Az Iszlám Állam offenzívát indított Szíriában - Öngyilkos merénylet Szuejdában, közel negyven halott egy piacon
Legkevesebb 38-an életüket vesztették, 37-en megsebesültek szerdán az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tagjai által elkövetett öngyilkos merényletekben a Szíria déli részén található Szuejda tartományban - közölték a helyi egészségügyi hatóságok.Sportriporternek zseniális volt – Szepesi György halálára
Kilencvenhat évesen elhunyt Szepesi György. Sportriporterként zseniális volt, közvetítéseivel magyarok millióit tette boldoggá.Vérellátó szolgálat: nyáron nehezebb, ezért új véradókra is szükség van
Nyáron nehezebb összegyűjteni a szükséges vérmennyiséget - mondta Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szakmai főigazgató-helyettese a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.Elhunyt Szepesi György, az Aranycsapat "tizenkettedik játékosa", a rádió aranykorának utolsó legendája
Szerdára virradóra 96 évesen elhunyt Szepesi György – közölte a család a Nemzeti Sporttal. A magyar rádiózás legendája riporterként, tudósítóként, MLSZ-elnökként, valamint sportdiplomataként is fontos szereplője volt a magyar sportéletnek.Első fokon meszelték el a románok az erdélyi többnyelvű utcanévtáblákat
Első fokon érvénytelenítette a marosvásárhelyi közigazgatási bíróság a marosvásárhelyi önkormányzat két határozatát, amelyek a többnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére vonatkoztak.Bakondi: bizonyos gazdasági erők érdeke a tömeges migráció
A bevándorlás mindaddig veszélyt jelent, amíg az ENSZ pozitívnak értékeli - jelentette ki a Magyar Hírlapnak Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.Egyre nagyobb problémát okoz a migránsok elhelyezése, kitoloncolásuk szinte lehetetlen
Egyre nagyobb probléma a bevándorlók elhelyezése a különböző országokban - jelezte Kis-Benedek József az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.Sztrájk miatt törli a Budapest és Barcelona közötti járatát a Ryanair
A korábbi botrányok után itt egy újabb: törölte a Ryanair légitársaság Budapest és Barcelona között közlekedő, esti járatát szerdán. Az ír diszkont cég korábbi közlése szerint története legnagyobb sztrájkjára készül a héten.A Simicskától hitelezett újmúlt adósságai fogják felszámolni a Jobbikot
A Magyar Idők információi szerint a Jobbiknak a közeljövőben, még ezen a nyáron kellene megfizetnie az hitelbe kapott plakátok árait Simicska Lajosnak. A lap úgy tudja, hogy még a piaci árnál jóval alacsonyabb összeget sem tudta kifizetni a párt. Sokba fog kerülni a Jobbiknak ez a Simicskától bevásárolt újmúlt.Az erdoganizmus szintet lépett: törvényi szankciókkal a végtelenbe nyújtják a "rendkívüli állapotot"
Az utóbbi napok hisztérikus antiszemita dühkitörései (pl.: "Hitler lelke éledt újjá Izrael némely vezetőjében") és az Özil-ügy gyors kieresztése után itt az új erdoganizmus: a török parlament elfogadta kedd éjszaka a terrorizmus elleni harcot szabályozó, számos jogszabályt és a rendkívüli állapot keretében kiadott törvényerejű rendeleteket is módosító új törvénycsomagnak mind a 25 pontját. A napi gyakorlatban az új törvénycsomag azt eredményezi, hogy az Erdogan-féle rezsim talapzatát jelentő “rendkívüli állapot” a végtelenbe és tovább nyújtható el. Ahogyan ez minden hasonló féldiktatúrában törvényszerű: amíg a feszültség és kontroll adott, addig a szultán marad, a janicsár pedig bekussol.Trump lányának divatbizniszét szétverték a bojkottáló plázaliberálisok, de ezzel is csak ott segítettek, ahol tudtak
Felszámolja a nevét viselő divatcéget Ivanka Trump, Donald Trump amerikai elnök lánya, hogy a Fehér Házban végzendő munkájára összpontosítson. Ezt maga Ivanka Trump jelentette be kedden kiadott közleményében.A kötelezettségszegési eljárás mögött politikai nyomás van Magyarország ellen
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint politikai nyomás van a Magyarország ellen a "Stop Soros" törvénycsomag miatt megindított kötelezettségszegési eljárás mögött.Újabb atomalku jöhet Iránnal Trump szerint
Washington kész "valódi megállapodást" kötni Iránnal az ország atomprogramjáról - hangoztatta Donald Trump amerikai elnök egy Missouriban rendezett konferencián.Az oroszok szerint amerikai katonák csak a menekültkérdésben való együttműködés során maradhatnak Szíriában
Csak abban az esetben maradhatnak Szíria területén amerikai katonák, ha Oroszországgal és a szíriai kormánnyal együttműködve csatlakoznak a menekültprobléma megoldásához - jelentette ki Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője kedden újságíróknak Moszkvában.Az olasz védelmi miniszter szerint Rómát és Tripolit egyaránt érinti a migráció
Olaszországot és Líbiát egyaránt érinti a Földközi-tengeren át Európába igyekvő migránsok problémája - jelentette ki kedden Elisabetta Trenta olasz védelmi miniszter, az ENSZ támogatását élvező tripoli egységkormány miniszterelnökével folytatott megbeszéléseit követően.Több, mint egy tucat dzsihadistával végzett az egyiptomi hadsereg a Sínai-félszigeten
Tizenhárom feltételezett dzsihadistával végeztek az egyiptomi biztonsági erők tagjai egy lövöldözésben az Észak-Sínai Kormányzóság székhelyén, el-Arísban - jelentette kedden a MENA egyiptomi hírügynökség.Palkovics László: Magyarország nem ért egyet az uniós költségvetés jelenleg előterjesztett formájával
Magyarország nem ért egyet az uniós költségvetés jelenleg előterjesztett formájával, véleménye szerint ugyanis az nem szolgálja az ország érdekeit a szükséges mértékben, valamint a tervek szerint lényegesen kevesebb kohéziós támogatást kapna az előző időszakhoz képest - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter Brüsszelben, az MTI-nek nyilatkozva kedden.Ajánljuk még

























