Szakszervezetek: Előremutató lehet a Volánbusz és a MÁV közlekedéspolitikai átalakítása
Előremutatónak tartja a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (KDSZSZ) a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter bejelentését, amely szerint szerdától a Volánbusz Zrt. tulajdonosi joggyakorlója a MÁV Zrt. – közölte Szabó Imre Szilárd, a szövetség társelnöke szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.Horvátországban és Szlovéniában is nőtt az új fertőzöttek száma
Közel a kétszeresével nőtt kedden az előző naphoz képest Horvátországban és Szlovéniában az új koronavírussal fertőzöttek napi száma – derült ki a válságstábok szerdai sajtótájékoztatóján.Évente 140 ezer tonna mikroműanyag is belekerülhet a vizekbe
Egy nemzetközi kutatócsoport a Nature Communications című tudományos folyóiratban mutatta be eredményeit. Az utakon zajló közlekedés a műanyagrészecskék egyik igen jelentős forrása. A gumiabroncsok kopása révén globálisan átlagosan 0,8 kilogramm kerül be fejenként évente a környezetbe, tehát összességében 6,1 millió tonna, vagyis a világszintű műanyagtermelés két százaléka. Számításaik szerint ehhez jön még további 500 ezer tonna a fékbetétek kopása miatt.Szarvason is letették a honvédelmi sportközpont alapkövét
Szarvason is letették a honvédelmi sportközpont alapkövét. Simicskó István hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke az MTI-nek telefonon nyilatkozva kiemelte: kormányzati célkitűzés, hogy valamennyi járásban legyen honvédelmi sportközpont, hogy lehetőséget adjanak a helybelieknek a sporttevékenység gyakorlására, a közösségi élet erősítésére, a közösségépítésre.Ejtették a büntetőeljárást és visszavonták a randalírozó iráni diákok kiutasítására vonatkozó határozatot
A magyar hatóságok megszüntették a büntetőeljárást és visszavonták a kiutasítási határozatot azoknak az iráni diákoknak az ügyében, akik a koronavírus-járvány kezdetén többszörösen megsértették a hatósági karantén szabályait, illetve az őket megfigyelő egészségügyi személyzettel szemben agresszívan, erőszakosan léptek fel – írja az index.hu.Koronavírus – Belgium leáll a korlátozások enyhítésével
A belga nemzetbiztonsági tanács szerdán úgy döntött, hogy egyelőre nem engedélyezi a koronavírus fékentartását szolgáló korlátozások további lazítását – írja a helyi sajtó.Merkel tovább szorgalmazza a kötelező betelepítést
Berlin kitart amellett, hogy a bevándorlók megoldhatják az országban a folyamatos munkaerőhiányt, továbbra is amellett ágálnak, hogy európai szinten kell "megoldani" a bevándorlást, azaz minél többeket kell befogadni és majd a közel-keleti bevándorlók munkával fizethetik vissza az integrációjukra és a letelepítésükre fordított költségeket. Kiszelly Zoltán a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, hogy Németország a migrációt mindenképpen európai szinten akarja tartani, hogy arra európai megoldás szülessen, Merkel pedig minden létező fórumon azt szajkózza, hogy a vezetés jól tette, hogy 2015-ben barátságos arcát mutatta a migránsok előtt.Nemzetek Európája vagy adósrabszolgaság?
2020 második félévének német uniós elnöksége egy olyan politikai „tornagyakorlatot” jelent Németország számára, amelybe Európa legerősebb országa is könnyen „belesérülhet”. A koronavírus-járvány okozta gazdasági infarktusból valahogy ki kell gyógyítaniuk az uniót, miközben a tagállamokkal egyhangúan el kell fogadtatniuk a következő hétéves költségvetést. Az USA és Kína között folyó gazdasági hidegháború malomkövei között őrlődve fel kell zárkóztatni a közösséget a digitális világba, válaszokat kell találni a klímaváltozás okozta kérdésekre, elsősorban a jövő mobilitására, fejleszteni kell az európai kutatást és oktatást. Eközben kínosan vigyázniuk kell arra, hogy a politikai porondon nehogy a gazdasági Gulliver-státuszukból adódó túlzott politikai dominancia vádjával illessék őket.Szijjártó: Magyarország lélegeztetőgépekkel segít Kirgizisztánnak
Magyarország segít azoknak az országoknak, amelyek akkor támogattak bennünket, amikor mi voltunk nehéz helyzetben a koronavírus-járvány miatt; ezért juttat lélegeztetőgépeket most Kirgizisztánnak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, az MTI-nek Kirgizisztánból, telefonon nyilatkozva.Portugáliát és Romániát is lepipálták a magyar jogászok
Remek magyar eredménnyel zárult az idei THEMIS verseny büntetőeljárásjogi elődöntője: a Zsiros Bettina, Suplicz Dóra és Batiz Krisztián ügyészségi fogalmazókból álló csapat Portugáliát és Romániát maga mögé utasítva érte el az első helyezést – derül ki a Legfőbb Ügyészség sajtóközleményéből.Hatvanhárom speciális járművet kapott a katasztrófavédelem (Képgalériával!)
Újabb hatvanhárom speciális gépjármű állt a katasztrófavédelem szolgálatába. Az új eszközöket Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Góra Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője adta át szerdán, Budapesten.Négymilliárdos plusszal vette át Pécs irányítását a baloldal
A hitelesített dokumentum alapján a város 2019. évi gazdálkodása jól működött, stabil és végrehajtható volt a költségvetés. Azonban a regnáló baloldali városvezetés tagadni kezdte ezt, és különböző, egymásnak is ellentmondó nyilatkozatokban különböző mértékű hiányt vizionált, miközben az átadás-átvételkor mintegy négymilliárd forintnyi összeg volt a város kasszájában – jelentette ki Csizmadia Péter, a pécsi közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője keddi sajtótájékoztatóján a Bama.hu beszámolója szerint.Bezzegromániában tízezer felett az ismert aktív koronavírusos esetek száma
Romániában az elmúlt 24 órában ismét több, mint 600 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak, így szerdán meghaladta a tízezret az azonosított aktív esetek száma.Digitális kultúra néven új, gyakorlatorientált tantárgy lép az informatika helyébe
Eltűnnek a következő tanévtől a hagyományos informatikaórák; a tantárgy helyét a tartalmában és célkitűzéseiben is megújult digitális kultúra veszi át az új tantervi szabályozás értelmében. Új tantárgyat fognak oktatni ősztől az általános és középiskolákban. A digitális kultúra órák keretében az ötödikesek már robotokat programozhatnak és útvonalat tervezhetnek, a nagyobbak pedig videókat és weblapot készítenek, logót terveznek és statisztikai adatokat elemeznek majd – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.Húszmilliós váltságdíjért raboltak el egy férfit, négy támadót elfogtak
Húszmillió forint váltságdíjat követeltek elrablói egy budapesti férfitől, akit csaknem két napon át kínoztak, több csontját is eltörték – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának vezetője szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.Megugrott a fertőzöttek száma Ukrajnában
A korábbi napok enyhébb növekedése után szerdára ismét nagy számban, nyolcszáz fölött regisztráltak új koronavírusos fertőzötteket egy nap alatt Ukrajnában, és az eddig azonosítottak száma velük együtt már meghaladta az 55 ezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.Elutasította a román alkotmánybíróság az államfő óvását a Trianon-törvény ügyében
Nem sérti a román alaptörvényt a trianoni békeszerződés évfordulóját ünnepnappá nyilvánító törvény, amelyet májusban szavazott meg a bukaresti képviselőház – állapította meg szerdán az alkotmánybíróság.Ajánljuk még

























