Fidesz: A brüsszeli ellenzéki akció Soros EP-kampányának a része
A Fidesz szerint a keddi brüsszeli ellenzéki akció Soros György európai parlamenti választási kampányának a része. Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója kedden, Budapesten újságíróknak azt mondta: "kibújt a szög a zsákból", ma délután Brüsszelben együtt tüntet a magyar ellenzék Judith Sargentinivel, Soros György egyik legfontosabb emberével.Hamarosan átadják a sztrájkkövetelés négy pontját a Miniszterelnökségnek
Kedden reggel tartja ülését a sztrájkelőkészítő bizottság, és ezt követően, még a nap folyamán átadjuk a sztrájkkövetelés négy pontját a Miniszterelnökségnek – mondta a Népszavának Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke. Az egyelőre nem derült ki, hogy a kancellárián ki veszi át a követeléseiket. A Népszava szerint ezek után egy héten belül ki kell derülnie, kivel tárgyalhatnak az érdekvédők.Karambolozott az Orbán Viktor konvoját felvezető autó
Karambolozott az Orbán Viktor konvoját felvezető autó – írja az Index. A baleset a XV. kerületben, a Szerencs utcai kereszteződésnél történt. Szerencsére senki nem sérült meg. A konvoj továbbhaladt.Félholtra verték a német bevándorlásellenes párt politikusát (18+)
Színházi előadásról hazafele menet verte össze brutálisan három ismeretlen, maszkot viselő férfi a német jobboldali párt, az AfD brémai tartományi vezetőjét. Sajtóértesülések szerint a politikus egy bátor építőmunkás közbelépésének köszönheti életét. Frank Magnitzot jelenleg kórházban kezelik súlyos koponyasérüléssel.Elmenekült a Momentum pénzügyi dolgait érintő kérdések elől Hajnal Miklós
Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja megfutamodott a kérdések elől az Echo TV Napi aktuális című műsorában. A hisztérikus performanszból jól látszik, hogy a “párt” elnökségi tagja nem szeret igazi kérdéseket hallani, saját pártja zűrös anyagi dolgai helyett Mészáros Lőrincről beszélne szívesen, az utcán pedig Orbán Viktor leváltása miatt szeret rikácsolni valódi politizálás helyett.Elhárította a román elnöki hivatal a terrorváddal elítélt székelyek szabadon bocsátását sürgető petíciót
Elhárította a román elnöki hivatal azt a több, mint tízezer aláíró által támogatott petíciót, amelyben öt romániai magyar parlamenti képviselő kérte Klaus Iohannis államfő közbelépését a terrorizmus vádjával bebörtönzött Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsátása érdekében - tudatta keddi számában az erdélyi Krónika című lap.Kiszelly Zoltán: Nincs sztrájkhangulat
Nincs sztrájkhangulat az országban, nem jön össze a kritikus tömeg, "először a szakszervezeti lufi fog kipukkadni" - mondta Kiszelly Zoltán politológus az M1 aktuális csatornán kedd reggel. Az elmúlt hetekben nem növekedett a demonstrációk támogatottsága, az emberek nem állnak a szakszervezeti követelések mögé - vélekedett a szakértő.Tüntetők élő interjú közben nácinak neveztek egy EU-párti brit képviselőt
Nácinak nevezték Brexit-párti tüntetők a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik alsóházi képviselőjét, aki EU-párti álláspontjáról közismert. Anna Soubry a BBC közszolgálati brit médiatársaság hírtelevíziójának adott interjút hétfő este, a londoni parlament épületével szemközti parkban felállított, fedett, de nyitott oldalú kihelyezett stúdióban. Éppen arról beszélt, hogy a kormánynak milyen lehetőségei lennének, ha a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodást az alsóház a jövő héten esedékes szavazáson elvetné, amikor a tüntetők csoportja "Soubry is a Nazi" skandálásba kezdett a stúdióemelvény közelében.Deutsch Tamás: Közös európai kérdés, hogy megállítjuk-e a migrációt
