Bécsi iszlámszakértő: Soros kettészakítja Európát (VIDEÓ)
Soros György terve Európa két részre szakadását eredményezi – nyilatkozta az EchoTV Informátor című műsorában Michael Ley. A bécsi politikai gondolkodó és iszlám-szakértő szerint emiatt lesz egy blokk iszlamizált országokkal, és egy másik, erős nemzetállamokkal, köztük Magyarországgal. Az Informátorból kiderült, hogyan iszlamizálódik Bécs, és az is, hogy az osztrák fővárosban 60 mecset működik jelenleg, a stáb ottjártakor egyikben éppen ötezer muszlim imádkozott együtt. Méla csönd és hullaszag - Hazai pályán fogadta kínos érdektelenség Vona Gábort
Vona Gábor megdöbbentő érdektelenség mellett tartott kampányfórumot saját választókerületének fontos városában, Pétervásárán - írja a KékesOnline.hu. A rendezvény nemcsak az érdeklődők hiánya miatt volt letargikus, de a kevés megjelent Jobbik-szimpatizáns is kellemetlen kérdésekkel bombázta a Jobbik elnökét. Troll: Gyurcsány bedarálhatja a Jobbikot
Egyetlen ember van az ellenzéki oldalon, aki tudja, hogy mit csinál: az pedig Gyurcsány Ferenc, és mindenki az ő kottájából játszik – mondta az EchoTV Troll című műsorában Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője. Elhangzott, nagy ellentmondásokkal voltak terhesek az ellenzék március 15-ei beszédei, hiszen míg Kunhalmi Ágnes elzárkózott a Jobbikkal való összefogástól, addig Gyurcsány éppenhogy tárgyalóasztalhoz ülne az egykori radikális párttal.
Fidesz: Ha Karácsony nem hívja vissza Bárándyt, közvetve egy terroristát támogat
A Fidesz felszólítja Karácsony Gergelyt mint az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét és listavezetőjét, hogy hívja vissza Ahmed H. védőügyvédjét, Bárándy Péter korábbi szocialista igazságügy-minisztert. Az olasz maffiának nagyobb üzlet a bevándoroltatás, mint a drog
Egy ügyészi vizsgálat derített fényt arra, hogy a maffia teljesen rátelepedett Szicíliában a bevándoroltatásra. A migráns nőket prostitúcióra kényszerítik, miközben a táborok vezetői azok után is felveszik a napi 35 eurós támogatást, akik már régen elmentek a táborokból. Horváth-Karácsony: Kivéreztetik Budapestet
Szabad, önálló és erős Budapestet, most! - jelmondattal ismertette az MSZP-Párbeszéd a fővárosi programját szombaton, Budapesten. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője közölte, kivéreztetés és kiszolgáltatottság helyett önállóság kell Budapestnek. Fejpénzt kapott Soros migránsmentő hajójának legénysége
A „Mentsd a gyerekeket” nevű civilszervezet szorosan együttműködhetett az embercsempész maffiával – írja az Origo.hu egy újabb leleplezett olasz Soros-szervezettek kapcsolatban. Egy ügyészségi vizsgálat ugyanis nemrégiben kiderítette, a kapitány és a legénység fejpénzt kapott egy-egy migránsért.
Még két hétig regisztrálhatnak a külföldön szavazók
Még két hétig, március 31-ig jelentkezhetnek a külképviseleti névjegyzékbe azok a választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, akik az áprilisi országgyűlési választás napján nem tartózkodnak Magyarországon. Eddig több mint 29 ezren jelentkeztek, többen, mint négy éve. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint 2014-ben, 22 nappal a választást megelőzően, a mostanihoz képest mintegy feleannyian, 16 300-an szerepeltek a névjegyzékben. Leporolta a kaposvári polgármester már ismert hálózati múltját a Simicska-média (FRISSÍTVE!)
