Pesti Srácok

"Baloldali volt és magyar" - Máté T. Gyula temetése videóval és képgalériával

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 október 4.
Baloldali érzelmű emberként lett a konzervatív lapok újságírója, elismert közéleti személyiség – mondta egyebek mellett tragikus hirtelenséggel elhunyt kollégánk, Máté T. Gyula csütörtöki temetésén édesapja, Thürmer Gyula. A Munkáspárt elnöke fia életéről felidézte, hogy Gyulának küldetése volt ezen a világon, fiatalemberként kellett megértetnie a mával, hogy a múltban is születtek nagy dolgok. Az apa kijelentette: néhai munkatársunk fiatalon ment el, mégis teljes életet élt, megvalósította álmát: írni akart, alkotni, harcolni a tollal, és ezeket a célkitűzéseit meg is valósította. Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója búcsúztatójában felidézte, hogy a Magyar Hírlap volt főszerkesztőjeként hogy ismerkedett, majd barátkozott össze rövid idő alatt a fiatal, kimagasló tehetségű Máté T. Gyulával, aki már pályája elején is a legkiválóbb külpolitikai szakértők közé tartozott. Stefka István azt mondta, fiatal barátja elvesztése a személyes fájdalom mellett sokaknak veszteség, akik kedvelték Gyula sajátságos, fanyar stílusát, és napról napra várták kora hajnalban közzétett, aktuális, tűpontos bejegyzéseit. Pótolhatatlan kollégánk, barátunk mindössze negyvennégy évet élt. Emlékét örökre megőrizzük.

Így zsarolják a nyugati világot a mesterségesen szított migrációval

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 október 4.
Erősen indul az Alapjogokért Központ új könyvszemle-rovata Kelly M. Greenhill könyvével, amely az egész migrációs hullámot szervezett, a befogadást pedig kikényszerített folyamatnak írta le. A slusszpoén, hogy nem most, hanem 2010-ben tette ezt, az öt évvel később kezdődött migrációs válság viszont visszaigazolta a Greenhill által leírt modellt. Vagy túl sok véletlen történik, vagy tényleg szervezett bevándoroltatással van dolgunk.

Klimkin szerint a magyarellenes propaganda bevett diplomáciai eszköz

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 4.
Teljességgel és alapvetően nem megfelelőnek nevezte Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter azt, hogy a beregszászi magyar konzul kiutasítására Magyarország egy ukrán konzul kiutasításával válaszolt. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szerint Kijev lépései tovább élezik a Magyarország és Ukrajna közötti feszült viszonyt.

Ausztria és Dánia szerint csak akkor jöhetnek migránsok Európába ha az Unió már tudja, mit akar kezdeni velük

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 4.
Ausztria és Dánia egyetért abban, hogy mindaddig nem szabad tartósan menekülteket letelepíteni az Európai Unióban, amíg a közösség nem változtat migrációs politikáján – derült ki csütörtökön az osztrák belügyminiszter és a dán bevándorlásügyi és integrációs miniszter közös bécsi tájékoztatóján.

Együtt küzd az európai ügyészségért az ellenzék, az LMP akár Hadházyval is összefogna

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 4.
Az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is támogatja a Magyarország európai ügyészséghez való csatlakozásáról szóló aláírásgyűjtést, amelyet Hadházy Ákos független képviselő, volt LMP-társelnök indított. Az ellenzéki pártok csütörtöki közös sajtótájékoztatójukon Magyarország korrupciós helyzetével indokolták az összefogást.

Cristiano Ronaldo kikerült a portugál válogatott keretből, feltehetően az állítólagos szexuális erőszak miatt

PPestiSrácok.hu Sport expressz 2018 október 4.
Jókora meglepetésre kimaradt Cristiano Ronaldo az Európa-bajnoki címvédő portugál válogatott keretéből. Állítólag az a szexuális botrány van a háttérben, amelyet az utóbbi hetekben újra felmelegítettek. A nem bizonyított gyanú szerint a csatár még évekkel ezelőtt megerőszakolt egy nőt. A hírek szerint a klasszis maga kérte a mellőzését, de ha minden tisztázódik, visszatérne.