Az ellenzéki pártok vezetői láthatóan a saját, nem túl nagy szavazóbázisuknak egy törpe minoritását jelentő radikális, agresszív fellépést elváró kisebbségnek akarnak megfelelni. Lényeges látni, hogy megint kivillantották a foguk fehérjét - mondta Deutsch Tamás az Echo TV Napi aktuális című műsorában. A fideszes EP-képviselő szerint a hazai ellenzék az európai parlamenti képviselőin keresztül rendkívül következetesen és határozottan bevándorláspárti politikát képvisel az Európai Parlamentben (EP). Nem volt olyan EP-előterjesztés, amely bevándorláspárti előterjesztésként ne nyerte volna el ezen pártok EP-képviselőinek a támogatását. Magyarországon ugyanezt csinálják a Jobbikkal kiegészülve - tette hozzá a kormánypárti politikus.Sajtóklub: Az ellenzék csak az erőszakban hisz
Az ellenzék viselkedése már nem szimplán kétségbeesett reakció, hanem egy nemzetközi szabvány, amelynek a végső állomása az erőszak - hangzott el az Echo TV Sajtóklub című műsorában. Szentesi Zöldi László szerint a balra húzódó Jobbik, a DK és az MSZP találkozásából egy olyan öszvérkoalíció alakul ki a parlamentben, amely semmi másról nem szól, csak az elemi, proli indulatok szításáról.Észak-Koreában megerősítették Kim Dzsong Un kínai látogatásának hírét
Kim Dzsong Un, Észak-Korea legfőbb vezetője úton van Kínába, hogy tárgyaljon Hszi Csin-ping államfővel - erősítette meg az észak-koreai média kedden. A KCNA állami hírügynökség beszámolója szerint Kim hétfőtől csütörtökig tartózkodik hivatalos látogatáson a szomszédos országban a kínai elnök meghívására.Szánthó Miklós: A Jobbik lehet az új SZDSZ
Az ideológiai és erkölcsi zavar mellett az idő sem az ellenzéki pártoknak dolgozik, amit legjobban a közös európai parlamenti lista MSZP-s elképzelése jelenít meg – nyilatkozta Szánthó Miklós a Magyar Időknek. A szakértő szerint a mostani kapkodás oka, hogy a május végi EP-választás után már nem lenne elég tér és idő az ellenzéki összefogás propagálására az őszi önkormányzati választás előtt. A szakértő szerint a mostani kapkodás oka, hogy a május végi EP-választás után már nem lenne elég tér és idő az ellenzéki összefogás propagálására az őszi önkormányzati választás előtt.Elmaradhatnak az ellenzék által remélt sztrájkok
Elbizonytalanodtak az ellenzékkel együttműködő szakszervezetek: a Magyar Idők információi szerint sem a jövő szombati demonstrációkban, sem az országos sztrájk létjogosultságában, illetve annak időpontjában nincs egyetértés. A lap úgy véli, a munkavállalók túlnyomó többségét egyáltalán nem érdekli a túlóratörvény ürügyén indított politikai mozgalmuk.Nem felejtünk!
„Ez nagyobb tragédia, mint Trianon” – efölött a mondat fölött azóta nem tudok napirendre térni, amióta hetekkel ezelőtt elolvastam. Az idézet tulajdonképpen már önmagában kimeríti a logikai bakugrás fogalmát, az utána következő cikkel együtt viszont egyértelmű, hogy hazaárulás kategóriában is éremesélyes. Az értelmi szerző szerint ez a Trianonnál is nagyobb tragédia ugyanis nem más, mint a CEU Bécsbe költözése.Előzetes letartóztatásba került a lengyel szabadulószoba üzemeltetője, ahol öt tizenéves lány égett halálra
Előzetes letartóztatásba helyezte az észak-lengyelországi Koszalinban működő kerületi bíróság hétfőn a városban működő, öt tizenéves lány halálának színterévé vált szabadulószoba üzemeltetőjét. A nap folyamán a hatóságok újabb hasonló szórakozóhelyek bezárását rendelték el országszerte.Váratlanul lemondott a Világbank elnöke
Váratlanul benyújtotta lemondását Jim Yong Kim, a Világbank elnöke hétfőn.Másfélmillió menekült kapott segélyt az Európai Uniótól Törökországban – több milliárd eurót osztottak szét köztük
Másfélmillióan részesültek az Európai Unió szíriai menekülteknek szánt, több milliárd eurós humanitárius támogatásából Törökországban - közölte hétfőn Hrisztosz Sztilianidisz humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztos Brüsszelben.Ajánljuk még

























