Merkel: az utolsó percig harcolni kell a rendezett Brexitért
Az utolsó percig harcolni kell azért, hogy megegyezésen alapuló, rendezett formában szűnjön meg a brit európai uniós tagság (Brexit) - jelentette ki kedden Berlinben Angela Merkel német kancellár. A svédeknél csak addig tart a migránssimogatás, amíg haza nem kéne vinni egyet (Videón a svéd valóság!)
A Reaktor oldala hívta fel a figyelmet a svéd videóra, amelyből kiderül, hogy a teljesen átmosott agyú svéd járókelők még nagyon sok migránst várnak szeretettel országukba, ám amikor bemutatják nekik Alit, a migránst, akit be kéne fogadni saját otthonukba, már alábbhagy a lelkesedésük. Sőt, béna kifogásokkal próbálják mentegetni magukat, hogy most éppen miért nincs hely, vagy éppen miért nem alkalmasak az adott körülmények. Alaposan helyretették az ellenzéket a kormánypárti politikusok a napirend előtti felszólalások során
A DK európai egyesült államokat akar, az MSZP szerint káosz van az egészségügyben, a Jobbik pedig úgy véli, a kormány a bevándorlást támogatja. A kormánypárti képviselők keményen megfeleltek az ellenzék napirend előtti vádaskodásaira a parlamentben. A DK és a Jobbik most egymással fogna össze, ami teljesen hiteltelenné teszi mindkét alakulatot, az MSZP pedig leszokhatna végre az erdélyi magyarok lerománozásáról - mondták a kormánypárti felszólalók.
Alapjogokért Központ: Az Európai Néppárt keresztény lesz, vagy nem lesz! (Videó)
Az Európai Néppárt képviselőinek egy része mára lefeküdt a balliberális úthengernek – derül ki az Alapjogokért Központ videójából. Az Európai Néppártot bemutató kisfilmből azt is megtudni, hogy számos néppárti alakulat támogatta a bevándorláspárti EU-s javaslatokat. Az Európai Néppárt szerdán a Fidesz kizárásáról is tárgyalhat. Magyarország német megszállásának évfordulójára emlékezünk
Hetvenöt éve ezen a napon vonultak be a nácik Magyarországra. Az akkor már a nyugati államokkal való együttműködést kereső magyar vezetés semmit sem tehetett. Újabb kutatásokból kiderül: a szövetségesek taktikai okokból kívánták hazánk megszállását, hogy valamelyest kiürüljön a nyugati front, megkönnyítve a partraszállást. Sargentini: Az Európai Néppártnak el kell számoltatnia Orbánt és meg kell kezdenie az etikai nagytakarítást
Nem elegendő, hogy az Európai Néppárt (EPP) foglalkozik a Fidesz tagságának kérdésével, meg kell kezdenie végre az etikai nagytakarítást, és kérdőre kell vonnia Orbán Viktort, hogy milyen viszonyt kíván ápolni a pártcsaláddal és hogyan viszonyul az EPP által képviselt politikához - jelentette ki Judith Sargentini, a hazánkról jelentést készítő holland zöldpárti képviselő Brüsszelben újságíróknak. Holland rendőrség: komoly jelek utalnak arra, hogy terrortámadás történt Utrechtben
Komoly jelek utalnak arra a holland rendőrség keddi bejelentése szerint, hogy az előző napi, három halottal járó lövöldözés egy utrechti villamoson terrorista indíttatásból elkövetett támadás volt.
