Pesti Srácok

Minden Gyurcsány szája íze szerint alakul az ellenzéki térfélen – Deák Dániel és Nagy Attila Tibor a Polbeat nagy megfejtőműsorában (PS-videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 október 10.
Az e heti Polbeatben Nagy Attila Tibor és Deák Dániel próbált az elemző szemével a jövőbe tekinteni, hogy mi várható a vasárnapi önkormányzati választásokon, és hogy a végeredménynek milyen következményei lesznek az ellenzéki összefogásra és az összefogásban részt vevő pártokra nézve.

Gyalázatunk vissza fog hullni ránk – Jászberényi Sándor írása a kurdokkal szemben elkövetett nemzetközi bűnökről

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 10.
A magukra hagyott kurdokról közölt bejegyzést csütörtökön a Facebookon Jászberényi Sándor író, újságíró, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a NATO mellett szinte minden állam vezetősége tétlenül, kritika nélkül szemléli, ahogy Törökország lerohanja Észak-Szíriát, a halálba taszítva ezzel azt a népet, amelynek tagjai a legnagyobb szerepet játszották abban, hogy az Iszlám Állam terrorcsapatait ki lehetett űzni a térségből. Jászberényi emlékeztet arra, hogy a fentiek miatt öt esztendeje még az európai civilizáció megmentőiként ünnepeltük a kurdokat, ma pedig hagyjuk, hogy a törökök a kárukra szerezzenek területeket, hogy így enyhítsék a rájuk nehezedő, a migráció okozta nyomást.

Végre Gajdának is leesett: az MSZP még mindig védi Lacknert

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 10.
Ha bizonyíthatóan Lackner Csaba van a nyilvánosságra került felvételeken, akkor távoznia kell – mondta Gajda Péter kispesti polgármester a Népszavának. Bár az első, kokainozós, a közpénz ellopásának módozatairól szóló videó már több, mint egy hete robbant, Gajda állítja, hogy még nem érte el politikustársát és nem tudta kérdőre vonni a nyilvánosságra került felvételek miatt. Emellett persze azonnal a Fideszre mutogat, mivel szerinte egyértelmű, hogy a rivális párttól jönnek a felvételek, és azért, mert Kispesten jól mennek a dolgok. Ezzel szemben egy nappal korábban a Hír TV-nek még azt mondta: nem hajlandó vizsgálatot sem indítani. Kunhalmi Ágnes is azt nyilatkozta a csatornának, hogy manipuláltnak tekintik a felvételt, amit többszörösen összevágtak.

200 milliárd forint értékben fejlesztettek idén a hazai nagyvállalatok

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 10.
A magyar állam már mintegy 78 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a hazai versenyszféra meghatározó szereplőinek a Nagyvállalati beruházási támogatás elnevezésű program keretében, amivel bő 200 milliárd forint értékű fejlesztést és hozzávetőleg 2400 új munkahely létrehozását mozdította elő – írta a Világgazdaság csütörtökön, a Pénzügyminisztérium összegzése alapján.

"Semmi sem drága!" – Politikai mondanivaló híján lejárató akciókkal kampányol az ellenzék

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 10.
Politikai mondanivaló híján az ellenzék egyetlen esélye a durva kampány volt; ennek lehettek szemtanúi a választók. A nyilvánosságra került botrányok az ellenzéki szivárványkoalíció életképtelenségét próbálják palástolni – mondta Kósa Lajos a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A Fidesz önkormányzati kampányért felelős kampányfőnöke szerint nyilvánvaló volt, hogy ennyire brutális kampányt fog folytatni az ellenzék, mert mindenkit besároznak; akkor nem tűnik fel annyira, hogy még programjuk sincs.

A korábbiaknál is hevesebb zavargások voltak szerdán Ecuadorban: már több, mint 400-an megsérültek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 10.
A korábbiaknál is hevesebb zavargások voltak szerdán Ecuadorban a kormány megszorító intézkedései ellen. A fővárosban, Quitóban az üres kormányzati épületek környékén több ezer erőszakos tüntető kövekkel dobálta a rohamrendőröket, akik viszont könnygázzal próbálták meg szétoszlatni a tömeget. A randalírozók megpróbáltak eljutni a kormány székházához, a Carondelet-palotához, de nem sikerült nekik, mert a rendőrség nagy erőkkel védi.

