Pesti Srácok

Az első ember 50 éve lépett a Holdra

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 19.
Ötven éve, 1969. július 21-én lépett először ember, az amerikai Neil Armstrong a Hold felszínére. Az első műhold, a szovjet szputnyik 1957-es fellövésével az űrben is verseny indult meg a két szuperhatalom között. A technológiai fölényében bízó Egyesült Államok évekig lemaradni látszott, hiszen 1961-ben Jurij Gagarin személyében az első embert is a Szovjetunió juttatta a kozmoszba. Amerikában hatalmas erőfeszítéseket tettek a csorba kiköszörülésére: 1958-ban az addig szétszórtan zajló kutatások központosítása, az anyagi források hatékony felhasználása érdekében létrehozták az űrkutatási hivatalt (NASA). 1961-ben John Kennedy elnök 25 milliárd dolláros programot hirdetett meg, hogy az első ember a Holdon már amerikai lehessen. A programba 25 ezer vállalat és kutatóintézet, 400 ezer ember kapcsolódott be a NASA koordinálásával.

Ötből öt: a Fradi után a Honvéd, a Debrecen, a Fehérvár és a Dunaszerdahely is továbbjutott!

PPestiSrácok.hu Sport 2019 július 18.
Papzsák úr szomorkás lehet – írhatjuk csütörtöki vezércikkünkre utalva, hiszen magyaros nap lett ez: a Ferencváros szerdai BL-bravúrja után a Debrecen, a Fehérvár, a Honvéd és a Dunaszerdahely is sikerrel vette az Európa Liga-selejtezőt, és mind továbbjutottak a következő fordulóba. Igazán nehéz dolga a DAC-nak és a kispesti csapatnak volt: előbbi a hosszabbításban harcolta ki a sikert, utóbbi a kapusának is sokat köszönhet. Ilyen is régen volt: összes indulónk ünnepelhetett.

BM: A V4-ek elutasították az NGO-hajók által szállított migránsok elosztását

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 18.
A bevándorláspártiak újabb kísérletet tettek az EU-tagországok belügyminisztereinek csütörtöki, informális találkozóján arra, hogy közös nyilatkozatban mondják ki: a tagállamok vállalják a Földközi-tengeren működő NGO-hajók által Afrikából Európába szállított migránsok szétosztását - közölte a Belügyminisztérium (BM) az MTI-vel.

A Neokohn helyretette az al-Dzsazírát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 18.
A magyar demokrácia állapotát boncolgatja a hírhedten antiszemita al-Dzsazíra katari médium múlt csütörtöki videójában. Az "elemzéshez" pedig nem kisebb "szakértőket" kértek fel, mint Heller Ágnest és Borgula Andrást, a Gólem színház igazgatóját. A "Magyarország: Európa rosszfiúja" címmel megjelent felvételen a negyedik Orbán-kormány tevékenységét, és a "Soros-ellenes állami kampány" részleteit tárgyalja ki a két magyar "kritikus" - írja a Neokohn.

A klímakatasztrófa a haladók új vallása, amellyel eladják a termékeiket – Megadja és Békés a Polbeatben (PS-videó)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 július 18.
Van-e jövője a liberálisok által az egyetlen lehetséges berendezkedésnek tartott liberális demokráciának, vagy jön a konzervatív fordulat? Ha jön, akkor milyen lesz, és kik hozzák? Többek között ezekre a kérdésekre próbált válaszolni az e heti Polbeatben Békés Márton és Megadja Gábor, akik egyaránt nemrégiben jelentkeztek új könyvvel, hogy legyen kiút a „klímahalál vagy zöldkommunizmus” hamis dilemmájából.

Sajtó-helyreigazítási pert vesztett az Auróra az igazságot megíró lappal szemben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 18.
Sajtó-helyreigazítási pert nyert a józsefvárosi önkormányzat hírportálja, a jozsefvaros.hu a hírhedt liberális gyűjtőhely, az Auróra klubbal szemben. A szórakozóhely azért perelte be a portált, mert az változtatás nélkül közölte Sára Botond, a kerület polgármesterének közleményét, amelyben egy, a klubbal folytatott korábbi pereskedés eredményét kommentálta, ezt pedig sértőnek találták a hely vezetői. A Fővárosi Törvényszék azonban a keresetet elutasította: a pert az aurórások elvesztették.

Jakab Péter kisajátította magának az ellenzéki politizálás alját

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 18.
Nehéz az ellenzéki összefogás, és még nehezebb, ha egyes politikusok szándékosan járatják le magukat. Így jár most Jakab Péter, a Jobbik ügyeletes "megmondóembere" is, aki annyira be akarta bizonyítani, hogy Orbán Viktor skizofrén, hogy végül saját magát sikerült csak még az eddiginél is vállalhatatlanabbá tennie. Ezt pedig még a nagy ellenzéki összefogásbeli szövetségese, Ungár Péter is megüzente neki a Facebookon.

Századvég: Az iszlám nem fér össze az EU értékeivel

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 18.
A férfi-női társadalmi egyenlőség alapelvei már több, mint hatvan éve szerepelnek az Európai Unió alapító szerződéseiben, így a férfiakat és a nőket megillető egyenlő munkabér, egyenlő bánásmód, és a női emancipációt szolgáló pozitív diszkrimináció elve, amely a nők hátrányos megkülönböztetését hivatott csökkenteni. Miközben az Európai Unió rögzíti, hogy az EU olyan értékekre épül, amelyek többek között a férfiak és nők közötti egyenlőséget erősítik, addig azt is látnunk kell, hogy a női-férfi egyenjogúság területe komoly kulturális kihívásokkal kerülhet szembe a következő években az iszlám előretörésének köszönhetően - olvasható a Századvég legfrissebb elemzésében.
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.