Pesti Srácok

Az osztrák belügyminiszter szerint az EU külső határainál kellene lefolytatni a gyorsított menekültügyi eljárásokat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 24.
Az EU külső határainál kellene lefolytatni a gyorsított menekültügyi eljárásokat – nyilatkozta Karl Nehammer belügyminiszter szerdán a Die Welt című német lapnak. Közben Burgenland szociáldemokrata vezetése tiltakozik a belügyminiszter korábban bejelentett terve ellen, amely szerint Kismartonban létesítenének központot a gyorsított menekültügyi eljárások lefolytatására.

Varga Judit: Brüsszel Magyarország démonizálásával többet foglalkozik, mint a jogállamiság tiszteletben tartásával

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 24.
A veszélyhelyzet alatt hozott intézkedések szükségesek, arányosak és sikeresek voltak, ahogyan azt mindig is ígértük – ez olyan igazság, amely mindig érvényben marad, függetlenül attól, hogy hányszor tagadják meg azok, akik a saját politikai céljaikat akarják keresztülvinni – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a brüsszeli Euractiv honlapján megjelent írásában.

Ismét nem sikerült igazat írnia az Indexnek: ezúttal a zöld kötvényekkel kapcsolatban lódítottak

PPestiSrácok.hu Eco 2020 június 24.
Több, mint három héttel azután, hogy Magyarország sikeresen bocsátott ki zöld kötvényeket, végre az Index is tudósított erről a magyar gazdaság számára fontos eredményről. Ebben a szerző, Brückner Gergely hosszú cikkben értekezik a szerinte „drága” kötvényekről, a tények azonban cáfolják – minderről a Pénzügyminisztérium számolt be közösségi oldalán.

Kevin Bossuet: Átírják a valóságot, hazudnak és ideológiai célokat követnek az Orbán-fóbiás francia újságírók

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 24.
Mindazok a francia újságírók, akik oly tisztességtelenül veszik célba Orbán Viktort, rajta keresztül végül is mindazokat a magyarokat sározzák be, akik pártjára szavaztak, s akik nem akarják, hogy országukon úrrá legyen a globalizáció és a tömeges bevándorlás – írja Kevin Bossuet francia történész Schmidt Mária blogján.

Szijjártó: Komoly kockázatot jelentene egy újabb migrációs hullám

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 24.
Jelentős egészségügyi és gazdasági kockázatokat jelentene egy újabb migrációs hullám, márpedig a koronavírus az illegális bevándorlás erősödését válthatja ki, minthogy a járvány a már egyébként is nehéz helyzetben lévő országokat sújtotta jobban – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter spanyol kollégájával szerdán közösen tartott madridi sajtótájékoztatóján.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.