Pesti Srácok

Végleges: a CSU kapta a legtöbb szavazatot, de elveszítette többségét a bajorországi választásokon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 15.
A Keresztényszociális Unió (CSU) kapta a legtöbb szavazatot, de elveszítette többségét a bajor tartományi törvényhozási (Landtag) választáson a hétfő hajnalban közzétett hivatalos előzetes végeredmény szerint. A vasárnapi választáson a CSU csaknem hetven éve a leggyengébb eredményt érte el, de továbbra is messze a legnagyobb politikai erő Bajorországban, és nem lehet nélküle kormányt alakítani.

Óvodai ingyenmenzával spórolt a fukar adóhivatalnok

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 15.
Ingyenebédet kért gyerekének a menzán, ezzel csalt el a gyanú szerint több, mint kétszázezer forintot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik dolgozója – írta a Blikk. A lap birtokában lévő iratok szerint az adóhatósági alkalmazott lánya óvodai étkezését szociális alapon, térítésmentesen vette igénybe, annak ellenére, hogy havi nettó jövedelme több, mint háromszázezer forint. A férfit feljelentették: a NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága és a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya is vizsgálatot indított az ügyben.

Ledemokratázta védelmi miniszterét Trump, Mattis távozhat a Pentagon éléről

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 15.
Donald Trump amerikai elnök egy vasárnap esti tévéinterjúban nem zárta ki, hogy James Mattis védelmi miniszter távozik a kormányból. Egyfajta demokrata párti – fogalmazott az elnök a Pentagon irányítójáról a CBS televízió 60 perc című, vasárnap esti magazinműsorában. Az elnök hangsúlyozta, hogy Mattis jó ember, ő személy szerint jól kijön vele, sőt, nagyon jó a viszonyuk, de távozhat, ennek okát azonban nem jelölte meg, csupán annyit mondott: egy adott időben mindenki távozik, ilyen Washington.

A metróalagútba rohant, majd pucéran őrjöngött az Astoriánál egy fiatal férfi

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 14.
Berohant és meztelenre vetkőzött az Astoriánál a metró alagútjába egy 18 éves fiú vasárnap reggel. Azonnal áramtalanították a pályát, és egy időre leállították a 2-es metrót. A rendőrök kétszáz méterrel beljebb érték utol. Agresszívan viselkedett, ezért egy hordágyhoz bilincselve hozták ki az alagútból – írta az RTL Klubra hivatkozva az Index.

A CNN szerint egyre több amerikai szeretné, ha Trump másodszor is elnök lenne

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 14.
Egyre többen gondolják, hogy Donald Trump elnök esélyes a második elnöki ciklusra is – hozta nyilvánosságra legújabb közvélemény-kutatását a CNN hírtelevízió vasárnap. A csatorna internetes közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek negyvenhat százaléka szerint Donald Trumpot 2020-ban újraválasztják, míg negyvenhét százalékuk úgy véli, hogy ez nem történhet meg.

Exit poll: Nagyot zuhant a CSU Bajorországban, de kormányzásra kész (frissítve)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 14.
A Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter vezette Keresztényszociális Unió (CSU) kapta a legtöbb szavazatot, de elveszítette többségét a Bajorországban vasárnap tartott tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) urnazárás után közzétett eredménye szerint.

A következő hétvégig nem javul a levegő minősége

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 14.
A meteorológiai előrejelzést figyelembe véve a jövő hét végéig nem várható jelentős javulás a levegő minőségében – írta az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) vasárnap a Facebook-oldalán. A magas szállóporérték (PM10) miatt változatlanul kifogásolt a levegőminőség több településen: Budapesten, Dunaújvárosban, Győrben, Nyíregyházán, Pécsen, Százhalombattán, Szegeden, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen, Tökölön és Várpalotán.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.