Potápi: A magyar kormány továbbra is kiáll a kárpátaljaiak mellett

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 4.
A jelenlegi feszült magyar-ukrán viszony nincs hatással a kárpátaljai magyar közösség anyaország általi támogatására, a magyar kormány továbbra is ki fog állni a kárpátaljai magyarság mellett – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Beregszászon, ahol magyar kormánytámogatással felújított Tanítók Házát és magyar óvodát adott át.

Kezdeményezheti a Párbeszéd és a Momentum költségvetési támogatásának felfüggesztését az Állami Számvevőszék

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 4.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hét jelölőszervezetnél lezárta a kampánypénzek ellenőrzéséhez kapcsolódó adatbekérés első szakaszát. Öt jelölőszervezet – a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a DK – az adatszolgáltatásukkal teljesítették az ellenőrizhetőség alapfeltételeit, az ellenőrzésük újabb szakaszba léphet. Két jelölőszervezet – a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Momentum Mozgalom – ugyanakkor az ellenőrzés lefolytatásának feltételeit nem biztosították, a két párt a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére sem volt elérhető, ezért az ÁSZ kezdeményezte a Magyar Államkincstárnál a költségvetési támogatásuk folyósításának felfüggesztését. A MKKP esetében folyamatban van az adatszolgáltatás értékelése – közölte honlapján a hatóság.

Ujhelyi, Szanyi, Niedermüller, Molnár, Jávor és Meszerics – A balos képviselők a bevándorlást támogatják

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 4.
A Fidesz szerint az ellenzék EP-képviselői már választottak és a bevándorláspárti oldalra álltak a bevándorlást pártoló és ellenző politikai erők küzdelmében – jelentette ki Hidvéghi Balázs a Fidesz kommunikációs igazgatója. Csütörtöki sajtótájékoztatóján hozzátette, a baloldali ellenzéki képviselők legkevesebb 16 alkalommal szavaztak meg olyan bevándorláspárti javaslatot az EP-ben, amelyek mind arra irányultak, hogy még több migránst hozzanak be Európába.

A Krímről álmodik az ukrán külügyminiszter

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 4.
Oroszország tízezreket telepít be az általa Ukrajnától elcsatolt Krímbe, hogy kiszorítsa onnan a helyi lakosság Ukrajna-párti részét, a félsziget pedig folyamatosan hanyatlik az orosz megszállás alatt – jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter csütörtökön Kijevben Miroslav Lajčákkal, a szlovák külügyi tárca vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatójukon.

MÁTÉ T. GYULA TEMETÉSE A FIUMEI ÚTI SÍRKERTBEN (ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A GYÁSZBESZÉDEKRŐL 14 ÓRAI KEZDETTEL)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 4.
44 ÉVESEN ELHUNYT KOLLÉGÁNK, MÁTÉ T. GYULA TEMETÉSE CSÜTÖRTÖKÖN, OKTÓBER 4-ÉN KETTŐ ÓRAKOR KEZDŐDIK A FIUMEI ÚTI SÍRKERTBEN, A GYÁSZBESZÉDEKET THÜRMER GYULA, KOLLÉGÁNK ÉDESAPJA, STEFKA ISTVÁN, A PESTISRÁCOK.HU LAPIGAZGATÓJA ÉS MEGAY RÓBERT PÉTER, GYULA KÖZELI BARÁTJA MONDJA EL. A BESZÉDEKET A PESTISRÁCOK.HU ÉLŐBEN KÖZVETÍTI, MAJD SZERKESZTVE IS KÖZREADJA. OLVASÓINKAT, MÁTÉ T. GYULA TISZTELŐIT ÉS BARÁTAIT ARRA KÉRI A CSALÁD, HOGY EGY SZÁL VIRÁGGAL ADÓZZANAK A VÁRATLANUL, RÖVID LEFOLYÁSÚ, SÚLYOS BETEGSÉG KÖVETKEZTÉBEN ELHUNYT ÚJSÁGÍRÓ EMLÉKE ELŐTT. MÁTÉ T. GYULA HAMVAIT A 44-ES PARCELLÁBAN HELYEZIK ÖRÖK NYUGALOMRA.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.