Soros-terv: az egri jobbikos zsidózással szavazott, a Mérce.hu-nak azonban ezt is sikerült félremagyaráznia
Zsidózó magyarázatot adott az egri Jobbik képviselője arra, hogy miért szavaz a Soros-terv végrehajtásának megakadályozása mellett, amely a hazai szélsőliberális világítótorony, a Mérce.hu értelmezése szerint az antiszemitizmus egyértelmű bizonyítéka, antiszemita pedig az, akit a portál szerkesztője annak tart. Leépítések kezdődtek a HírTV-nél
Külső gyártásba kerülhet a Hír TV Riasztás című bűnügyi műsora – írta a Magyar Idők. A lap belső információi szerint a kiszervezésre a költségek csökkentése miatt van szükség. A kényszerű lépés már az új vezérigazgató, Faragó Csaba, korábbi ÁPV Rt. elnök, munkába állását jelzi. A kiszervezés azt is jelentheti, hogy a műsorkészítők elveszítik belsős munkavállalói státuszukat, a külsős cégtől pedig kevesebb fizetést kaphatnak, a tervezett racionalizálás több munkatársat is gondolkodóba ejtett a jövőt illetően. Andrzej Duda: nem voltak lengyel haláltáborok
Lengyelország nem vett részt a holokausztban – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn.A délnyugat-lengyelországi Zoryban elhangzott beszédében az államfő a hírügynökségek szerint első alkalommal szólalt fel az Izrael és Lengyelország között diplomáciai csörtét kiváltó törvénytervezet ügyében, amely büntethetővé tenné, ha a sajtóban Lengyelországra hárítják a náci Németország által elkövetett bűntettekért való felelősséget például azzal, hogy a lengyel haláltáborok – kifejezést használják.
Fake-ek és ellensúlyzók
Noha még csak január van, bátran kijelenthető, hogy a merce.hu nevű kommunista ideológiai műhely és közepesen ismert propagandakiadvány összehozta az év legszánalmasabb – és bizonyos körülmények fennállása esetén a legdrágább – kabátlopási ügyét. Munkatársunkat, Ambrózy Áront helyezték a csőcselék mentalitású, gyurcsányista rohamcsapatok célkeresztjébe egy ügyesen félbevágott mondattal, ami alapján a tájékozatlan olvasónak úgy tűnhet, kollégánk keresztelte el patkánynak Göncz Árpád volt köztársasági elnököt. A baloldali hecckampánynak köszönhetően, még a Tanítanék vasárnapi mikrotüntetésén is munkatársunkat gyalázó transzparens jelent meg. Ahogy Apáti Bence fogalmazott vasárnapi publicisztikájában: így működik a haladó nyilvánosság. Farage: tartományokká alacsonyítja tagállamait az Európai Unió
George Soros nem csak Magyarországnak valós probléma, mert a milliárdos nagy ellensége a nemzetállamnak és a zsidó-keresztény kultúrának – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) volt elnöke, aki szerint Brüsszel igazán képmutató, a döntéshozatal pedig a központ meg nem választott bürokratái kezében van. A Brexit élharcosa úgy véli, hogy az Európai Unió jelenlegi formájában tartományokká alacsonyítja tagállamait, és a nagyok mindig legyőzik a kicsiket. A Hamász képtelen rendet tartani Gázában - Több ezer ENSZ alkalmazott sztrájkolt az amerikai segélyek visszatartása ellen
A palesztinokat támogató ENSZ-szervezet (UNRWA) mintegy 13 ezer alkalmazottja sztrájkolt hétfőn a Gázai övezetben, tiltakozva az amerikai kormány korábbi döntése ellen, amelynek értelmében 65 millió dollárt (több mint 16 milliárd forintot) visszatartanak a palesztinoknak szánt segélyből. Wilders-Orbán találkozó: Létezik még vezetőképesség!
Kitűnő találkozó Orbán Viktor miniszterelnökkel! Létezik még vezetőképesség! - írta Twitter üzenetében Geert Wilders. A holland Szabadságpárt vezetője Halállistán című könyvbemutatójának győri állomásán találkozott a magyar miniszterelnökkel.
