Pesti Srácok

Magyarország elkötelezett a klímaváltozás elleni küzdelemben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 17.
„A klímaváltozás elleni küzdelem nemcsak az EU-n múlik, hiszen az a világ üvegházhatásúgáz-kibocsátásának alig 10%-át adja. Ez a globális kihívás csak úgy kezelhető, ha valamennyi állam az EU-hoz hasonló ambíciót vállal” – hívta fel a figyelmet Tóth Edina fideszes EP-képviselő a mai plenáris vitában a New York-i éghajlat-politikai csúcstalálkozó és a fenntartható fejlődési célokkal foglalkozó csúcstalálkozó előkészítése kapcsán.

Súlyos törvénysértéseket tárt fel az ÁSZ vizsgálata két, közfeladatokat ellátó kamara gazdálkodásában

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 17.
Nem vezette a tagdíjbefizetéseket és nem is intézkedett annak beszedéséről, de több évi költségvetési támogatásának felhasználását sem tudta a törvényben előrítaknak megfelelően igazolni a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, valamint a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara – jelentette be sajtótájékoztatón az Állami Számvevőszék alelnöke. Vizsgálatuk kimutatta, hogy a két, egyébként kiemelt közfeladatot, sőt, hatósági feladatokat is ellátó kamara gazdálkodása és közpénzfelhasználása a 2015. és 2017. közötti időszakban nemcsak, hogy nem volt átlátható, hanem többszörösen megszegték a jogszabályokat. Ezért a javaslatok megtétele mellett az ügyészséghez és az adóhatósághoz is továbbították az ügyet.

Vizsgálatot indít Tarlós István a patkánymentesítés közbeszerzési eljárása ügyében

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 17.
Belső vizsgálatot indít a fővárosi patkánymentesítés közbeszerzési eljárása ügyében Tarlós István főpolgármester – tudatta Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes annak kapcsán, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság érintett határozatát hatályon kívül helyezte a bíróság. A vizsgálat keretében – tekintettel arra, hogy az ügy érdemében a Fővárosi Közgyűlés Közbeszerzési Bizottsága rendelkezett hatáskörrel – "meg kell hallgatni majd Karácsony Gergelyt is, aki a döntéshozó bizottság tagja, és aki az RNBH nyertességére szavazott fenntartás nélkül a Bábolna Bio Kft. ellenében" – áll a hivatal közleményében.

Akár 4 és fél millió forint támogatást is kaphatnak a fiatal, kezdő vállalkozók a Nyugat-Dunántúlon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 17.
Mintegy 633 millió forintos uniós támogatásból álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válását segítik a nyugat-dunántúli régióban; a cél, hogy a vállalkozás indítását tervező, alkalmas szemlélettel rendelkező álláskeresőket és fiatalokat felkészítsék saját vállalkozásuk indítására – közölte a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány.

Így érveltek a migránsok befogadása mellett baloldali polgármester-jelöltek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 17.
Bár a baloldali pártok most épp rendre tagadják, hogy szívük szerint lebontanák a kerítést és migránsokkal árasztanák el hazánkat, számtalan olyan polgármester-jelöltjük áll rajthoz egy hónap múlva az önkormányzati választáson, akik nemegyszer tettek hitet a migránselosztás, a kötelező kvóta és a migránsok befogadása mellett. Az Origo összegyűjtötte őket és a nyilatkozataikat.

Sajtóklub: Tarlós férfiasan, ad acta helyre rakta Karácsony szájszagú Sancho Panzáját (videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 17.
Ha hétfő, akkor Sajtóklub a Hír TV-n! A tegnapi adás vendégei kitárgyalták: a Brehm Nagy Állathatározójában kétségtelenül a gerinctelen hazaárulók törzséhez tartozik Dobrev Klára és Fekete-Győr András. Hiszen miközben Gyurcsányné avval szállt be az önkormányzati kampányba, hogy eléri: Brüsszel ne fizesse ki a határőrizet árának a felét, addig Fekete-Győr tegnap már azzal kampányolt Karácsony Gergely mellett, hogy ki fogják harcolni: Magyarország fizessen büntetőadót, amiért elutasítja a migránsok kényszerbetelepítését. Bayer Zsolt felvetésére Bencsik András, Huth Gergely és Szentesi Zöldi László arra jutottak: ezek az emberek ennyire nem lehetnek hülyék; sokkal valószínűbb, hogy előre elkötelezték magukat a migrációpárti nemzetközi erőközpontban. Ugyanez történhetett az új olasz kormánnyal is, amelynek mindennél fontosabb, legelső intézkedése, hogy engedélyezze a migránsimportáló hajók kikötését. A Sajtóklubban kielemezték azt is, hogy Tordai Bence miként égette magát szénné Tarlós István és a választók előtt.

"Hazudtunk reggel, éjjel meg este" – 13 éve tudtuk meg, milyen böszmeségekre volt képes a Gyurcsány-kormány

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 17.
Ma pontosan tizenhárom éve annak, hogy kiszivárgott az őszödi beszéd, ami Gyurcsány Ferencnek és a kormányának a bukását, majd a hazai baloldal azóta is tartó válságát eredményezte. Az évforduló kapcsán Kiszelly Zoltán politológus a Magyar Nemzetben jelentetett meg összegző, múltidéző jegyzetet. A politológus szerint az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése megmagyarázta, hogy a Gyurcsány-kormány miért csinált teljesen mást, mint amit ígért. Az utána következő önkormányzati választás pedig lehetőséget kínált a csalódott embereknek arra, hogy politikai úton, demokratikus eszközökkel mondhassanak véleményt a történtekről.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.