A Liberálisok máris belekezdtek az MSZP bomlasztásába
Abból soha nem sült még semmi jó, amikor az MSZP összefogott a Liberálisokkal. A szocialisták ugyanakkor láthatóan nem tanultak az egykori zsarnok kistestvér-párt SZDSZ-szel folytatott kétes eredményű együttműködések kudarcaiból, és lám Fodor Gábor megjelenése és jelölése okán máris bomlásnak indult egy szocialista alapszervezet Gyöngyösön. Fideszeseket akasztana a Jobbik békéscsabai képviselőjelöltje
Mészáros Lőrincről és a fideszesekről értekeztek a Jobbik békéscsabai országgyűlési képviselőjelöltjének Facebook oldalán az ismerősei, ahol javaslatot is tettek arra, "mindegyik akasztásra való". Kocziha Tünde a közösség egyedüli tagjaként lájkkal jutalmazta a bátor megnyilvánulást - fedezte fel az Origo. Büntetőeljárás indult a hajnali metrókoccanás miatt
Szerdán reggel nem indult el a 2-es metró az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között, miután két szerelvény összekoccant a Blaha Lujza téri megállónál, az ütközés során a pótkocsik kisiklottak. A rendőrség napközben közölte, hogy az ügyben büntetőeljárás indult.
Ismét magyar rendőrök segítik a macedón és a szerb határ védelmét (Videóval!)
Ismét magyar rendőrök utaznak Macedóniába és Szerbiába, hogy segítsék a macedón-görög, illetve a szerb-bolgár határ védelmét - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán a kontingens búcsúztatásáról beszámolva a honlapján. Terézvárosi ingatlanmutyi: Fürsték egyik védője szerint a frakciófegyelem miatt szó sem lehet szándékosságról
Megkezdődött Fürst György volt VI. kerületi szocialista alpolgármester és egykori MSZP-SZDSZ-es képviselőtársai másodfokú büntetőpere szerdán a Fővárosi Ítélőtáblán. A volt balliberális önkormányzati képviselőket két Andrássy úti ingatlan 2004-es elkótyavetyélése miatt hűtlen kezeléssel vádolják. „Első akarok lenni” – így indultak a téli olimpiára gyorskorcsolyázóink
A pénteken kezdődő téli olimpián rövidpályás gyorskorcsolyázóinktól várhatjuk a legszebb eredményeket. Kósa Lajos, a szövetség elnöke szerint a mieink ismét be fogják bizonyítani, hogy a legszűkebb világelitbe tartoznak. Tábornokper: megúszhatják a súlyos büntetést Fapálék
Megkezdődött szerdán az ügyészi perbeszéd az úgynevezett tábornokper megismételt elsőfokú eljárásában szerdán a Debreceni Törvényszéken. A Kaposvári Törvényszék öt éve az érintettek többségét felmentette, azt a határozatot azonban a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte. A vádirat szerint a terheltek – tábornokok és főtisztek – a Honvédelmi Minisztérium alkalmazottaiként – több mint kétszázmillió forintnyi kenőpénzt kértek és kaptak a tárca pályázataira jelentkező vállalkozások képviselőitől. A tárca a legutóbbi tárgyaláson visszavonta több millió forintos kártérítési igényét, ami várhatóan jelntősen csökkentheti a terheltekkel szemben alkalmazható büntetések mértékét is.
Kósa: 90 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg Nyíregyházán
A különböző operatív programok, valamint a Modern városok program forrásaival együtt 90 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg Nyíregyházán – közölte a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter a nyírségi megyeszékhelyen szerdán, sajtótájékoztatón. Angela Merkel: A koalíciós szerződés szilárd alapja lehet az új kormánynak
A Kereszténydemokrata Unió (CDU), a bajor Keresztényszociális Unió és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) között létrejött koalíciós szerződés szilárd alapja lehet egy stabil kormánynak, amely a beruházásokra fog összpontosítani a gazdaság versenyképességének megtartása érdekében – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellára CDU vezetője szerdán a koalíciós tárgyalások befejezése után tartott sajtótájékoztatón. A finnországi késes támadó az Iszlám Állam harcosának tartotta magát
Az Iszlám Állam dzsihadistájának tartotta magát az a marokkói férfi, aki két emberrel végzett és négyet megsebesített Finnországban tavaly augusztusban – mondta el a helyi rendőrség szerdán. Itt a bizonyíték: Gyurcsány szabálytalanul töltötte ki a vagyonnyilatkozatát!
