A Székelyföld-Budapest vasút fejlesztésére kérik Orbán Viktort a székelyföldi vezetők
A Székelyföld-Budapest vasúti kapcsolat fejlesztésére kéri Orbán Viktor miniszterelnököt és Dávid Ilonát, a MÁV Zrt. elnökét a székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzatának elnöke. A három megye önkormányzati vezetője közös felkéréssel fordult a megszólított budapesti vezetőkhöz. Az erről szóló közleményt kedden juttatták el az MTI-hez. Amint azt közölték, a vasúti közlekedésben 2017 decemberétől érvénybe lépett változások kedvezőtlenül érintik a székelyföldi utazóközönséget. Régi bűnnek hosszú az árnyéka – Így lett Gyárfás milliárdos médiacézárból alvilági leszámolás gyanúsítottja
Egyszerű sportújságíróból lett a Magyar Úszó Szövetség elnöke, milliárdos médiacézár, a balliberálisok emblematikus Nap tévéjének tulajdonosa, Fenyő János haragosa, hogy aztán 2009-ben előbb médiabirodalmát veszítse el, majd 2016-ban – a sorozatos botrányok nyomán – a hazai úszószövetség éléről is kipenderüljön. Úgy látszik, kicsit bukni nem lehet, és most őt is utoléri a múlt: a Fenyő-gyilkosságban betöltött szerepe miatt gyanúsított lett. Ezzel a megmaradt nemzetközi úszószövetségi posztjait, maradék titulusait is bukhatja. Júniusban elkészülnek a német-francia javaslatok az EU reformjáról
Júniusban elkészülnek Németország és Franciaország közös javaslatai az Európai Unió reformjáról - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben. Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után, kettejük közös sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva kiemelte, hogy nem csak a gazdasági unió és a valutaunió továbbfejlesztéséhez kellenek reformok.
Ne Brüsszelben döntsenek a civil szervezetek hasznosságáról
Elfogadhatatlan, hogy Brüsszelben, politikai szempontok alapján válasszák ki a támogatandó civil szervezetek körét - hangsúlyozta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja kedden. A képviselőcsoport tájékoztatása szerint az uniós parlament strasbourgi plenáris ülésén az Európai Értékek Eszközének létrehozásáról vitázott. Simicska Lajos csoportos létszámleépítésbe kezd a HírTV-nél
Csoportos létszámleépítést jelentettek be Simicska Lajos csatornájánál, a HírTV-nél. Ezt a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió bezárása után sejteni lehetett. Konkrét számokat nem közöltek, csak annyit, hogy a leépítés a menedzsmentet is érinti. Úgy néz ki, távozik Szöllősi Györgyi, a hírháttér műsorok műsorvezetője és D. Bányász Gergő belpolitikai főszerkesztő, tudta meg a 24.hu. A munkatársak a lap szerint arra számítanak, hogy Kálmán OlgaEgyenesen című közéleti műsorát és a Híradó stábját nem érintik majd a leépítések. A magazinok közül a Célpont stábjára is szinte biztosan számít majd a csatorna vezetősége. Nyakig benne van a Jobbik a marcali választások "furcsaságaiban"
Marcalira szegeződött az ország szeme a napokban, amikor Steinmetz Ádám helyi jobbikos képviselő a választásokkal kapcsolatban "furcsaságokat" kezdett el emlegetni Facebook-oldalán. Eszerint rossz pecsét használata miatt 241 darab szavazólapot kellett érvénytelenítenie a bizottságnak. Steinmetz Ádám ugyan banális hibaként emlegeti az esetet, amelyet minél hamarabb ki kíván vizsgáltatni, azt azonban elfejeti megemlíteni, hogy aki átvette a rossz pecsétet és ugyanúgy pecsételt is vele, nem más volt, mint a Jobbik pártdelegáltja, Szebeni Villő, aki óvta a választás tisztaságát. Magyarország nem lesz a migránsbiznisz áldozata
Magyarország ahogy eddig, a jövőben is meg fogja védeni határait, és nem fogja engedni, hogy a migránsbiznisz áldozatává tegyék - mondta az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Völner Pál közölte, szerdán Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bírósága nagykamarája előtt folytatódik a két bangladesi bevándorló - Ilias és Ahmed - ügye.
