Újabb száznegyvenkét magyarországi település létesíthet ingyenes wifi-pontokat
Újabb 1780 európai, közöttük száznegyvenkét magyarországi település létesíthet ingyenes, vezeték nélküli internetkapcsolati pontokat a WiFi4EU elnevezésű, európai uniós finanszírozási program keretében – jelentette be szerdán az Európai Bizottság.Szijjártó: Magyarország továbbra is mindent megtesz az EU bővítéséért
Magyarország továbbra is mindent megtesz az EU bővítéséért – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Albániában. Szijjártó Péter azután nyilatkozta ezt a sajtónak, hogy Tiranában tárgyalt Edi Rama miniszterelnökkel. A miniszter képmutatónak és rendkívül károsnak nevezte az Európai Bizottság és néhány nyugat-európai ország megközelítését, amelynek nyomán az EU bővítése elakadt.Kásler: Teljesítette a traumatológusoknak tett ígéretét a kormány
Az idén és jövőre is emelkedik a traumatológiai ellátás díjait finanszírozó állami támogatás – közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós elmondta: a traumatológiai ellátás személyi és tárgyi feltételek biztosítását célzó fix díjaira ebben az évben 3,4 milliárd forintot, jövőre további tízmilliárd forintot fordít a költségvetés. Ezen túlmenően 2020-tól ezen ellátás finanszírozására – az úgynevezett HBCs-súlyszámkorrekcióra – 9,5 milliárdot biztosítanak.A bíróság szerint jogszerű volt a Bige Holding szolnoki kénsavüzemének bezárása
A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogszerűnek találta a Bige Holding szolnoki kénsavüzemének bezárását, a bíróság szerint a teljes gyár leállítása viszont jogszerűtlen volt – közölte csütörtökön a Debreceni Törvényszék az MTI-vel.Bajnai államtitkára, Tordai Csaba lehet Karácsony jogi tanácsadója
Az utóbbi évtized egyik legnagyobb szakmai baklövése köthető ahhoz a Tordai Csabához, akit Karácsony Gergely Magyarország egyik legjobb közjogászának nevezett. Bajnai Gordon bizalmasa 2009-ben egy 1998-ban hatályon kívül helyezett rendelkezést csempészett vissza a Magyar Közlönyön keresztül az Alkotmány szövegébe. Mostantól ő fog jogi ügyekben tanácsokat adni a főpolgármesternek.Azbej Tristan: Együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Szuverén Máltai Lovagrend
Együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Szuverén Máltai Lovagrend a válságövezetben élők megsegítése érdekében. Az erről szóló szándéknyilatkozatot Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára és Ugron Imre, a Szuverén Máltai Lovagrend budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete írta alá csütörtökön Budapesten.Török offenzíva – Az EP szankciókkal sújtaná Törökországot a szíriai hadművelet miatt
Az Európai Parlament (EP) képviselői strasbourgi plenáris ülésükön nemzetközi szankciók meghozatalára szólítottak fel Törökország ellen az észak-szíriai hadműveletek miatt, valamint egy, az ENSZ felügyelete mellett működő biztonsági övezet létrehozását sürgették Szíria északi részén – közölte az uniós parlament csütörtökön. A strasbourgi ülésen elfogadott állásfoglalásban az Európai Parlament arra mutatott rá, hogy az északkelet-szíriai török beavatkozás a nemzetközi jog súlyos megszegését jelenti, az egész térség stabilitását és biztonságát aláássa. A képviselők határozottan elítélték az északkelet-szíriai egyoldalú török beavatkozást, és Törökországot csapatainak kivonására szólították fel.Hidvéghi: Újabb durva bevándorláspárti javaslatot akartak átnyomni az EP-n a bevándorláspárti szocialisták és liberálisok
Az Európai Parlamentben (EP) ma egy olyan állásfoglalási indítványt akartak átnyomni a bevándorláspárti szocialisták és liberálisok, amely ahelyett, hogy hatékonyan harcolna az illegális bevándorlás ellen, meghívóként szolgált volna több millió bevándorló számára. A javaslat azt az üzenetet akarta közvetíteni, hogy bárki nyugodtan elindulhat Európába, hiszen a tisztázatlan hátterű NGO-k úgyis segítséget nyújtanak nekik a tengeren és beszállítják őket a kontinensre – hívta fel a figyelmet szerdán Hidvéghi Balázs az EP-ben. Az EP többsége azonban nemet mondott erre a szélsőségesen bevándorláspárti szövegre – olvasható a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményében.A Fidesz Tóth Bertalannak: A baloldalon ma ugyanazok jönnek vissza, akik tönkretették az országot
