Xenu-hívők követelik szent irataikat a NAV-tól
"A NAV Bűnügyi igazgatóságának Huszti utcai székháza előtt demonstráltak a szcientológusok 2018. április 24-én délután, követelve az alapjogok biztosítását a közösségük számára" - írták közleményükben. A NAV még októberben foglalt le nagy mennyiségű "vallási iratot" a Váci úti központjukból, amiknek a Xenu-hívők szerint semmi köze sincs az adóhatóság vizsgálatához, ezzel szemben a "vallásgyakorlásuk" alapfeltétele. Eljött tehát a nagy pillanat, amikor a sci-fi szemtől-szembe kerül a valósággal, de a randa valóság meg se izzad, mert simán győz. A Ligetvédők menekülttábora végleg felszámolja magát
A Ligetvédők nevű szocális- és drogproblémákkal, valamint a valósággal megküzdő embermatériát betömörítő akciócsoport kedden közölte: "mivel felpörgött a Liget Projekt kivitelezése, ezért felszámolják állandó táborukat a Városligetben" - írja a 24.hu. Korábban is megpróbálták már az önmegsemmisítést, amikor (feltehetően) a nagy mennyiségű tablettás asztalitól beállt folyamatos REM-állapot közben az elernyedt kézből aláhulló szivarkavég némi tűzet, de annál nagyobb riadalmat keltett a Liget pionírjaiban. Elmondták azt is, hogy a tábori jelenlét helyett inkább erősítik a korábban végzett tevékenységüket: "folyamatos járőrözéssel dokumentálják a környezetkárosításokat, rögzítik a szabálytalanságokat és értesítik ezekről a hatóságokat". Oda ahová a normális ember jól érezni megy magát, ők büszkén kijárkálnak önkéntesrendőrködni és házmesterkedni. De van ennél nagyobb probléma is: hol fog most lakni Nikó és a hét törpe, hogy a bezár a kis magyar Calais? Fazekas nem lesz agrárminiszter
Újabb információ derült ki a kormányalakításról. Nem vállalja az újabb négy évre szóló megbízást Fazekas Sándor, az agrártárca vezetése helyett a Fidesz-frakció munkáját erősítené az új kormányzati ciklusban - jelentette be a Magyar Időknek adott interjúban a földművelésügyi miniszter. Az utódját már kijelölték - derül ki a szerdai Magyar Időkből -, személyéről hamarosan a miniszterelnök ad tájékoztatást. Az átalakításokkal kapcsolatban Fazekas Sándor annyit mondott, vidékfejlesztési téren új feladatok kerülhetnek a tárcához.
Romániában tavaly több menedékkérelmet regisztráltak, mint az előző évtizedben összesen
A tavalyi év volt az eddigi legnehezebb a román bevándorlási hivatal számára (IGI), hiszen több menedékkérelemmel szembesült, mint a 2007-2016-os időszakban összesen - mutatott rá Mircea Babau főfelügyelő, az IGI menekültügyi igaztóságának vezetője kedden egy bukaresti szakmai konferencián. Ellenzéki kérésre szerdán folytatódnak az alakuló ülést előkészítő tárgyalások
Ellenzéki kérésre szerdán folytatódnak az alakuló ülést előkészítő tárgyalások - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke és delegációjának vezetője kedden este újságíróknak. Torontói gázolás - Vádat emeltek a furgonos tömeggyilkos ellen
Vádat emelt tíz rendbeli gyilkosság és 13 rendbeli emberölési kísérlet miatt kedden egy torontói bíró Alek Minassian gyanúsított ellen, aki az előző nap bérelt kisteherautójával járókelők közé hajtott Torontóban - jelentette a kanadai sajtó. A gyanúsított 25 embert gázolt el, akik közül tíz meghalt. Az osztrák kancellár nem osztja az FPÖ-frakcióvezető Soros-ellenes nézeteit
Sebastian Kurz osztrák kancellár nem osztja Johann Gudenusnak, a kormánykoalícióban részt vevő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) frakcióvezetőjének Soros Györggyel kapcsolatos nézeteit, miszerint az amerikai magyar befektető illegális bevándorlókkal akarná elárasztani Európát - jelentette az APA osztrák hírügynökség kedden, hozzátéve, hogy a választási kampányban ugyanezt állította Orbán Viktor miniszterelnök.
Hősként emlegetik a higgadt rendőrt, aki földre kényszerítette a torontói gázolót (Videóval!)