Ukrajna nem teljesíti Magyarország követeléseit
Kijev nem akar Magyarországgal politikai harcot vívni, de Budapest ésszerűtlen követeléseit sem hajlandó teljesíteni - jelentette ki kedden Dmitro Kuleba, Ukrajna állandó képviselője az Európa Tanácsnál (ET) azzal összefüggésben, hogy az új ukrán oktatási törvény nyelvi cikkelye miatt feszültté vált a viszony a két szomszédos ország között. Kuleba az ukrán Ötös televízió műsorában beszélt erről, nyilatkozatát az UNIAN hírügynökség idézte. Már 111 milliót kuncsorgott össze az Együtt, akiket még Drotár Adrienn is legyőzött
Kedden indított gyűjtést az Együtt arra, hogy vissza tudják fizetni az államtól kapott kampánytámogatást. A pártnak 150 millió Forintot kell visszafizetnie. Juhász Péter, a párt elnöke korábban arról számolt be a Facebookon, hogy 1800 ember adakozásából egy nap alatt 24 millió forint gyűlt össze. Az összeg azóta tovább gyarapodott, Juhász Péter jelentette be egy Facebook-videóban, hogy már 111 millió Ft-nál tartanak. Közben Drotár Adrienn, a Magyar Gazdák és Polgárok Pártjának arca megosztott egy táblzatot, amelyen jól látszik, még ők is megelőzték az Együttet. Kovács Zoltán: meg fogják próbálni megtörni Magyarországot
Az elmúlt napok eseményei kristálytisztán megmutatták, hogy Soros György nem hajlandó elfogadni a magyar országgyűlési választás eredményét - mondta a kormányszóvivő kedden, Budapesten újságíróknak. Keresztényből lett dzsihadista nőt ítéltek életfogytiglanra Irakban
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt kedden egy bagdadi bíróság egy francia állampolgárságú dzsihadista nőt. Macron: Európát a liberális úton kell tartani
Európa közös identitása az alapjogok és az emberi jogok tiszteletben tartására épülő liberális demokrácián alapul - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök kedden Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének az Európai Unió jövőjéről folytatott vitájában. Nyiltan szexuális tartalmú üzeneteket küldözgetett diákjainak egy budapesti tanár
Vádat emelt a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség egy budapesti történelemtanár ellen, aki 2016. februártól 2017. májusig szexuális tartalmú üzeneteket küldött két kiskorú diákjának - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel. Új választást akar a választókerületében Szél Bernadett
Szél Bernadett, az LMP társelnöke szeretné elérni, hogy ismételjék meg a választást Pest megye 2-es választókerületében, ahol jelöltként indult. A Budakeszit és Budaörsöt magában foglaló körzetben Szél 296 szavazattal kapott ki a fideszes Csenger-Zalán Zsolttól (44,14%–43,72% volt a szavazati arány közöttük) - írja az Index. Pakisztánból érkező, az al-Kaidához köthető terroristákkal csaptak össze iráni hatóságok
"Terroristákkal" csaptak össze iráni rendőrök keddre virradóra a Pakisztánnal határos délkeleti határszakaszon, és mindkét fél három embert elveszített - jelentette az IRNA hírügynökség. A romániai magyarság jogsérelmeiről tájékoztatta az RMDSZ az Európa Tanács szakértői bizottságát
A romániai magyarság jogsérelmeiről és a kisebbségi jogok európai szintű védelmét célzó Minority SafePack európai polgári kezdeményezésről tájékoztatta az RMDSZ az Európa Tanács (ET) rasszizmussal és intoleranciával foglalkozó szakértői bizottságának romániai látogatásra érkezett küldöttségét - derült ki az RMDSZ keddi hírleveléből. Nekimentek Merkelnek, mert nem ekézte Orbán Viktort – Aktivisták nyílt levele a Politicoban
Akadémikusok, írók, valamint sivalkodó aktivisták jelentettek meg a Politico című lapban egy nyílt levelet Angela Merkelnek, amiért a német kancellár gratulált Orbán Viktornak a választási győzelméért, ahelyett, hogy a modern nyugati felvilágosult trendet követve, valamilyen módon kritizálta volna Magyarország miniszterelnökét. A levél írói szerint nem elég, hogy Magyarországon megszűnt a demokrácia, úgy vélik, Orbán Viktor titokban a zsidóságot tartja Magyarország ellenségének. Alapjogokért Központ: veszélyes az ENSZ migrációs paktuma
Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint veszélyes az ENSZ migrációs paktuma, mert a migrációt emberi joggá akarják tenni, ezzel pedig azt érik el, hogy a bevándorlók nemcsak a fegyveres konfliktus végéig maradnának itt, hanem azután is. Ajánljuk még
Megölték az embert, aki csak beszélgetett –Charlie Kirk halálára
FBI vs. trollok – Most megint higgyük el, hogy magányos merénylő volt?
Pénteken bejelentették, hogy elfogták Charlie Kirk gyilkosát. Egy magányos merénylőt, akinek nem voltak társai, nem voltak megbízói és önmagát adta fel. Az FBI, mint tudjuk sosem hazudik, és az amerikai szervek teljesen megbízhatóak. Vigyázat, önálló vélemény következik. Az utolsó védvonalainkat támadják
Ezért lehet utálni Amerikát!
Néha jó felnőni. Különösen akkor, ha abban a buborékban élt vagy él az ember fiatalkorában, ahol azzal etetik: Amerika „a lehetőségek földje.” Pedig valójában csak a fogyasztás szülőhazája.