Pesti Srácok

Nyitrai Zsolt: a polgárőrség ma a modern hazafiság jelképe

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 27.
A polgárőrség ma a modern hazafiságot jelképezi Magyarországon–- mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szombaton Felsőtárkányban, a regionális polgárőr-napon. Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: a szervezet tagjai önkéntesen vigyáznak a települések, a családok biztonságára, részt vesznek a határok védelmében, a migráció elleni küzdelemben, a koronavírus-járvány idején pedig az idősek ellátásával, közterek ellenőrzésével segítették a védekezést. Magyarország polgárai és kormánya egyaránt köszönettel tartoznak a polgárőröknek ezért a munkáért – tette hozzá. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke arról beszélt: a kétezret meghaladó számú egyesületük tagsága a járvány ideje alatt példásan helytállt és hozzájárult a védekezés sikeréhez. Számos településen egyfajta polgárőr szociális háló alakult ki – mondta, példaként említve, hogy naponta legalább húszezer adag ételt szállítottak ki országszerte a rászorulóknak.

Elismerések a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban: a halál kapujából hozták vissza a Pesti úton étlen-szomjan tartott időseket az egészségügyi dolgozók

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 27.
Már csak néhány nap, hogy a közelgő július 1-én megérkezzen a kormány félmillió forintos, a járványbeli helytállásukért járó elismerése az egészségügyi dolgozók számlájára. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház Semmelweis-nap tiszteletére pedig külön elismerésben részesítette a pandémia elleni védekezésben példás teljesítmény nyújtó tizenkét osztályának százharminchárom dolgozóját. A szintén július 1-én tartandó Semmelweis-nap alkalmából mások mellett elismerésben részesült a két kórházparancsnok, Fábián István ezredes és Vadas László főhadnagy is.

Soltész: tizenhatezernél is több óvodai férőhely létesült 2010 óta

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 27.
Tizenhatezernél is több óvodai férőhely létesült 2010 óta, a programba bekapcsolódó katolikus és református egyháznak köszönhetően ez a szám több ezerrel fog növekedni a közeljövőben – hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Székesfehérváron, az Olajfa református óvoda alapkőletételi ünnepségén. Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy az utóbbi tíz évben a magyar kormány minden körülmények között a családokat és a gyerekeket helyezte középpontba, törekvései több területen hoztak számokkal is alátámasztható eredményeket.

Az idény közben repatriált Kondás sem tudta megmenteni a kieséstől a Debrecent

PPestiSrácok.hu Sport 2020 június 27.
A Kisvárda korai gólja a Diósgyőr ellen igazi kiesési rangadóvá varázsolta a Debrecen-Paks találkozót, amire legjobban a Debrecen közönsége és a Paks focistái reagáltak: előbbiek sokan és lelkesen szurkoltak, utóbbiak gyorsan lőttek egy gólt. A Debrecen később egyenlített, a hosszabbítás végéig egyre nagyobb intenzitással és egyre pontatlanabbul nyomott, de az eredmény nem változott: kiestek a hajdúságiak.

Súlyos árvíz pusztít Dél-Lengyelországban, a miniszterelnök a helyszínre érkezett

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 27.
Négyszáz embert kellett kimenekítenie a lengyel tűzoltóságnak péntek éjjel és szombat délelőtt a délkelet-lengyelországi Kárpátaljai vajdaságban pusztító árvíz miatt – közölte Mateusz Morawiecki miniszterelnök szombaton, miután a helyi válságstábnál tájékozódott a kialakult helyzetről. Az árvíz, amely a péntek éjjeli heves esőzések és zivatarok nyomán keletkezett, főként a rzeszówi, lancuti, przeworski és przemysli körzetet sújtja.

Hatalmat a néphatalmat követelőknek? #SocialJusticeEmília (PS-videó)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2020 június 27.
Évek óta röhögünk a ligetvédőkön, pedig csak addig szánalmasak, amíg rikácsolnak, munkagépekre másznak fel, és vegán kekszet tarhálnak, hogy ne haljon éhen azonnal az anarchista bázisdemokratikus köztársaságuk maroknyi lakossága. De amikor már egész városrészt vesznek birtokba, helyi boltosokat és lakosokat terrorizálnak, az már kevésbé vicces. És a történelem ennél súlyosabb kommunista pusztításait is ugyanilyen kínos peremegzisztenciák vitték véghez, amint hatalmat kaptak.

Rekordot döntött az újabb koronavírus-fertőzések száma az Egyesült Államokban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 27.
Az Egyesült Államokban az utóbbi huszonnégy órában több mint negyvenötezer új koronavírus-fertőzést mutattak ki, és ezzel rekordot döntött a fertőzöttek számának napi növekedése – jelentette szombaton a The New York Times című napilap. A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint az Egyesült Államokban mostanára csaknem 2,5 millióra emelkedett a Sars-CoV-2-vírussal fertőzöttek száma, és több mint százhuszonötezren belehaltak a vírus okozta Covid-19-betegségbe.

Palkovics: négymilliárd forintos támogatással a vállalati igényekhez alkalmazkodó új kutatási központ jön létre Szegeden

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 27.
A vállalati igényekhez alkalmazkodó új kutatási központ jön létre Szegeden négymilliárd forintos támogatással – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szombaton Szegeden, ahol megalakult a Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központ a Szegedi Tudományegyetem, a Mol és az Audi Hungária Zrt. együttműködésében.

Micheál Martint, a Fianna Fáil párt vezetőjét választotta kormányfőnek az ír parlament

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 27.
Micheál Martint, a centrista Fianna Fáil párt vezetőjét választotta Írország miniszterelnökévé a dublini parlament szombaton, egy nappal azután, hogy a koalíciós megállapodásra lépett három párt tagsága nagy többséggel megszavazta az egyezséget, véget vetve a február 8-i előrehozott parlamenti választások óta tartó politikai bénultságnak. A szombati voksolást a koronavírus-járvány nyomán elrendelt távolságtartás miatt nem a parlament épületében, hanem egy koncertteremben tartották.

Másodfokú riasztások léptek hatályba a zivatarveszély miatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 27.
Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye több járására másodfokú riasztást adott ki zivatarveszély miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton délután. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a nap folyamán még Jász-Nagykun-Szolnok megyében lehet másodfokú riasztás. Szintén a zivatarveszély miatt Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."