Megszegte a vagyonynyilatkozat-kitöltési útmutató előírásait Gyurcsány Ferenc, amikor nem részletezte, hogy milyen portfóliókban tartja több száz millió forintos értékpapír-állományát. A DK elnökének képviselői bevallása szerint több mint 600 millió forint értékű befektetése van – írja a Magyar Idők. A megtámadott rendőrök fegyvereit akarta megszerezni a Teréz körúti robbantó
Szemtanúkat hallgatott meg a másfél évvel ezelőtt két rendőrnek életveszélyes sérüléseket okozó Teréz körúti robbantás büntetőperében a Fővárosi Törvényszék szerdán. Az öt meghallgatott szemtanú közül csak egy azonosította be egyértelműen a vádlottat, de ő sem a robbantás helyszínén látta. EP-határozat "koronázza meg a magyar nemzetpolitikai igyekezeteket"
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén először hozott határozatot az őshonos kisebbségek diszkriminációjának tiltásáról és jogaik széles körű védelméről az Európai Unión belül - közölte Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) európai parlamenti képviselője szerdán. Fidesz: a belga kormányfő nyilatkozata jelzi a kötelező kvóta veszélyét
A Fidesz szóvivője szerint a belga miniszterelnök napokban tett nyilatkozata jelzi azt a veszélyt, hogy Brüsszel mindenáron keresztül akarja verni a kötelező kvótát a tagállamokon. Puskás Imre ezt azzal kapcsolatban mondta szerdán az MTI-nek, hogy Charles Michel belga kormányfő hétvégén arról beszélt: "ultimátumot adtak a szolidaritást elutasító" visegrádi országoknak, s amennyiben június végéig nem sikerül konszenzusra jutni az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanácsban, akkor nélkülük, minősített többségi szavazással fogják elfogadni a tervezett reformokat. 11 milliárd forinttal segítik a vidéki fiatalok letelepedését
A vidéki fiatalok otthonteremtését és családalapítását segíti elő 66 településen az összesen 11 milliárd forint összértékű Esély otthon elnevezésű program – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban. Orbán: Harcolni fogunk azokkal, akik meg akarják változtatni Magyarország és Európa keresztény identitását (Videóval!)
Nem engedhetünk a zsarolásnak, számunkra Magyarország az első és harcolni fogunk azokkal szemben, akik meg akarják változtatni Magyarország és Európa keresztény identitását – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök egy szerdai Facebook-videóban, a Fidesz elnökségének keddi állásfoglalását ismertetve. Keménymag: Nem kéne megvárni, hogy a „Willkommenskultur” átváltson „németes precizitásba” (Videóval!)
Fiatal, öntudatos, modern nők új mozgalmat hoztak létre Németországban 120 decibel néven. A nőknek elegük van és nem akarnak tovább félni, nem akarják elfogadni a napi szintű nemi erőszakot, a késeléseket és az öldöklést, amelyet az illegális migráció hozadékának kell tekinteniük. Az Echo TV Keménymagja, a közéleti B-közép kedd este kiállt a megerőszakolt nők mellett. Szanyi telefonon mondta el, mennyire büszke az MSZP-ből kiebrudalt (?) hódmezővásárhelyi harcostársára
Strasbourgból telefonált haza az MSZP EP-képviselője, Szanyi Tibor, méghozzá a Rádió7 élő műsorába, hogy elmondja, büszke Hernádi Gyulára, akit a minap párttagságától is megfosztottak a szocialisták. Az ügy előzménye, hogy Hernádi, aki az MSZP rég hódmezővásárhelyi harcosa, bejelentette, az lehetetlen, hogy az MSZP-nek, sőt a baloldalnak ne legyen saját polgármester-jelöltje egy olyan városban, mint Hódmezővásárhely, ezért inkább függetlenként elindul a szintén független Márki-Zay Péter ellen, aki mögött az egész ellenzék felsorakozott.