Pesti Srácok

Újabb kínos DK-s vergődés - Gréczy és Varjú két menüt vitt a rászorulóknak a miniszterelnökség menzájáról

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 9.
A Demokratikus Koalíció képviselői szerdán megkapták a Miniszterelnökség és a Gundel Étterem közötti szerződést. Szerdán a DK-s képviselőket Fodor Gergely miniszteri biztos fogadta, aki kinyomtatott étlapokon bemutatta, hogy az Országházban 780, a Képviselői Irodaházban 650-770, míg a Miniszterelnökség menzáján 850 forintba kerül a napi menü. Varju László alelnök és Gréczy Zsolt frakciószóvivő ezután két menüt vásároltak (1700 forint), amelyet elmondásuk szerint elvittek az Iványi Gábor lelkész által vezetett Oltalom Karitatív Egyesületnek.

Muszlim vallási vezetők álltak ki Asia Bibi mellett

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 9.
Asia Bibi, a blaszfémia (istenkáromlás) miatt elítélt pakisztáni keresztény családanya továbbra sem tudja elhagyni hazáját, ahol élete még mindig veszélyben forog. Most először viszont végre muszlim vallási vezetők álltak ki mellette. Ötszáz pakisztáni imám írt alá egy dokumentumot, ami segíthet Asia Bibin. Ismert, korábban egy pakisztán minisztert és egy regionális vezetőt már meggyilkoltak a szélsőségesek, amiért ki mertek álni Asia Bibi mellett.

Kóka: Ócska demagógia, a Gundel évtizedek óta különböző kormányok, közintézmények beszállítója

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 9.
Ami a Gundel körül megy, az ugyanolyan rosszízű, populista demagógia, mint ami ellen általában azok emelnek szót, akik most elárasztják az éttermet negatív kommentekkel – írta egy kommentben Kóka János. Mint a korábbi SZDSZ-es politikus hangsúlyozta, a Gundel évtizedek óta különböző kormányok, közintézmények beszállítója, amelyről az ellenzéki politikusok is tudnak, hiszen évek óta hasonló áron ebédelnek a Parlamentben.

Külföldi sajtó: Orbán kiterjesztené politikai uralmát Magyarországon túlra is

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 9.
Magyar nyelven is kiadott összeállítást közölt szerdán a Politico brüsszeli hírportál a jelenlegi magyarországi politikai helyzetről és a helyi európai parlamenti (EP-) választási kampányról. Egy névtelen forrásra hivatkozva többek között arról írnak, Orbán Viktor miniszterelnök "királycsináló akar lenni az Európai Néppártban (EPP)", így kiterjesztve politikai uralmát Magyarországon túlra is.

Orbán, ha Brüsszelbe megy, talpon marad – Bezzegrománia leggazdagabb embere a miniszterelnököt méltatta

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 9.
Hogy lehet bírálni Orbánt? Ő lenne Európa hitleristája? Egyelőre azt látjuk, hogy Magyarország érdekeit védi, s amikor Brüsszelbe megy, ő legalább talpon marad – nyilatkozta Ion Țiriac hajdani román teniszcsillag a Capital hetilapnak adott interjújában. A Románia leggazdagabb embereként számontartott Tiriac nem először méltatta a magyar miniszterelnököt.

Puch László: Nem Orbán kérte, hogy vegyem meg a Népszavát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 9.
A Spinoza Színház vendége volt Puch László, a Népszava tulajdonosa és az MSZP volt pénztárnoka. A beszélgetésről az Index készített tudósítást. Puch Rangos Katalin kérdéseire válaszolva beszélt a Népszava megvásárlásáról és a Szabad Föld eladásáról. Szóba került Gyurcsány Ferenc és hozzászólt Gulyás Márton ellenzéki aktivista is, akit Puch alaposan kiosztott.

Bocsánatkérésre szólította fel Toroczkai Botkát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 9.
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke bocsánatkérésre szólítja fel Botka Lászlót, Szeged polgármesterét, mert szerinte a szocialista politikus azt sugalmazza, hogy a Fidesz megvásárolta a Mi Hazánkat. A pártelnök szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: elegük van abból, hogy azért, mert a Mi Hazánk nem hajlandó csatlakozni a balliberális tömbhöz, szocialista, DK-s és jobbikos politikusok folyamatosan a Fidesz csatlósának nevezik őket.

Világbank: Gyorsult Magyarország gazdasági növekedése

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 9.
Már az összes jelentős nemzetközi szervezet felfelé javította Magyarország 2018-as gazdasági növekedésének a mértékét – közölte a Pénzügyminisztérium szerdán az MTI-vel arra reagálva, hogy a Világbank legfrissebb jelentésében a tavaly júniusi prognózisához képest fél százalékponttal emelte Magyarország növekedési prognózisát, így arra számítanak, hogy 2018-ban 4,6 százalék volt a gazdasági növekedés üteme.

Brazíliának nem kell az ENSZ migránspaktuma

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 9.
Hivatalosan is kilépett az ENSZ globális migrációs csomagjából Brazília – számolt be kedden az O Estado de Sao Paulo című helyi napilap, amely a világszervezetben lévő saját forrásaira hivatkozott a cikkben. Az újság értesülése szerint az ENSZ-ben aggodalommal fogadták a dél-amerikai ország döntését. A világszervezet képviselői szerint a lépés azt mutatja, az új brazil hatóságok arra készülnek, hogy nemcsak az ENSZ-szel fenntartott kapcsolatrendszerüket tekintik át alaposan, de részvételüket is a korábbi egyezményekben.
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.