Tudta? Már a tejfelirat is lehet rasszista
Egy ausztrál férfi szerint sértő, rasszista és kirekesztő az, hogy a Pauls-féle tejre az van írva: „okosabb, fehér tej”, éppen ezért átneveztetné azt. Az italon viszont csak azért szerepel az „okosabb” kifejezés, mert alacsony zsírtartalma van, ezáltal egészségesebb is. Ugyanez a férfi volt egyébként az is, aki nemrég már elérte egy ausztrál márkánál, hogy megváltoztassa a nevét, amit ő rasszistának gondolt. Az elmúlt hetekben több ehhez hasonló elképesztő ötlet is született, írja a V4NA.Erősödött a forint szerda reggel
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda reggel. Az euró 346,15 forinton forgott reggel hét órakor, 25 fillérrel csökkent az árfolyama a kedd esti 346,40 forinthoz képest. A dollár árfolyama 294,07 forintról 292,91 forintra, a svájci franké pedig 321,35 forintról 321,06 forintra csúszott le.Tállai András: Világraszólóak a magyar járványügyi gazdaságvédelmi intézkedések
Nemcsak a járványügyi védekezésben elért eredményei alapján tartozik Magyarország a világ élvonalába, hanem a koronavírus káros gazdasági hatásaival szemben is kiválóan teljesített. A banki adósok mellett mintegy egymillió munkavállalót, százötvenezer kisvállalkozást, hatvanezer kisgyermekes családot, több százezer vállalkozást és több mint tízezer a hallgatót segítettek a kormány koronavírus-válságban meghozott gazdaságvédelmi intézkedései – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.A kormányok közül Brazíliáé a legfertőzöttebb, keddig már nyolc miniszter lett koronavírusos
A világ országainak kormányai közül Brazíliáé a legfertőzöttebb: már nyolc miniszter lett bizonyítottan koronavírusos. A kormány kedden közölte, hogy megfertőződött Jorge Oliveira elnöki titkár is.Többlépcsős leépítés lehet a Tescónál
Aggasztó kép körvonalazódik a tulajdonosoknál a Tesco áruházlánc pénzügyi kilátásairól, a londoni központban nemrég elrendelt átvilágítás eddigi eredményei alapján mostanra biztos, hogy változik a multivállalat üzletpolitikája. Emiatt a részvényesek drasztikus lépéseket várhatnak el az áruházlánc kelet-közép-európai piacain is. A magyar Tescókban pedig a munkakörök jelenlegi, technikai átalakítása után az anyacég döntésére csoportos létszámleépítések következhetnek – több hullámban – értesült a Magyar Nemzet londoni forrásból.Lemondott New York egészségügyi vezetője, mert rossznak ítéli a demokrata polgármester járványkezelését
Lemondott New York városának egészségügyi vezetője, Oxiris Barbot, mert Bill de Blasio demokrata párti polgármester szerinte rosszul kezelte a koronavírus-járványt. A konfliktus oka, hogy Bill de Blasio polgármester márciusban nem akarta bezáratni az üzleteket és az iskolákat, és ezzel a járványügyi szakemberek szerint hozzájárult a vírus gyors terjedéséhez. Később pedig a szakemberek tanácsai ellenére sem szorgalmazta a vírusfertőzöttek kapcsolatainak feltárását.Nyolcezer tárgy került elő a hódmezővásárhelyi ásatásokon
Mintegy nyolcezer tárgy került elő a hódmezővásárhelyi tram-train nyomvonalán végzett feltárásokkor, a legrégebbi leletek a bronzkorból származnak. A leleteket folyamatosan dolgozzák fel a Tornyai-múzeum munkatársai, és a megtisztított és dokumentált tárgyakból jövőre rendeznek kiállítást.A svéd járványszakértő továbbra sem javasolja maszkok viseletét
Svédország járványszakértője továbbra sem javasolja a koronavírus-járvány ellen maszkok viseletét. Anders Tegnell, a svéd közegészségügyi hivatal járványügyi szakértője kedden a svéd közszolgálati rádióban úgy nyilatkozott, hogy az ajánláshoz további kutatási eredményeket vár hivatala a maszkviselet előnyeiről. Mindeközben az országban már tízszer annyi halálos áldozata van a járványnak, mint a hasonló népességű Magyarországon.Romba dőlt Bejrút, katasztrófa sújtotta területté nyilvánították a várost
Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították a keddi rendkívül erőteljes robbanások miatt. Éjfélre már 78 halálos áldozatról tájékoztatott Libanon egészségügyi minisztere és csaknem négyezer sérültről. Kedd késő estére összehívott rendkívüli ülésén a Legfőbb Védelmi Tanács nyilvánította katasztrófa sújtotta várossá Bejrútot, és a testület azt javasolta a kormánynak, hogy szerdán hirdessen ki rendkívüli állapotot két hétre.Több ezer sebesültje és már több tucat halottja van a bejrúti robbanásnak
Több ezer sebesültje és már több tucat halottja van a Libanon fővárosában, Bejrútban kedd este történt robbanásnak. A detonáció a bejrúti kikötő körzetében történt, ott, ahol több robbanóanyag-raktár - más források szerint vegyianyagraktár - található. Sokan a megrongálódott házakban rekedtek.Karácsony elismerte, hogy még egy felújítást sem képes végigvinni
Abból, hogy nincs üldözési mániám, még nem következik az, hogy nem üldöznek – így érvelt Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában, mikor azt akarta sejtetni, hogy a kormány miatt nem képes az általa vezetett fővárosi önkormányzat a Lánchíd felújítását végigvinni, majd bevallotta, hogy a kormányrendeletet sem sikerült jól értelmezniük. Portálunk már beszámolt róla, hogy Budapest főpolgármestere igyekezett a kormányra és a Közbeszerzési Hatóságra tolni a felelősséget a főváros által elbaltázott Lánchíd-tender kapcsán.A megszűnés szélén álló MSZP elnöke szerint 2022-ben véget kell vetni az "önkényuralomnak"
Legkésőbb 2022-ben kell véget vetni az „önkényuralomnak" – hangoztatta Tóth Bertalan az MSZP elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Tóth Bertalan szerint a 2019-es ellenzéki összeboruláshoz hasonló stratégia győzelemre segítheti az ellenzéket 2022-ben. A pártja támogatottságát firtató kérdéseket ügyesen kikerülte a szocik elnöke.Kidőlt fákat, járhatatlan utakat hagyott maga után a vihar (fotók)
Hatalmas mennyiségű csapadék zúdult le az ország számos pontján kedden. Kidőlt fákat, járhatatlan utakat és villámárvizeket hagyott maga után a vihar hazánkban. Soltvadkerten egy épület tetejét is leszakította a szél. Az időjósok szerint szerdán is rengeteg csapadék fog esni.Nemzetközi kutatás is rámutat az ázsiai hunok és a honfoglaló magyarok közös eredetére
A Human Genetics nemzetközi tudományos folyóiratban a vaskori ázsiai hunok genetikáját vizsgáló publikáció szerzőinek megállapítása alapján az ázsiai hunok férfi ágú genetikai vonalai közösek lehettek a honfoglaló magyarokéval és az Árpád-házzal – tudatta a Magyarságkutató Intézet kedden az MTI-vel.Németországban 879-cel nőtt a fertőzöttek napi száma
Németországban 879-cel nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában, a járvány megjelenése óta regisztrált összes fertőzött száma így 211 281-re emelkedett – közölte a Robert Koch német közegészségügyi intézet (RKI) kedden.Történelmi csúcson az arany ára
Újabb történelmi csúcsra emelkedett az arany ára: a válságok idején biztos menedéknek számító nemesfém unciánkénti ára áttörte a kétezer dollárt, miután Chuck Schumer, az amerikai szenátus demokrata párti frakcióvezetője kijelentette, hogy közelebb kerültek a megállapodáshoz a Fehér Házzal a gazdaság támogatását célzó, újabb ezermilliárd dolláros kormányzati programról.Nem történt zaklatás az Operettszínházban, ismét kamuhíreket terjesztett az ellenzéki sajtó
Lezárult az Operettszínházban folytatott minisztériumi vizsgálat. A főigazgató és a független szakértők vizsgálata során sem nyert bizonyítást, hogy a Budapesti Operettszínházban bármilyen zaklató jellegű tevékenység történt volna – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szerdai sajtóközleményében.Ajánljuk még

