Indul Budapesten a MOL LIMO
Az UNIQA a hivatalos biztosítója a MOL új, MOL LIMO néven induló közösségi autómegosztó szolgáltatásának. A háromszáz járműből álló flottához a Casco biztosítást az UNIQA szolgáltatja. Hiller: Takarékba lehet tenni a könnyzacskókat, nincs kormányváltás MSZP nélkül
A választmány elnökeként az aláírásom nélkül nincsen érvényes szövetségi politika. Az én kezem pedig nem fog aláírni együttműködést a Jobbikkal – jelentette ki a MagyarIdők.hu-nak adott interjúban Hiller István. Az Országgyűlés MSZP-s alelnöke a portálnak arról beszél, szerinte nincs kormányváltás az MSZP és az MSZP-Párbeszéd-szövetség nélkül. Úgy fogalmazott, „a politikai siratóasszony szerepét magukra vállalóknak azt üzenem, hogy egy ideig nyugodtan takarékra tehetik a könnyzacskóikat, az MSZP-nek és ennek a szövetségnek van jövője” Hajrá, magyarok! A magyar sportfejlesztés és sport történelmi időszakát éljük
A számok nem hazudnak: több mint kétszer annyi igazolt sportoló van Magyarországon, mint 2010-ben. Sohasem volt ennyi sportfejlesztés, mint ami az elmúlt nyolc évben. A magyar sport tényleg történelmi időszakát éli. Levélváltás Orbán Viktor és a Zsidó Világkongresszus elnöke között
Provokatívnak és megdöbbentőnek nevezte a Horthy Miklós kormányzó emlékére tervezett - a szervezők által időközben lemondott - misét Orbán Viktorhoz írt levelében a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke; válaszában a magyar miniszterelnök leszögezte: az ügy megszűnt létezni - mondta az MTI megkeresésére hétfőn Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. Nulla százalékos párt nyitna új fejezetet a "magyar társadalom életében"
A Magyar Liberális Párt azt szeretné, ha az országgyűlési választásokkal új fejezet nyílna a magyar társadalom életében - mondta a párt ügyvivője hétfőn Kaposváron, sajtótájékoztatón. Kilőnék az "atomfegyvert" a brüsszelita képviselők Lengyelországra
Mihamarabb napirendre kellene tűzni az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, Lengyelországgal szemben megindított eljárás ügyét a tagországok kormányait tömörítő tanácsban - áll az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) hétfői ülésén elfogadott határozattervezetben. Budai Gyula: Törvénytelen lehetett Gyurcsányék több százmilliós kölcsöne Czeglédynek
Az Altus Portfólió Kft.-vel szemben indított jegybanki piacfelügyeleti eljárás azt jelenti, hogy valószínűsíthetően törvénytelen volt a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó cég és a Czeglédy Csaba közötti kölcsönügylet – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn. Gyurcsány viszont mégsem a családi cége által százmilliókkal kisegített Czeglédy Csaba által megkárosított diákokért aggódik. Napi hisztéria: Trump és Pence bábúkat égettek a palesztinok Betlehemben
A betlehemi Aida menekülttáborban a palesztinok szombaton fogtak egy Trump-bábut, amit felkötöttek, majd elégettek. Hasonlóan bántak egy, az alelnökről mintázott darabbal is - írja a 888. A gyűlölet-átviteli célból a bábok "megvúdúzása", majd rituális felgyújtása arrafelé közösségi alapélmény. Amikor az idegesítő hülyegyerek a földhöz veri magát, mert az anyja nemet mond, bármire. Bár nem old meg semmit (azaz ettől még nem lesz független, önálló "Palesztina"), de valahogy mégiscsak jól esik. Egyfajta öngyarmatosító gesztus ez, megintcsak. Hódmezővásárhelyen az ellenzék jelöltje vitte a politikát a templomba
Hazugságokkal kampányol az ellenzéki pártok polgármester jelöltje, Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen, ráadásul bár helyi plébánost megnyilvánulásáért durva kritikák érték az ellenzék részéről, épp Márki-Zay volt, aki az egyházközösséget bevonta a politikába és konkrétan a választási kampányba - erről beszélt a Magyar Hírlapnak a Fidesz vásárhelyi polgármester-jelöltje. Hegedűs Zoltán, aki egyébként 14 éve képviselő Hódmezővásárhelyen, arra is kitért, hogy az időközi polgármester választáson a település fejlődésének töretlensége és jövője a tét. Fidesz: Megint azok a szervezetek kiabálnak, amelyek rajta vannak Soros kifizetési listáján
Megint azok a szervezetek kiabálnak, amelyek rajta vannak Soros kifizetési listáján - írják a párt hivatalos közleményében. Niedermüller szerint a Fideszt meg kell nevelni
"A közfoglalkoztatottak (azaz közmunkások, a szerk.) bére hosszú évek óta havi 54300 forint, a kétharmadát sem éri el a minimálbér nettó 91770 forintos összegének. Ráadásul ezt a kormány ígérete szerint még évekig nem akarják emelni, úgymond "nevelő célzattal", hogy minél többen próbáljanak inkább a munkaerő-piacon munkát találni" - írja a DK hivatalos közleményében a párt alelnöke, Niedermüller Péter.