"Európa ma mi vagyunk" - Minden idők legnagyobb Békemenetén jártunk! (PS-videó+galéria)
Ha valamilyen okból nem tudott részt venni a Békemeneten, velünk élőben követhette az eseményeket. Délelőtt 10 órától gyülekeztek a résztvevők a Bem téren, ahol beszédet mondott a lengyel vendégek nevében Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska főszerkesztője, valamint az ötletgazdák, Csizmadia László és Bayer Zsolt. A Magyar Idők publicistája többek között azt hangsúlyozta: "bármit is mondanak ők, Európa ma mi vagyunk. Mi, és csak mi képviseljük azokat az eszméket, értékeket, amelyektől Európa Európa lett. Mi még tudjuk, mit jelent az Isten, tudjuk, mit jelent a nemzet és a haza, tudjuk, mit jelent a család és a gyerek, és mi még tudjuk, mit jelent a férfi és az asszony". A beszédek után délben indult a menet, és a Margit-híd, a Jászai Mari tér, a Nyugati tér érintésével, a Bajcsy-Zsilinszky út, Alkotmány utca vonalon haladva ért a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor szókimondó, rendkívül határozott és harcias beszédet mondott az összegyűlt, hatalmas tömegnek. Nézze meg videós összeállításunkat az eddigi legnagyobb Békemenetről! Orbán Viktor: Menjetek és harcoljatok! (Videóval!)
Nézze meg Orbán Viktor ünnepi beszédéből, valamint a Békemenetből összeállított felvételt, amelyet a miniszterelnök osztott meg Facebook-oldalán. A Fidesz külön kiemelte, sosem látott tömeg vett részt az idei Békemeneten. Andrzej Duda: Az 1848-as forradalom a lengyel-magyar barátság máig eleven tanúsága
Az 1848-49-es magyar szabadságharcnak nyújtott lengyel segítség máig eleven tanúsága a két egymással szolidáris nemzet barátságának - áll abban az üdvözlő táviratban, amelyet Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön Áder János köztársasági elnöknek küldött. Hasonló üdvözlő táviratot küldött Orbán Viktor kormányfőnek Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is.
Lázár: ma is egy birodalmi és a nemzeti eszmerendszer küzd egymással
Európában 1848-hoz hasonlóan ma is egy birodalmi és a nemzeti eszmerendszer küzd egymással, és az április 8-i választás tétje az, hogy Magyarország bevándorlóországgá, vagy a nemzetállami függetlenség megőrzőjévé válik-e - hangoztatta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. Putyin Mars-missziót és Holdra szállást ígért
Oroszország 2019-ben missziót küld a Marsra, a Hold pólusain pedig szakemberei víz után fog kutatni - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök egy adásba még nem került, de az orosz média által csütörtökön máris széles körben ismertetett televíziós dokumentumfilmben. A jobb oktatásért tüntettek diákok a fővárosban
A jobb oktatásért rendeztek demonstrációt csütörtökön a fővárosban a Diákvagyok mozgalom szervezésében. A felszólalók egyebek mellett azt hangsúlyozták, változásra van szükség, és sürgették, hogy az oktatással kapcsolatos döntésekből ne hagyják ki az érintetteket, vagyis a diákokat. Több megemlékezés tartottak a Felvidéken
Több megemlékezést tarottak a nemzeti ünnep alkalmából a Felvidéken, köztük a pozsonyi megemlékezés hagyományos helyszínén, a Medikus kertben lévő Petőfi Sándor szobornál is, ahol több százan gyűltek össze csütörtök délután.
