Pesti Srácok

Négy év múlva elkészülhet az M0-ás autóút nyugati szakasza

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 szeptember 10.
Két év múlva kezdődhet meg az M0-s hiányzó nyugati szakaszának építése, miután az állami beruházó kiválasztotta az előkészítő tervezőt – írta hétfői számában a Magyar Idők. A lap értesülése szerint a húsz kilométeres hegyvidéki útvonal csaknem fele alagútban fut majd, de lesznek völgyhidak is. Az új pálya a kelet-nyugat irányú forgalomban autózóknak harmincöt kilométernyi megtakarítást jelent.

Svédország: a kormányzó baloldali koalíció nyerte a voksolást az előzetes eredmények alapján

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 szeptember 10.
A svédországi választáson a 6004 szavazókörzetből hatezerbenben leadott szavazatok összeszámlálása – 99,8 százalékos feldolgozottság – alapján a voksok 40,6 százalékát kapta a kormányzó baloldali koalíció, az ellenzéki jobbközép választási szövetség a voksok 40,3 százalékát szerezte meg, a harmadik helyen pedig a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) párt végzett a szavazatok 17,6 százalékával.

Fej-fej mellett a jobbközép és a baloldal a svéd választásokon az első exit pollok szerint

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 szeptember 9.
Közel 40 százalék körüli eredményt érhetnek el a Svédországban vasárnap tartott parlamenti választáson a kormányzó szociáldemokraták vezette baloldaliak és az ellenzéki négypárti jobbközép választási szövetség a TV4 televízió által végzett felmérés szerint. Az eredmények azonban még változhatnak, az exit pollok ugyanis sokszor más eredményt mutatnak, mint a valós adatok.

Palkovics László: Érdemes újragondolni az akadémiai kutatóintézet státuszát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 szeptember 9.
Magyarországnak olyan struktúrára, szabályozásra és finanszírozási modellre van szüksége, amely minél hatékonyabban támogatja a kutatási és innovációs törekvéseket. Érdemes újragondolni az akadémiai kutatóintézet státuszát is - mondta az innovációs és technológiai miniszter a Debreceni Egyetem (DE) vasárnapi ünnepi tanévnyitó szenátusi ülésén.

A Bundestag alelnöke Magyarországot méltatta az uniós határok védelmét illetően

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 szeptember 9.
Naivitás volt azt hinni a nemzetközi migrációs válság elmélyülésének idején, hogy a Németországba érkezett egymillió ember gyorsan beilleszkedik a társadalomba - mondta a magyar közmédiának Hans-Peter Friedrich, a német szövetségi parlament (Bundestag) alelnöke, aki szerint Magyarország példamutatóan védi európai uniós (EU-) külső határát.

A brit belügyminiszter szerint a Szkripal-ügyben Moszkva magas szinten érintett

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 szeptember 9.
A brit belügyminiszter szerint az orosz katonai hírszerzés (GU) az orosz állam legmagasabb szintjeitől kapja utasításait. A brit vádhatóság és a Scotland Yard a héten közölte, hogy a GU két ügynökét, Alekszandr Petrovot és Ruszlan Bosirovot gyanúsítja Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija Szkripal tavaszi angliai megmérgezésével, bár a rendőrség meggyőződése szerint az ügynökök álnevekre kiállított útlevelekkel léptek be Nagy-Britanniába.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.