A szocialisták beszélnek költségvetésről, adósságról és hamisításról? Kormányzásuk alatt meghamisították a költségvetési adatokat, duplájára emelték az államadósságot, nem volt egyetlen év sem, amikor ne szállt volna el a hiány. A korrupciójukkal, a pazarlásukkal és az alkalmatlanságukkal a csőd szélére juttatták az országot – reagált Tóth Bertalan MSZP-elnök nyilatkozatára csütörtökön a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség.Halálkamion – valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú kamion hűtőkocsijában Anglia délkeleti részén – közölte csütörtöki tájékoztatásában a területileg illetékes Essex megyei rendőrség.Fidesz: A baloldali kormányok idején nem volt olyan év, hogy ne szállt volna el a költségvetés
A szocialisták beszélnek költségvetésről, adósságról és hamisításról, miközben ők azok, akik tünkretették az országot – reagált közleményben a Fidesz az MSZP elnökének indokára, miszerint azért nem szavazták meg a zárszámadást, mert a kormány meghamisítja annak számait.Borkai Zsoltnak távoznia kell a Magyar Olimpiai Bizottságból
Visszahívta a Magyar Olimpiai Bizottságból Borkai Zsolt volt MOB-elnököt a Magyar Torna Szövetség – tudta meg az Index. A szexbotrányba keveredett győri polgármester először a Fideszből kényszerült távozni, most pedig a Magyar Olimpiai Bizottságból. Városvezetői tisztségét függetlenként folytatja.Világszerte fokozódik a keresztények elleni erőszak: 50 országban naponta 11 keresztényt ölnek meg
Világszerte fokozódik a keresztényekkel szembeni erőszak; üldözésük 2017 óta leginkább Dél- és Kelet-Ázsiában erősödött fel – állapítja meg a Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) pápai jogú nemzetközi katolikus segélyszervezet Lengyelországban bemutatott jelentése.Szijjártó: A terrorizmus elleni küzdelemhez fel kell számolni az illegális migrációt
A terrorizmus elleni küzdelem leghatékonyabb módja az illegális migráció felszámolása – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Tiranában. Szijjártó Péter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) fórumán mondott nyitóbeszédet az albán fővárosban.Németh Miklós: Horn dossziékat gyűjtött korrupt szocialista politikusokról
Grósz Károly lehallgathatta a miniszterelnöki szobáját, Kádár utálta, ha szóba került '56, Horn Gyula pedig dossziékkal zsarolta az embereit. Meglepő őszinteséggel beszélt a közelmúltról a XXI. századnak a Kádár-korszak utolsó és a rendszerváltás első kormányfője. A Németh Miklóssal készített interjút a Magyar Narancs szemlézte.Vesztegetés miatt elítélték az Országos Roma Önkormányzat elnökét
Vesztegetés miatt egy év – két évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte Balogh Jánost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vezetőjét csütörtökön a Nyíregyházi Törvényszék. Az ítélet nem jogerős. Az előkészítő ülésen meghozott végzés szerint a szabadságvesztés végrehajtása esetén a vádlott büntetésének kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.Alapszabályt sértve büntette saját politikusait az LMP – eltekintenek a további szankcióktól
Az LMP etikai bizottsága eltörölte a korábban tisztségektől eltiltott politikusait sújtó szankciókat, így akár Schmuck Erzsébet is indulhat a társelnöki posztért a november 23-ára kiírt tisztújító kongresszuson – mondta az LMP országos elnökségének titkára csütörtökön az MTI-nek. Hozzátette: Ungár Péter országgyűlési képviselő esetében is mellőzik a büntetés végrehajtását.Ajánljuk még

























