Menekül Magyarországról Soros György aktivistaképzője
Egyetértési nyilatkozatot írt alá Bécs városa a Közép-európai Egyetemmel (CEU) egy kampusz létesítéséről – írta meg a HVG. A dokumentum kilátásba helyezi, hogy a Soros György által alapított magánegyetem 99 évre kibérel egy történelmi épületet. Az intézmény az elmúlt években folyamatosan szította a feszültséget a m agyar kormány ellen, a CEU-n belül szinte másról sem tudtak beszélni, csak elnyomásról, rasszizmusról és diktatúráról. A magyar nép persze nagylelkű, ha ez az igény, akkor odaadjuk az egyetemet. Eldőlt, már biztos a kétharmad
Nem sokkal ezelőttig 133 mandátumon állt a Fidesz-KDNP a választási iroda adatai szerint. Pont ennyi kell az Országgyűlésben a kétharmados többséghez. Most viszont már 134 mandátumot jelez 98,96%-os feldolgozottságnál az NVI a Fidesz-KDNP számára. Geert Wilders is gratulált Orbán Viktornak
Geert Wilders, a holland jobboldali Szabadságpárt vezetője a Twitteren gratulált Orbán Viktornak a Fidesz országgyűlési választási győzelméhez. Wilders januárban a PestiSrácok.hu-nak adott iterjújában már elmondta, Orbán Viktornak szurkol, és bárcsak Hollandiának is olyan vezetője lenne, mint a magyar kormányfő.
Jobbikos belharcokat okoz a Fidesz elsöprő győzelme
Úgy tűnik, hogy a választási eredmény és Vona Gábor azzal együtt járó lemondása belviszályokat okoz a Jobbik berkein belül. Toroczkai László a Jobbik alelnöke egy Facebook bejegyzésben állt ki a párt eredeti értékei mellett, és aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, ha Vona Gábor lemondása csak színjáték, akkor végleg megöli a Jobbikot. Kifejtette, hogy ki kell iktatni azt a tényezőt,amely akadályozza a hatalomra jutást. A bejegyzésre Sneider Tamás válaszolt, aki bajtársiatlannak nevezte Toroczkait. A bejegyzést és a reakciót változtatás nélkül közöljük. Merkel is gratulált Orbánnak a választási győzelemhez
Angela Merkel német kancellár írásban gratulált Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek választási győzelméhez - mondta a német szövetségi kormány szóvivője hétfőn Berlinben. Gyurcsánynak keserű a reggel még délben is
„Keserű a reggel, milliók ébredtek ma végtelen csalódással, hitetlenkedve. Nem kevesen dühvel. Mert nem egyszerűen várakozásainkban csalódtunk, hanem egy időre nemcsak, hogy szertefoszlott az álom, hogy újra normális országban élhetünk, hanem szemünkre ereszkedik a legrosszabb rémálom első pár képkockája” - írja mélabúsan a Magyarország miniszterelnöke címről lemaradt Gyurcsány Ferenc hétfő „reggeli” Facebook-posztjában. Kovács Zoltán: Magyarország igyekszik reális módon megközelíteni az európai problémákat
Hazánknak „nagyon karakteres mondandója van” Európa jövőjéről – mondta a kormányszóvivő a Mandiner által szemlézett BBC-interjú szerint.
Toroczkai bejelentkezett a Jobbik vezetéséért?
Facebook üzenetben ment neki a párt alelnöke a vasárnap éjjel lemondott pártelnöknek -írja a hvg.hu, melynek állítása szerint nem ez volt Toroczkai utolsó üzenete. Az olasz jobboldal is gratulált a Fidesz győzelméhez
Magyarország "szívvel és ésszel szavazott, nem törődve Brüsszel fenyegetéseivel és Soros milliárdjaival" - gratulált Orbán Viktor győzelméhez Matteo Salvini, az olasz jobbközép koalíciót vezető Liga politikusa Twitter-üzenetben. Pozitívnak ítéli Magyarország uniós kilátásait az Alapjogokért Központ igazgatója
Pozitívak a kilátások, mert a nagy arányú győzelem erős legitimációt fog adni a magyar kormánynak az Európai Unión (EU) belül - közölte az Alapjogokért Központ igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn. A németek elkezdtek foglalkozni a terrorizmus kérdésével
A németek elkezdtek foglalkozni a terrorizmus kérdésével, ezt jól mutatja, hogy a rendőrség vasárnap azonnal intézkedett, amikor arról értesült, hogy a berlini félmaratonon késelést akarnak végrehajtani - közölte Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Az ÁSZ készen áll az elszámoltatásra
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) készen áll arra, hogy lefolytassa a kampányidőszakban felhasznált pénzek elszámolásának ellenőrzését - tudatta a szervezet közleményben hétfőn. Az ÁSZ az országgyűlési választást követő egy éven belül ellenőrzi a jelöltek és jelölő szervezetek választásra fordított pénzeszközeinek felhasználását. Szijjártó: Komoly viták várhatók az ENSZ-ben és az Európai Parlamentben is
A Fidesz-KDNP nagyarányú győzelme várhatóan a korábbinál is nagyobb felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy az eddigi bevándorláspolitikát képviselje. Erre szükség is lesz, hiszen komoly viták várhatók az ENSZ-ben és az Európai Parlamentben is. A külgazdasági-és külügyminiszter az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, a kormánypártok világos felhatalmazást és feladatot kaptak a magyar emberektől arra, hogy Magyarországon biztonságban lehessen élni. Nekiesett az LMP az MSZP-nek
A szocialistákra és a jobboldalra is dühös Schmuck Erzsébet a választások miatt – derült ki az ATV Startban hétfő reggel. Lomnici szerint a magas részvétel a Fidesznek kedvezett
Az ellenzéki pártoknak nem volt nemzeti programjuk - mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában a parlamenti választási eredményekről. Rakétatámadás ért egy katonai repülőteret
Rakétatámadás ért egy katonai repülőteret a szíriai Homsz tartományban, több katona halálát és sebesülését okozva - jelentette hétfőn hajnalban a SANA hivatalos szíriai hírügynökség, az Egyesült Államokat gyanítva a támadás mögött. A legújabb információk szerint az Iszlám Állam állhat a támadás mögött. Elemzők szerint karizmatikus vezetőre van szüksége az ellenzéknek
A hódmezővásárhelyi időközi választás hiába adott reményt az ellenzéknek, nem tudott egységet kialakítani, és nem volt olyan karizmatikus vezetője, aki fel tudta volna venni a versenyt Orbán Viktorral - fejtette ki Csizmadia Ervin politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója és Pulai András, a Publicus Intézet vezetője az InfoRádió választási műsorában. Választás 2018 - A pártlistákra leadott szavazatok száma így alakult