Szili: Békében élő, kultúrájára büszke, nyelvében élő, identitásában szilárd magyarságot akarunk
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc modern Magyarországot teremtett, a reformnemzedék nem csak felébresztette a nemzetet, hanem üzenték a mának, hogy szabadság és függetlenség nélkül nincs jövője a magyarságnak - hangsúlyozta ünnepi beszédében Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke a csütörtökön rendezett március 15-i ünnepségek Eszéken. Fidesz: köszönet a Békemenet és a díszünnepség résztvevőinek
A Fidesz köszönetet mond minden idők legnagyobb Békemenete és március 15-i megemlékezése résztvevőinek - közölte Hidvéghi Balázs, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint az ország több száz pontján és a határon túli rendezvényeken százezrek ünnepelték 1848 hőseit. Gulyás Gergely: egyértelművé vált, hogy Gyurcsány a baloldal igazi miniszterelnök-jelöltje
A Fidesz frakcióvezetője szerint a balliberális pártok közös tüntetésén egyértelművé vált, hogy Gyurcsány Ferenc a baloldal igazi miniszterelnök-jelöltje. Meghurcolt politikai foglyok Magyarországon ?!? – Eddigi legzavarosabb közleményét produkálta Szanyi
Egy évtizede nem gondolta volna senki, hogy 2018 márciusában újfent a Nemzeti Bankért, meghurcolt politikai foglyokért, és bár más kontextusban, de az Unióért kell kiállnunk – fogalmazott Szanyi Tibor csütörtöki közleményében. Hozzátette, „az Orbán-kormány szégyene, hogy miattuk ma ismét a Petőfiék 12 pontjáért kell küzdenie a magyaroknak”. Áder János: Március 15. nemzeti önbecsülésünk és a haza szolgálatának ünnepe
Március 15. örökre szólóan nemzeti önbecsülésünk és a haza legjobb tudásunk szerinti szolgálatának ünnepe, ezért vált hagyománnyá és ezért köszöntik ezen a napon mindazokat, akik a legjobb tudásukkal szolgálnak - mondta a Parlamentben elmondott ünnepi beszédében Áder János köztársasági elnök csütörtökön, a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrendek átadása előtt. Megsétáltatták magukat a kétfarkú kutyák is
„A molinó minden előtt!" feliratú, nemzeti színű transzparens mögött vonultak fel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által szervezett alternatív, ironikus hangvételű békemenet résztvevői csütörtökön Budapesten. A felvonulás az Oktogontól indult, ahol a párt elnöke, Kovács Gergely ismertette az általuk megfogalmazott 12 pontot. Ebben egyebek mellett az „űrbéli viszonyok megszüntetését", „negyvenévenkénti országgyűlést Pesten", és „a cenzúra szabadságát, a sajtó eltörlését" követelték. "A hazám megér egy tárgyalást" - Gyurcsány már egyeztetne a Jobbikkal (Frissítés: reakciók)
A DK elnöke kifejtette: nem választási együttműködést szorgalmaz, hanem arról egyeztetne, a remélt győzelem után hogyan működnek majd együtt a parlamentben az Orbán-rendszer lebontásában. A Jobbik azonban nem kér a DK-ból. Szél: Petőfiék még radikálisabban bírálnák a kormányt
Petőfi és társai még radikálisabban bírálnák a mai kormányt, annak tagjai ugyanis semmit nem tisztelnek, sem a függetlenséget, sem a szabadságot, sem az embereket – jelentette ki Szél Bernadett az LMP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön. Március 15-e alkalmából azt üzente a többi ellenzéki pártnak, csak akkor fognak győzni, ha a lehető legszélesebb körben együttműködnek. Előrehozott választásokat javasol a szlovén államfő
Borut Pahor szlovén államfő csütörtökön hivatalában fogadta Miro Cerar szlovén kormányfőt, aki előző nap lemondott posztjáról, majd a találkozó után közleményt adott ki, amelyben előrehozott választások mellett foglalt állást. Benyújtotta lemondását Robert Fico, Peter Pellegrinit bízta meg kormányalakítással az államfő
Benyújtotta lemondását Robert Fico távozó szlovák miniszterelnök csütörtökön Andrej Kiska államfőnek, aki Peter Pellegrini eddigi miniszterelnök-helyettest bízta meg a kormányalakítással, őt jelölte ugyanis a leendő új szlovák kormány élére a hárompárti kormánykoalíció legerősebb pártja, a Robert Fico kormányfő vezette Irány. Megtámadták a 888.hu munkatársait a Békemeneten
A 888.hu Békemeneten részt vevő munkatársait néhány agresszív sorosista provokátor hátulról megtámadta, transzparensüket elvette és azt a lábával kettétörte - adta hírül a 888.hu.