Deák Dániel: Dezinformációs kampány zajlik az Európai Néppárton belül
Deák Dániel politológus szerint dezinformációs kampány zajlik az Európai Néppárt körül, illetve azon belül. Igazságügyi minisztérium: Tárgytalanná váltak a Velencei Bizottság kritikái
Az Igazságügyi Minisztérium üdvözli, hogy az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság jelentése a magyar közigazgatási bírósági törvényekről leszögezi: „a törvénymódosító javaslat elfogadása esetén kritikáinak egy része tárgytalanná válik”. Elfogták az utrechti lövöldözőt
Elfogta a holland rendőrség Gökmen Tanist, akit az utrechti lövöldözés elkövetőjének tartanak.
Orbán a Fidesz esetleges kizárásáról: Messze van az még
Olyan messze van az még - így reagált Orbán Viktor az atv.hu-nak arra, hogy számít-e kizárásra szerdán, az Európai Néppárt politikai gyűlésén. Arra a kérdésre, hogy elmegy-e a tanácskozásra, azt mondta: „ma még csak hétfő van, 20-a meg szerdán lesz”. Orbán: Csináljunk a család kérdéséből nemzeti ügyet!
A családvédelmi akciótervről, a bérekről és a politikai pályájáról is faggatták az ellenzéki képviselők Orbán Viktor miniszterelnököt hétfőn az Országgyűlésben, az azonnali kérdések és válaszok órájában. A Fidesz nem akar európai egyesült államokat
Kocsis Máté a parlamentben az ellenzékhez szólva kijelentette: a kormánypártok nem akarnak európai egyesült államokat. Kocsis a Jobbikot és a baloldali ellenzéki pártokat is kritizálta. Szerinte a nemzeti szocialisták és a nemzetközi szocialisták együtt ünnepeltek március 15-én. Brit alsóházi elnök: nem terjesztheti szavazásra ugyanazt a Brexit-megállapodást a kormány
A londoni alsóház elnökének hétfői határozata szerint a kormány nem terjesztheti újból a ház elé a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló megállapodást ugyanabban vagy jórészt ugyanabban a formájában, amelyet a képviselők a múlt héten nagy többséggel már elutasítottak.
Balog Zoltán: Nem nélkülözheti a politika az értelmiségieket
A politika nem nélkülözheti az írástudókat - mondta Balog Zoltán korábbi emberierőforrás-miniszter, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke a Magyar politikai enciklopédia bemutatóján, hétfőn, Budapesten. Alaposan helyretette Tordai Bencét Orbán Balázs a parlamentben
Tordai Bence „korrupciózós” felszólalására válaszolva Orbán Balázs kijelentette: Tordai az MSZP avatárja. Gulyás Gergely: A Fidesz a bevándorlást elutasító, erős, egységes, kereszténydemokrata néppártot szeretne
A Fidesz egy erős, egységes, kereszténydemokrata, a bevándorlást elutasító Európai Néppártot szeretne, és amíg erre esély van, a pártcsalád tagja akar lenni - jelentette ki Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az MTI-nek, hangsúlyozva azt is: a Fidesz mindig is távol tartotta magát attól, hogy a vele egy pártcsaládba tartozókat személyében támadja. Turistaként járt Magyarországon az új-zélandi terrortámadás elkövetője
A hatályos szabályozás szerint érvényes útlevéllel, turistaként 90 napig tartózkodhatott vízummentesen Magyarországon az új-zélandi terrorcselekmény elkövetője - közölte a Terrorelhárítási Központ hétfőn az MTI-vel. Elhunyt Baló György
Életének 72. évében hétfő reggel meghalt Baló György televíziós újságíró - közölte a család az MTI-vel. Felfüggesztette az Országgyűlés a jobbikos Farkas Gergely mentelmi jogát
Az Országgyűlés hétfőn 151 igen és 6 nem szavazattal, tartózkodás nélkül felfüggesztette a jobbikos Farkas Gergely mentelmi jogát. Fidesz: Gyurcsányék elvennének a családoktól, a migránsoknak pedig adnának
A Fidesz-frakció szóvivője szerint Gyurcsányék megint elvennének a gyermekes családoktól, a migránsoknak pedig adnának. Beolvad a Hír TV-be az Echo TV
Április elsején megszűnik az Echo TV műsorszolgáltatása, a televízió és meghatározó főbb műsorai beolvadnak a Hír TV-be - jelentette be mai közleményében a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A Hír TV értékrendje, profilja változatlan marad, a beolvadás miatt pedig színesebb lesz a műsorszolgáltatás. A társaság a két televíziós társaság tulajdonlásában, működésében, műsorainak tematikai hasonlóságában, valamint célközönségében rejlő szinergiák maximális kihasználása érdekében döntött így. Szijjártó Péter: Bizonyítható, hogy az ENSZ migrációs csomagját jogilag kötelezővé akarják tenni
Kézzelfogható bizonyíték van arra, hogy vannak olyan elkötelezett pártfogói az ENSZ migrációs csomagjának, akik azt jogilag kötelezővé akarják tenni minden európai uniós tagállam számára - jelentette ki a magyar külgazdasági és külügyminiszter az EU-tagországok hétfői brüsszeli külügyminiszteri tanácskozásának szünetében. A hollandiai Utrechtben ma több helyen is lövöldözés volt
Több helyszínen is lövöldözés volt hétfőn Utrechtben - közölte a holland terrorelhárítási hivatal vezetője. A feltételezett terrortámadás miatt megerősítették a biztonsági intézkedéseket Hollandia repülőterein és fontosabb középületeinél, így az amszterdami Schiphol repülőtéren is - jelentették be a rendvédelmi szervek. Mazsihisz: Elfogadhatatlan a jobbikos Gyöngyösi gúnyolódása a holokauszton
Különösen fájó, ha Gyöngyösi Mártonéhoz hasonló kijelentések a magyar nyilvánosságban hangzanak el - ezt írta a Mazsihisz az Origónak, miután portálunk kérdéseket tett fel a Jobbik elnökhelyettesének újabb antiszemita botrányai kapcsán. A Mazsihisz elfogadhatalannak nevezte Gyöngyösi zsidóellenes megnyilvánulásait, és élesen elhatárolódott tőle és gondolataitól.