Dobrev és Karácsony ebben is hazudnak: az Európai Bizottság szerint a jövőben is a tagállami hatóságok felelnek az uniós pénzek odaítéléséért

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 10.
Megtéveszti a választókat Dobrev ­Klára, a Demokratikus Koalíció euró­pai parlamenti képviselője, a testület alelnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, amikor azt ígérik, hogy a közbenjárásukra a jövőben majd közvetlenül Brüsszeltől kaphatják az önkormányzatok az uniós támogatásokat, a kormány kihagyásával – írja a Magyar Nemzet. A lap megkereste az Európai Bizottságot, ahol közölték, hogy a jövőben is a tagállami hatóságok felelnek az uniós pénzek odaítéléséért, ellenőrzéséért, és nincs az elv megváltoztatására vonatkozó tervezet.

Kispesti hangfelvételek – Csak üzlet, pénzkereseti lehetőség az ellenzéknek a kerületben az összefogás

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 10.
A kispesti szocialista politikusok a közügyeket, a politikát is üzleti ügynek tekintik. Már a DK helyi alapszervezetét is azért hozták létre, mert azzal több pénzt lehet keresni – írja a Magyar Nemzet, birtokukba került hangfelvételekre hivatkozva. A lap kifejti, hogy vállalkozóiknak miként és miért biztosítják a munkát, és hogyan felügyelik a projekteket. Vigyázni kell az újonnan érkező fiatalokkal is, mert pénzéhesek és aztán könnyen ráégnek az emberre. A lényeg, hogy „pénzt kell keresni”, méghozzá sokat, mert „aki politikusként nem keres évi százmilliót, az hülye” – vélekedik a szocialista polgármester kedvence, Lackner Csaba. A Magyar Nemzet által bemutatott felvételeken ő beszélget társaival a helyi ügyekről a „kólának” nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben. Felbukkan egy vállalkozó, és korábbi, valamint jelenleg aktív baloldali politikusok is.

Zágrábnak a schengeni csatlakozáshoz biztosítania kell határai védelmét és a nemzetközi jog betartását a szlovén külügyminiszter szerint

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 9.
Horvátország akkor csatlakozhat a schengeni övezethez, ha biztosítja határainak védelmét, megállítja az illegális bevándorlást, és tiszteletben tartja a nemzetközi jogot – hangsúlyozta Miro Cerar szlovén külügyminiszter szerdán Ljubljanában, Stef Blok holland külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.

"Karácsony nagyjából annyiszor hazudik, ahányszor megszólal" – Füllentések napját tartott az ellenzék főpolgármester-jelöltje

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 október 9.
Egy napon belül két ordas hazugsággal bukott le Karácsony Gergely, aki ma a 3-as metró kocsijainak beszerzésével és Tarlós István korábbi óbudai gazdálkodásával kapcsolatban is valótlanságokat állított. Előbbiben a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója tette helyre Karácsonyt, mondván, az ellenzéki főpolgármester-jelölt szavai nemcsak tájékozatlanságról árulkodnak, de félrevezetőek és megtévesztőek is, míg Karácsony óbudai hazugságáról Tarlós István és Bús Balázs jelenlegi III. kerületi polgármester rántotta le a leplet. Karácsony a fővárosi patkányügyben is falnak szaladt: állításait az Országos Tisztifőorvos cáfolta nyilatkozatával. Nagyon nincsenek jó napjai Karácsony Gergelynek: minden tényeket nélkülöző megszólalása tanúskodik a fővárosi ismeretek hiányáról.

Drogkereskedelemmel gyanúsítják a Város Mindenkié csoport kőbányai aktivistáját

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 október 9.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség a Város Mindenkié csoport aktivistáját, D. Krisztinát– tudta meg a PestiSrácok.hu. Az aktivistát tizenöt társával együtt - egy országos akció keretében - állították elő a nyomozók, miután felmerült, hogy drogot árulnak. Megjegyzendő, hogy a Város Mindenkié csoport vezetője az az Udvarhelyi Tessza, aki a józsefvárosi ellenzéki polgármesterjelölt, Pikó András kampányfőnöke is egyben.

Továbbra is menekülnek és mellébeszélnek Karácsony Gergely szövetségesei a kispesti szocialisták drog- és lopási botrányában

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 9.
Lackner Csaba kispesti szocialista önkormányzati képviselő elmenekült a Hír TV kérdései elől, míg Gajda Péter, a városrész szocialista polgármestere továbbra is képtelen érdemi választ adni a súlyos korrupciós botrányokról szóló kiszivárgott hangfelvételről – írja az Origo. Mint arról korábban beszámoltunk, lebuktak Karácsony Gergely szövetségesei; olyan kép- és hangfelvételek jutottak a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről a kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.