlen lett volna az egészségügyi rendszer kiváló teljesítménye nélkül. Oravecz Nóra, a Dél-Békés Mentőcsoport (DBMCS) elnöke arról számolt be az oroscafe.hu hírportálnak, hogy minden idők legnagyobb egészségügyi fejlesztése fog megvalósulni a megyében, mely Békés megye valamennyi orvosi ügyeleti rendszerét érinti. Teljes egészében megújulhat munkakörnyezetük, orvosi eszközeik állománya a legmodernebb EKG-berendezésektől kezdve, lélegeztető gépeken, ultrahang készülékeken, informatikai berendezéseken keresztül egészen a megfelelő terepjáró képességű gépjármű állományukig. Azt is elárulta, hogy Békés megyében közel 500 db nyilvános hozzáférésű defibrillátort helyeznek ki és több, mint 1000 önkéntest képeznek ki, azok használatára.Zavaros és átláthatatlan pénzügyi beszámolót nyújtott be a Párbeszéd a gazdálkodásáról
A Párbeszéd Magyarországért Párt számviteli nyilvántartása nem alkalmas arra, hogy a magánszemélyektől kapott egyéb hozzájárulások, adományok között elszámolt bevételek tényleges forrását igazolja, így a párt nem igazolta, hogy ezen hozzájárulások, adományok a párttörvény szerinti engedélyezett forrásból származtak – állapította meg a kedden publikált jelentéséről szóló közleményében az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Ugyanakkor a működéséhez juttatott forrásokat nem szabályszerűen számolta el, így a bevételei nyilvántartásához kialakított könyvvezetési rendszere nem biztosította a magánszemélyektől kapott adományok, hozzájárulások között elszámolt bevételek azonosíthatóságát, számviteli elszámolásának szabályszerűségét, ellenőrizhetőségét, átláthatóságát és elszámoltathatóságát.Cihanouszkaja: Készek vagyunk tárgyalni, de a küzdelmet nem adjuk fel
"Békés forradalom" zajlik Fehéroroszországban, az ellenzék kész tárgyalni, azonban a küzdelmet nem adja fel – hangsúlyozta Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának keddi rendkívüli ülésén.Októberben hallgatják ki Czeglédy Csabát
Az előkészítő ülést követően október 1-jén Czeglédy Csaba kihallgatásával megkezdődik a balliberális politikus, Czeglédy Csaba és társai büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken. A portál hozzáteszi, októberben további négy tárgyalási napon hallgatják ki Czeglédyt és a további terhelteket, akiket bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett, 6,3 milliárd forint összegű költségvetési csalással vádol az ügyészség.Romániában ismét rekordot döntött a napi halálozások száma
Romániában meghaladta kedden a 80 ezret a koronavírus-járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttek száma, és újból megdőlt a napi halálozások negatív rekordja.A Párbeszéd szerint a kormány ismét kudarcot vallott, ezúttal az iskolák felkészítésében
A Párbeszéd szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) látványosan kudarcot vallott az iskolák, óvodák koronavírus-járvány elleni felkészítésében – mondta az ellenzéki párt szóvivője kedden Budapesten tartott, a Facebookon online is közvetített sajtótájékoztatón.Fertőtlenítették a Vígszínház épületét, miután pozitív lett egy művész tesztje
A járványügyi eljárásoknak megfelelően fertőtlenítették a Vígszínház épületét, miután az elmúlt héten kiderült, hogy a Vígszínház egyik fiatal külsős művészének koronavírus tesztje pozitív lett – közölte a színház. Jelenleg a színház minden művésze tünetmentes és jól van.Mindig meg fogunk emlékezni rólatok az imáinkban - üzenték a Magyarországon végzett üldözött hallgatók (VIDEÓ)
Mély hálát érzek irántatok, mert nem felejtettétek el a testvéreiteket, akikre senki más nem figyelt. Nagyban hozzájárultatok a jövőnkhöz. Mindig meg fogunk emlékezni rólatok az imáinkban. Isten áldjon benneteket örökké! – köszönte meg Magyarország segítségét az a szíriai diák, aki többedmagával végezte el felsőoktatási tanulmányait a a Hungary Helps program keretében. Az ünnepélyes búcsúról készült videóban Azbej Tristan államtitkár arról beszélt a fiataloknak: kérlek vigyétek magatokkal az üzenetünket a közösségeitekhez: nincsenek egyedül, nincsenek magukra hagyva.Szijjártó: Magyarország vonzerejének növelése érdekében folytatni kell a közúthálózat fejlesztését
Annak érdekében, hogy növekedjen Magyarország vonzereje, folytatni kell a közúthálózat fejlesztését – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, amikor átadta a 471. számú főút Debrecen-Hajdúsámson közötti, négysávosított szakaszát.Már nem húzná lámpavasra politikai ellenfeleit a Momentum
Senki nem fog lámpavason lógni, de lesznek büntetőügyek, mert kell, hogy legyen következménye az elmúlt évtizedek bűneinek. Ez vonatkozik nem kormánypárti személyekre, politikusokra is – üzente Fekete-Győr András a Momentum örsvezetője a Népszavának adott interjúban, ahol kijelentette, a 2022-es országgyűlési választásokon az ellenzéknek reális esélye van a győzelemre.Pénzügyminisztérium államtitkára: tíz éve nem volt ilyen gazdasági válság
Az idén 7-9 százalék között lehet a GDP-arányos államháztartási hiány – mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára kedden a Kossuth rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Közölte: a jövő évben azonban már elindulhat a konszolidáció. Az államtitkár kijelentette: most egy különleges helyzet van, száz éve nem volt ilyen egészségügyi járványhelyzet és tíz éve nem volt ilyen gazdasági válság, ez a gazdasági folyamatok minden aspektusára rányomja a bélyegét.Vádemelés az adósok ellen, akik dróttal fojthatták meg hitelezőjüket
A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntette és csoportosan elkövetett kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken azzal a 30 éves szentendrei férfival és két – 44 éves és 32 éves – budapesti illetőségű társával szemben, akik még 2019. májusában Szentendrére csalták hitelezőjüket egy újpesti vállalkozót azzal az ígérettel, hogy megadják neki a tartozásukat, azonban a fizetés helyett megölték őt – írta keddi közleményében a Fővárosi Főügyészség.Meghalt egy beteg, 24-gyel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma
Meghalt egy idős, krónikus beteg, és huszonnéggyel, 5215-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu kedden. A kormányzati portálon azt írták: az elhunytak száma 614-re emelkedett, 3.716-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 885. Az aktív fertőzöttek 36 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 42 százaléka budapesti. Kórházban 57 koronavírusos beteget ápolnak, közülük heten vannak lélegeztetőgépen.Parázs viták és Orbán-beszéd az idei Tranzit kínálatában
Pénteken Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond az idén a koronavírus-járvány miatt mindössze ötszáz fő részvételével megrendezett Tranziton – írja a Magyar Nemzet. Az esemény kapcsán Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte, "úgy gondoljuk, hogy a közéletről, hazánk jövőjéről való vitatkozás viszi előre az országot", majd hozzátette, a rendezvényre sikerült a magyar közéletben meglehetősen ritka politikai vitákat szervezni.KSH: több születés, kevesebb halálozás
Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában, miután 4,9 százalékkal, 2488-cal több gyerek született és 5,1 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az év első hét hónapjában 52.825 gyerek született. Január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban 8,9, júliusban pedig 1,7 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest.Ajánljuk még

