Drámai videó felvétel került fel a közösségi portálra a hétfői torontói gázolásos merényletről. A néhány másodperces videóban látható, ahogy a gázoló szemben állva az őt megadásra felszólító rendőrrel, egyik kezét a zsebében tartva azt mondja: Ölj meg! Fegyver van a zsebemben! A rendőr hidegvérrel, és határozottan cselekszik. Nem lő! Többször is elismétli: Feküdj a földre! Tények tüntizőknek az Emmiről, Balog Zoltán miniszterségéről és az „oktatásegészségügyről”
Lázár János mellett Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter is távozik posztjáról – erről maga Balog Zoltán számolt be egy minapi interjúban. Az ellenzék és egyes civil szervezetek által rendszeresen kritizált „oktatásegészségügy” problémakörét tekintve ugyanakkor az Emmi Balog vezetése alatt számos jelentős eredményt tudott felmutatni, különösen a családok megerősítésének, a szegénység felszámolásának és a korábbi szocialista örökség tehertételeinek felszámolása területén. Miközben az ellenzék négymillió éhező gyermekről, pusztító elvándorlásról és gyilkos egészségügyről vizionál, néhány egyszerű számadattal könnyen megvilágítható, a csúcsminisztérium fontos eredmények mellett végezte feladatát. Havi 1167 euró segélyt kap Németországban Bin Laden egykori testőre
A német Focus a Bild cikke alapján arról ír, hogy havi 1167,3 euró állami segítséget kap a jelenleg Németországban élő Sami A., aki korábban Osama Bin Laden Al-Kaida vezér testőre volt. A 42 éves, tunéziai származású férfinak — feltételezett terroristaként — minden nap jelentkeznie kell a bochumi rendőrségnél. Életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte a hágai ügyészség Radovan Karadzicra
Életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte kedden az ügyészség a háborúk bűnök miatt 40 év szabadságvesztésre ítélt Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnökre az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) előtt zajló fellebbviteli tárgyaláson. Ungár nem veszi meg a Magyar Nemzetet, de lehet hogy saját lapot indít
Nem valószínű, hogy megvásárolja a Magyar Nemzetet, mert Simicska Lajos irreális összeget kér a lapért - mondta Ungár Péter a Mérce.hu-nak. Az LMP-s politikus azt is elárulta, hogy hármas csomagra, a Magyar Nemzetre, a Lánchíd Rádióra és a Heti Válaszra tett ajánlatot. Ugyanakkor szerinte nem volt komoly az eladási szándék, mert akkor Simicska nem szüntette volna meg a napilapot és a rádiót, hanem vevőt keresett volna. Kunhalmiék megtalálták a megoldást, hogyan szerepelhetnének kevésbé gyászosan a következő választáson
Az MSZP fővárosi elnöksége - miután vélhetően mostanáig kérődztek az április nyolcadikai szégyenteljes vereségen - kitalálta a tutit, hogyan lehetne jobba szerepelni jövőre az önkormányzati választáson, na nem a saját népszerűséget növelve, hanem úgy, hogy kilőjék a többi ellenzéki jelöltet és egy körzetben egy ellenzéki jelölt szálljon ringbe a Fidesz jelöltjével. A gordiuszi csomó megoldását közleményben adták közre Kunhalmiék. Ebben azt írják, előválasztást kell tartani, és úgy azon megmérni az ellenzéki jelölteket. Két hétig tartottak fogva és használtak szexrabszolgának egy nőt afrikai migránsok Olaszországban
Két héten fogvatartott három afrikai migráns egy brit nőt Olaszországban. Szexrabszolgálnak használták, és mind a hárman naponta többször megerőszakolták - írja a Daily Mail című brit lapra hivatkozva az Origo. Szijjártó: Ukrajnában újabb csapást készítenek elő a nemzeti kisebbségekkel szemben
Ukrajnában "példátlanul aljas és előre megtervezett" módon lépnek fel a nemzeti kisebbségekkel szemben, az ukrán elnök a parlamenttel együtt lépésről lépésre veszi el a nemzeti kisebbségek szerzett jogait, miközben egy nemzetközi hazugságkampányban magukat a geopolitika áldozatának állítják be, és a nemzetközi jog betartóinak tüntetik fel - hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján kedden. „Magyarországon a demokrácia él és jól van” – a kormányszóvivő válaszolt a Washington Post támadására
Néhány nappal a választások után jelent meg egy cikk a Washington Postban, ami a magyar választási rendszert kritizálta és azt fejtegette, miért nincs Magyarországon demokrácia. A vádakra olvasói levélben válaszolt Kovács Zoltán kormányszóvivő, ami most jelent meg a lapban. Az ellenzékiek jó része is fellendülést és stabilitást remél - derül ki a Nézőpont Intézet a PS-nek készített felméréséből
Mit várnak a választók az új magyar kormánytól - erre a kérdésre keresett választ a PestiSrácok.hu kiadója a Nézőpont Intézet segítségével, amely felmérése kimutatta: a magyarok 53 százaléka számít arra, hogy a következő négy évben tovább javulhat az ország általános helyzete, ugyanennyien gondolják úgy, hogy a gazdaság teljesítménye még pozitívabban fog alakulni. A pesszimisták aránya mindössze 31-32 százalék, tehát az ellenzéki szavazók jelentős része is további gazdasági fellendülést és nagyobb biztonságot remél a Fidesz-KDNP kormányzásától. Másként kimondva: az utcán elégedetlenkedők valójában csak a kevesebb mint egyharmados kisebbséget képviselik. Denisa Saková lesz az új szlovák belügyminiszter
Denisa Saková szlovák belügyi államtitkár kerül a múlt héten megüresedett belügyminiszteri tisztségbe – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség kedden az államfői hivatalra hivatkozva, ahol délután fogadják a tárca várományosát. A közgazdász végzettségű államtitkár a legnagyobb kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokrácia fiatalabb, feltörekvő nemzedékének képviselője, először több mint tíz éve került a belügyminisztériumba, ahol azóta több különféle beosztásban dolgozott.