Jövő héten kezd tárgyalni az Országgyűlés a családvédelmi akciótervről
Az Országgyűlés négynapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A parlament kedden harminchat ellenzéki képviselő tiszteletdíját csökkentheti a tavalyi év végére visszanyúló fegyelmi ügyekben, szerdán pedig a kormány családvédelmi akciótervéhez kapcsolódó törvénymódosításokat kezdheti tárgyalni. Tizenhét éves unokázós csalót fogtak, kétmilliót dumált ki egy idős néniből (VIDEÓ)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság „unokázós” csalók elfogására létrehozott nyomozócsoportja fogta el azt a két férfit, akik kétmillió forintot csaltak ki egy idős asszonytól - írja a police.hu. Legyőzte a Szeged a Veszprémet a bajnokság csúcsrangadóján
A szokásos nagy csatában, kőkemény védekezéssel a Szeged nyerte a Veszprém elleni rangadót a férfi kézilabda-bajnokságban. A Bajnokok Ligájában csoportkörében remekül szereplő két csapat közül így szinte biztosan a Szeged zárja majd az első helyen az alapszakaszt.
Porosenko orosz befolyástól tart, de bízik saját győzelmében
Petro Porosenko ukrán elnök szerint az államfőjelöltek kampányrendezvényein gerjesztett utcai zavargásoknak az a célja, hogy meghiúsítsák a két hét múlva esedékes elnökválasztást. A Nackorpusz aktivistái szombaton Poltavában próbálták megzavarni Porosenko kampányrendezvényét, a helyszíni jelentések szerint plüssmalacokkal dobálták meg a rendőröket. Körülbelül 15 főt közülük a rendfenntartók őrizetbe vettek még azelőtt, hogy Porosenko a helyszínre ért volna. Weber ellenőrző testületet hozna létre a jogállamiság tagállami betartatására
Tekintélyes jogászokból, a tagállami legfelső bíróságok és alkotmánybíróságok, és az Európai Unió Bírósága egykori tagjaiból álló független testületnek kellene ellenőriznie a jogállami elvek érvényesülését az Európai Unió tagállamaiban Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) választási csúcsjelöltje szerint. Lehűlés várható a jövő héten
Kisebb lehűlés várható a jövő héten: a leghidegebb órákban mínuszok is lesznek, de sok lesz a napsütés és a maximumok többfelé 15 fok körül alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi, országos, középtávú előrejelzéséből. Az MSZP követeli Trócsányi eltávolítását az EP-listáról
Az MSZP azt követeli, hogy a Fidesz vetesse le Trócsányi Lászlót az európai parlamenti választási listáról - jelentette ki Bihal Dávid, az MSZP elnökségi tagja vasárnap Budapesten. Az Európai Unión belül a Fidesz árulóvá tette hazánkat - jelentette ki.
May: Megállapodás nélkül talán soha nem lesz Brexit
Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeit rögzítő megállapodás elfogadása nélkül Nagy-Britannia talán soha nem lép ki az Európai Unióból. A Gyurcsány-párt saját családvédő ötleteit terjeszti az Országgyűlés elé
A Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn az Országgyűlés elé terjeszti 7+1 pontos családvédelmi akciótervét - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten. Arató Gergely szerint ha a Fidesz leszavazza ezt a javaslatot, az nyílt beismerése lesz annak, hogy a családok érdeke csak az ígérgetések és a kampányplakátok kinyomtatásáig érdekli őket. Fiala élő adásban borult ki Karácsony tartozásai miatt
Fiala János a Civil Rádió Kelj fel, Jancsi! című műsorában fakadt ki Karácsony Gergelyre - írja a 24.hu. A műsorvezető szerint a párbeszédes politikus vezette önkormányzat nem fizet a kommunikációs segítségért, és már több, mint félmillió forint tartozást halmozott fel. Ugye ismerős? - Ellenzékiek törtek be a szerb állami televízió épületébe
Ellenzéki tüntetők törtek be szombat este a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) épületébe, így tiltakozva az ellen, hogy véleményük szerint az állami televízió nem biztosít megjelenési lehetőséget az ellenzéknek, és kizárólag a kormány és Alekszandar Vucsics államfő szócsöveként működik. Elemző: Bugár megosztja a szlovákiai magyarokat
Farkas Örs politikai elemző szerint a szlovák államfőválasztás első körének nem hivatalos eredményei azt jelzik, hogy megosztottak a szlovákiai magyarok. Az elemző úgy értékelt, a választás nyertese, Zuzana Čaputová, az ellenzéki liberális pártok jelöltje abban bízhat, hogy azok a szavazók, akik nem rá szavaztak az első fordulóban, nem vesznek részt a második fordulóban. Zavargásba torkollt a sárgamellényesek újabb tiltakozása
A francia belügyminisztérium összesítése szerint országszerte 32 ezren, a szervezők Facebook-oldalán közzétett adatok szerint viszont 230 ezren tiltakoztak szombaton. A francia kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők megmozdulása ismét erőszakba torkollott Párizsban. Rogán Antal: A Fidesz addig marad a Néppártban, amíg az nem bevándorláspárti
A Fidesznek addig éri meg az Európai Néppártban maradni, amíg az nem áll át teljes egészében a bevándorláspártiak oldalára - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Ötvenre emelkedett az új-zélandi terrortámadás halálos áldozatainak száma
Ötvenre emelkedett az új-zélandi mecsetek elleni véres merényletek áldozatainak száma - jelentette be Mike Bush rendőrfelügyelő egy sajtóértekezleten szombaton este. TeSzedd! - Hétfőn indul az önkéntes hulladékgyűjtés
Minden eddiginél hosszabb ideig, március 18-tól 24-ig tart az idei TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért! hulladékgyűjtési akció. 1848 önkéntes vitte az 1848 méter hosszú magyar zászlót Budapesten
Egy 1848 méter hosszú magyar nemzeti zászlót vitt végig 1848 önkéntes a budapesti Andrássy úton a magyar zászló és címer napja alkalmából. A zászlóvivők a Hősök terére érve egy élő kokárdát formáltak meg, majd ünnepi műsorral zárták az eseményt. A TEK is vizsgálja, hogy mit keresett tavaly Magyarországon az új-zélandi tömeggyilkos
Együttműködik a Terrorelhárítási Központ a pénteki új-zélandi terrorcselekmény elkövetőjének múltját elemző vizsgálatokban az érintett országok partner szolgálataival annak érdekében, hogy a tettes, Brenton Tarrant magyarországi utazási és tartózkodási körülményeit teljes körűen feltárhassák – közölte a szervezet szombaton az MTI-vel. Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint nem lehet kizárni, hogy az elkövető magányos őrült, ahogy az is lehetséges, hogy eddig nem azonosított szervezetek felhasználták a kereszténység és az iszlám közötti feszültség generálására.