Az én lelkiismeretem tiszta, nem félek tőled, Simicska Lajos! - reagált Facebook-bejegyzésében Szita Károly. Ismert, most, a választás előtt látta elérkezettnek az időt Simicska Lajos Magyar Nemzete, hogy újra leporolja a kaposvári polgármester már ismert hálózati ügyét. Szita Károly nem a III/III.-nak, hanem a kémelhárításnak (III/II.) jelentett, így jogszerűen ment át az átvilágításon. Továbbra is Hszi Csin-ping Kína tejhatalmú ura
A kínai parlament szombaton ellenszavazat nélkül újraválasztotta államfőnek Hszi Csin-pinget újabb öt évre. A döntés nem volt meglepő. A 2970 küldött ugyancsak egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazta meg, hogy Hszi legyen a Kínai Kommunista Párt Központi Katonai Bizottságának az elnöke is, azaz gyakorlatilag a hadsereg főparancsnoka. Visszatér a tél – Ónos eső, erős szél és hófúvás is várható
Országszerte esőre, ónos esőre, erős szélre, havazásra, hófúvásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat, a szervezet szombatra a sok eső, ónos eső, illetve a hófúvás veszélye miatt több megyére is másodfokú figyelmeztetéseket adott ki. Beszállt a kampányba a baloldal propaganda-csatornája, az RTL Klub is (VIDEÓ)
Az elmúlt években sok borsot a kormány orra alá törő RTL Klub is beszáll a választási kampányba – írja a nyugatifeny.hu. A csatorna sztárjai március 16-ától buzdítják szavazásra nézőiket, akik feltehetően az ellenzék jelöltjeit támogatják inkább. "Imaszőnyeg kapható" - Ismét müezzin csendült Vona Gábor beszéde alatt (VIDEÓ)
Vona Gábort kísérti a múltja, és akadnak, akik erre rendszeresen emlékeztetik is. A Vadhajtások.com által a Facebook-on megosztott videó tanúsága szerint ezúttal Orosházán szólalt meg a muzulmánok hagyományos imádságra felszólító éneke a Jobbik elnökének beszéde alatt. Emlékezetes, Vona kálváriája még februárban kezdődött, amikor évértékelő beszéde alatt történt hasonló "incidens". A müezzint megszólaltatók feltehetően arra akarják felhívni a közvélemény figyelmét, hogy a Jobbik elnöke például életrajzi könyvében az emberiség utolsó védőbástyájának nevezte az iszlámot. Beperelte New Yorkot két muzulmán nő, mert levettették fejkendőiket a rendőrségi fotózáshoz
Életveszélyesen megfenyegették a Svédországból hazaköltözött magyar nőt
Életveszélyesen megfenyegették, nyilvánosságra hozták lakcímét és közösségi oldalát is feltörték annak a magyar nőnek, aki nemrég költözött haza Svédországból a bevándorlók miatt. Natalie Contessa korábban exkluzív interjút adott az M1-nek a támadásokról. A nő azóta személyi védelmet kapott, és exkatonákból álló testőrök védik. Nem ez az első eset, hogy valakit fenyegetés ér, mert nyíltan beszél a migráció és a közbiztonság problémáiról. Macron-Merkel: útitervet készít Párizs és Berlin az unió megreformálásához
Útitervet készít közösen Franciaország és Németország júniusra az Európai Unió megreformálásához - jelentette be a két ország vezetője pénteken, párizsi találkozója után. Orbán Viktor a határzárhoz látogatott
Orbán Viktor pénteken Tompára, a magyar-szerb határra látogatott. Ottléte alatt felidézte a 2015-ös migrációs áradatot, amely feltartóztatására akkor semmi esélyt nem láttak. Ekkor épült meg a kerítés, amely ma már minden magyar számára a biztonságot szimbolizálja. A miniszterelnök beszélt a határnál szolgáló rendőrökkel, akik szerint határzár nélkül több mint 44 ezer ember lépett volna át illegálisan Magyarországra. Nézze meg Orbán Viktor hivatalos Facebook oldalán közzétett videóját. Hétszáz méteres nemzeti lobogót vittek végig az Andrássy úton
A magyar nemzet összetartozását és függetlenségét kifejező piros-fehér-zöld zászló, valamint a címerünk a nemzeti kulturális örökség része, e jelképeink tiszteletére 2015-óta rendezik meg március 16-án a magyar zászló és címer napját. Szilágyi Ákos és Franka Tibor kezdeményezésére, Balog Zoltán miniszter és Wittner Mária halálra ítélt szabadságharcos védnökségével az alkalomból idén egy 700 méter hosszú nemzeti zászlót készítettek és vittek végig a Hősök teréről az Andrássy úton át Budapest szívében.