Pesti Srácok

Önök szerint melyik pártok nem reagáltak az Állami Számvevőszéknek?

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 16.
Nyolc párt és hét pártalapítvány élt a konzultációs lehetőséggel és vett részt az Állami Számvevőszék által szervezett egyeztetésen az elmúlt hetekben. A DK, a Fidesz, a Jobbik, a KDNP, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd gazdálkodásért felelős szakemberei fogadták el az ÁSZ meghívását. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt és pártalapítványa, valamint az MSZP pártalapítványa nem reagált az ÁSZ megkeresésére. Az ÁSZ a konzultációk alapján véglegesíti a pártok és pártalapítványok jövőbeli gazdálkodásának törvényességét erősítő öntesztjét, és hamarosan nyilvánosságra hozva hozzáférhetővé teszi.

Kapaszkodjanak meg: a DK szerint Ursula von der Leyen az ő programjukat mondta el

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 16.
A Demokratikus Koalíció elnökségi döntésének értelmében a párt EP-képviselői a keddi szavazáson támogatják, hogy Ursula von der Leyent válasszák meg az Európai Bizottság (EB) elnökének. A DK frakciószóvivője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy pártjuk ez ügyben indított online szavazásán több, mint 50 ezer ember vett részt, és a többség azt kérte, hogy szavazzák meg a jelöltet.

Újabb botrány az MTA háza táján - nem fogják kitalálni, hogy milyen témában

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 16.
Újabb botrány az MTA háza táján: az Origo szerint politikai kifizetőhellyé vált az MTA Prémium Posztdoktori Program. Mint írják, a nemzetközileg nulla teljesítményt felmutató kutatók is megkapták az ország egyik legrangosabb, havi 600 ezer forinttal járó ösztöndíját, melyet éppen a nemzetközileg is versenyképes fiatal kutatók támogatására írtak ki.

A Legfőbb Ügyészség közleményben tette helyre a Jobbikot, akiknek ismét nem sikerült igazat mondaniuk

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 16.
Minden szakmaiságot nélkülöz, és a nyilvánosság teljes félretájékoztatására alkalmas a Jobbik Magyarországért Mozgalom azon közleménye, melynek lényege szerint az olaszliszkai lincselés egyik elítéltje azért került szabadlábra, mert „a bíró keze meg volt kötve egy törvénymódosítás, és az ahhoz fűzött Polt Péter legfőbb ügyész által írt utasítás alapján” - írja közleményében a Legfőbb Ügyészség Kommunikációs és Sajtóosztálya.

Többféle kábítószert is fogyasztott előzőleg a Horvátországban súlyos balesetet okozó sofőr

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 16.
Többféle kábítószert is fogyasztott a baleset előtt az a sofőr, aki múlt csütörtökön lassítás nélkül belehajtott egy magyar rendszámú autóba Horvátországban, az A4-es autópálya Sveta Helena-i fizetőkapujánál, és súlyos sérüléseket okozott a magyar származású családnak - közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán kedden.

A vitatott módon megválasztott Martin Selmayr jövő héten lemond az Európai Bizottság főtitkári posztjáról

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 16.
Martin Selmayr jövő héten lemond az Európai Bizottság főtitkári posztjáról azon aggályok eloszlatása érdekében, amelyek szerint Ursula von der Leyen elnökké választásával túl sok lenne a német a testület vezetésében - jelentette kedden a Politico. Ez komoly meglepetés és komoly gesztus; valószínűleg annak érdekében történik, hogy Ursula von der Leyen megválasztását megkönnyítsék. A döntés bejelentését is szavazás napjára időzítették.

Szijjártó: A magyar-ukrán kapcsolatok jelentős javulásában vagyunk érdekeltek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 16.
Abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatai a jövőben jelentősen javuljanak, és olyan együttműködés jöjjön létre, amely jó Ukrajnának, jó Magyarországnak és jó a kárpátaljai magyarságnak - jelentette ki Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter kedden, Beregszászon, ahol a kárpátaljai magyar szervezetek vezetővel találkozott.

Von der Leyen: többet kell tenni az illegális bevándorlás csökkentése érdekében

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 16.
Az Európai Unióban többet kell tenni az illegális bevándorlás csökkentése érdekében, küzdeni kell a szervezett bűnözői csoportok által működtetett embercsempészet ellen, védeni kell a menedékjogot, és támogatni kell a menekülteket, például humanitárius folyosók kiépítésével - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöki posztjának várományosa, jelenlegi német védelmi miniszter Strasbourgban kedden, aki egyébként már bejelentette erről a posztról történő lemondását.
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."