Olasz sajtó: Orbán Viktor helyreállította a hazafiasság eszméjét
A Tűzfalcsoport által készített legfrissebb nemzetközi sajtószemlében olvasható, hogy az Il Primato Nazionale olasz napilap 2019. március 16-i beszámolója Orbán nemet mond a multikulturalizmusra: „Magyar gyerekekre, nem pedig bevándorlókra van szükségünk” címmel jelent meg. Menczer Tamás: Brüsszel titokban a világ legveszélyesebb migrációs csomagját akarja kötelezővé tenni
Sok mindent láttunk már az elmúlt években a bevándorláspárti bürokratáktól, de olyat még nem, hogy titkos dokumentumban akarják megszervezni a migrációt, és egy titkos dokumentum bizonyítja be, hogy korábban hazudtak - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden. Elítélte a brüsszeli tervet Szijjártó Péter
Kézzelfogható bizonyíték van arra, hogy vannak olyan elkötelezett pártfogói az ENSZ migrációs csomagjának, akik azt jogilag kötelezővé akarják tenni minden európai uniós tagállam számára – jelentette ki az MTI szerint a magyar külgazdasági és külügyminiszter az EU-tagországok tegnapi, brüsszeli külügyminiszteri tanácskozásának szünetében. Az olasz hatóságok nem engedélyezik egy "civil" migránsmentő hajó kikötését
A Mediterranea nevű olasz civilszervezet hajója 49 migránssal a fedélzetén kedd reggel megérkezett az olasz Lampedusa szigetéhez, de egyelőre a tengeren várakozik, miután az olasz hatóságok nem engedélyezték a kikötést. Ezzel egy időben az olasz belügyminiszter újabb rendelkezéssel szigorította a tengeri mentési műveleteket. Orbán Viktor is jelen lesz a Néppárt szerdai ülésén
Ott lesz a néppárt szerdai ülésén Orbán Viktor, ahol többek között a Fidesz tagságáról szavaznak majd - írja a Népszava. A frakcióvezető Manfred Weber ugyan hajlott volna arra, hogy levegyék a napirendről a Fidesz tagságával kapcsolatos szavazást, amennyiben Orbánék teljesítik az ő korábbi, hárompontos ultimátumát, azonban a német CDU elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer és a Néppárt elnöke, Joseph Daul elvetette ezt az eshetőséget. Sajtóklub: Az ellenzék és sajtója nem érti, hogy korszakalkotó volt Orbán ünnepi beszéde (videóval!)
Az ellenzék és sajtója ugyan puhának tartja Orbán Viktor március 15-i beszédét, pedig valójában korszakalkotó gondolatok hangzottak el és kemény üzenetet küldött a miniszterelnök – hangzott el az Echo TV Sajtóklub című műsorának hétfői adásában. Stefka István, a PestiSrácok lapigazgatója, Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője és Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa szerint szó sincs arról, hogy semmitmondó lett volna a kormányfő ünnepi szónoklata, hanem éppen ellenkezőleg: arra világított rá, hogy erős és öntudatos nemzetekre van szükség, olyanokra, amelyek képesek fellépni a birodalmi fenyegetésekkel szemben. A műsorvezető ezúttal Huth Gergely volt. Varga Mihály: Újabb 5 milliárd forint támogatás a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtésére
Ötmilliárd forintból ismét pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására - jelentette be Varga Mihály az MTI-nek. A pénzügyminiszter elmondta: a keddtől induló pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon. Az Iszlám Állam bosszúval fenyeget a mecsetek elleni támadásért
Bosszút fogadott az Iszlám Állam elnevezésű szélsőséges szervezet az új-zélandi Christchurchben két mecset ellen elkövetett, 50 halálos áldozattal járó pénteki tömeggyilkosságért. Varga-Damm Andrea lesz a honvédelmi bizottság új alelnöke
Ha lezárul a jobbikos Varga-Damm Andrea nemzetbiztonsági átvilágítása, ő léphet az LMP-s Demeter Márta alelnöki posztjára a honvédelmi bizottságban, a Jobbik ugyanis elcserél két bizottsági alelnöki helyet. Demeternek azért kell távoznia a honvédelmi bizottságból, mert nem ment át a nemzetbiztonsági átvilágításon. Elutasították a Momentum nyilvántartásba vételét az EP-választásra
Nem sikerült a Momentumnak nyilvántartásba vetetnie magát – írja az Azonnali.hu. A valasztas.hu oldalon található hétfői adatok szerint az eddigi jelentkezők közül csak a Momentumnak nem sikerült a nyilvántartásba vétel az EP-választásra. Amerika másolhatja a magyar családvédelmi intézkedéseket
Amerikának is példa lehet a magyar családtámogatási modell Novák Katalin szerint, aki amerikai útjáról hazatérve beszélt erről a TV2 Mokka című műsorában. A Washingtonból hazatért államtitkár szerint nagy népszerűségnek örvend a kormány családvédelmi programja, és elképzelhetőnek tartja, hogy még Donald Trumpnak is megtetszenek egyes elképzelések, amely új dimenziót nyithatna a magyar-amerikai együttműködésben.