"Nem szabad megengedni a náciknak, hogy kormányozzák az országot" - Több tízezren tiltakoztak Bécsben a Kurz-kormány ellen
Több tízezren vonultak az utcára szombaton Bécsben kormányellenes tüntetésre, arra szólítva Európát, hogy bojkottálja az új jobboldali kabinet szabadságpárti minisztereit. Egyre nagyobb gödörben a Real, hazai pályán kapott ki a Villarrealtól
Bár csodák vannak, a Real Madrid gyakorlatilag lemondhat a címvédésről a spanyol bajnokságban. Ezúttal a Villarreal csapatától kapott ki hazai pályán, hátránya továbbra is tizenhat pont (!) a Barcelona mögött, amely vasárnap lép pályára. 2017 aranylabdása, Cristiano Ronaldo csupán négy gólnál jár a bajnokságban. Madonna egykori ágyasa szerint Trump az emberiség közös ellensége
Penn soha nem tartozott Trump támogatói közé, és mivel a száját is szereti kinyitni, az amerikai sajtó alig várja, hogy egy-egy jobban sikerült Trump-tweet után mi lesz a Madonna egykori ágyasának pavlovi összehúzódása. A színész most a Time-ban írt egy véleménycikket az amerikai elnökről, amiben az áll többek között, hogy Trump az emberiség közös ellensége, mert egy tárgyaláson megkérdezte, miért kell az ameikaiaknak befogadniuk menekülteket "mindenféle szarfészekből" - írja az Index.
Kommenteltek majd személyesen fenyegette meg őket a rendőrség, miszerint: megbántottak 17 pedofil muszlimot
Otthoni látogatást és szóbeli figyelmeztetést eszközölt a brit rendőrség azoknál a személyeknél, akik a Facebookon bántó, kirekesztő megjegyzéseket tettek azon muszlim elkövetőkre, akik többtucatnyi kiskorú lányt elkábítottak majd megerőszakoltak - írja a 888. Kim Dzsongun excsaja is felléphet a dél-koreai téli olimpián
Szöul beleegyezett abba, hogy tárgyalásokat folytasson Phenjan javaslatáról, ami szerint észak-koreai előadóművészeket is küldene a dél-koreai Phjongcshangban február 9. és 25. között megrendezendő téli olimpiára – jelentette a Yonhap hírügynökség. A tárgyalásokat hétfőn tartják meg az 1953-as fegyverszüneti egyezmény által kijelölt demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban, egy, a település észak-koreai oldalán lévő épületben. Izrael üzenete a gázaiaknak a zavargások után: "a Hamász kihasznál titeket"
A védelmi minisztérium palesztinokkal összekötő irodáját vezető Joáv Mordechai vezérőrnagy szombaton felhívta a Gázai övezet lakosságának figyelmét, hogy a Hamász terrorszervezet csak kihasználja őket az Izrael elleni erőszakos tevékenységeihez. Pénteken több tucat palesztin sérült meg a határmenti zavargásokban - írja az ujkelet.live. Vona: "a Jobbik egyedül szeretne választást nyerni"
A Jobbik felkészült az ország kormányzására, és arra, hogy tisztességes, biztonságos, élhetőbb Magyarországot teremtsen – mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a budapesti jelöltbemutató sajtótájékoztatóján. Vona azt mondta: amíg a baloldali pártok lényegében egymást akarják leváltani, addig a Jobbik a kormányt, és vállalják politikai képviseletét mindenkinek, aki ezt akarja ma.
Várt eredmény született: nem sikerült egyből újraválasztani a cseh elnököt
A várt eredmény született a cseh államfőválasztás első fordulójában: nem sikerült megválasztani az új cseh köztársasági elnököt. A győzelemhez a szavazatok több mint 50 százaléka kellett volna, ami a 9 jelölt közül senkinek sem sikerült. Soros kitartott diplomatái és szenátorai újabb kitiltási botrányt készítenek elő
Soros György diplomata kitartottai ismét diplomáciai merényletet készítettek elő hazánk ellen, amikor egy ismerős recepthez nyúlva magyar diplomaták kitiltását javasolták az USA-ból az állítólagos orosz befolyás növekedése miatt. Azt azonban már a MagyarIdők.hu derítette ki, hogy a kitiltást javasló külügyi jelentést azok a demokrata szenátorok támogatják, akik szintén Soros György zsebéből kikandikálva kiabálnak tücsköt-békát Magyarországra. A portál szerint nemcsak az egyértelmű, milyen szorosan működnek együtt a pénzember által kitömött politikusok és szervezetek, de az is, hogy Soros egyértelműen elkezdte a beavatkozást a magyar választásokba. Nyárra elkészül a hazánkat támadó Sargentini-jelentés
Mint az korábban (mi is) megírtuk (és kérdezni próbáltuk), Magyarországon végzett terepmunkát Judith Sargentini, aki elvenné hazánk szavazati jogát. A képviselőt Soros György egyik megbízható szövetségesének tartják az Európai Parlamentben. Sargentini találkozott Soros egy másik bizalmijával, Bayer Lili újságíróval is, akinek elárulta, hogy mikor szavaz az Európai Bizottság és az Európai Parlament a Magyarországot várhatóan elítélő jelentésről. Saját listát állít az Együtt - Juhász egója nem áll be Karácsony egója mögé
"A lista vezetője Juhász Péter, az Együtt elnöke. Az Együtt politikájához híven a listán nagy számban szerepelnek női jelöltek: az első 60 hely felén női politikus található. Az Országos Politikai Tanács ülése után a párt küldöttgyűlése Szigetvári Viktort választotta az Együtt miniszterelnök-jelöltjének" – közölte a párt szombaton, miután erről döntött a szervezet Országos Politikai Tanácsa. Már nyolcan tűntek el a budai gyermekotthonból
Mint a police.hu közleményei alapján a 24.hu már hírül adta: tavaly év végén öt, idén már három, vagyis pár hónap alatt alatt nyolc kiskorú tűnt el egy XII. kerületi gyermekvédelmi intézményből. Megindult a sajtóban a találgatás, hogy mi állhat a háttérben. A gyermekotthon vezetője a 24.hu kérdésére lecsapta a telefont. A BRFK sajtószolgálata szerint a gyerekek általában csak pár órát csellengenek. "Nem kívánok semmit nyilatkozni" – mondta a Bolyai Gyermekotthoni Központ Esze Tamás Gyermekotthonának vezetője, majd bontotta a vonalat. Fidesz: "a magyar ellenzékre nem lehet számítani a települések megvédésében sem"
Arra biztatja a Fidesz-KDNP az önkormányzati képviselő-testületeket, hogy határozatban utasítsák el a Soros-tervet és az illegális bevándorlást településeiken - mondta Puskás Imre, a Fidesz szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Pénteken a Megyei Jogú Városok Szövetsége keretében bevándorlásszervező irodákkal szembeni fellépésről fogadtak el felhívást a polgármesterek. A szóvivő beszámolt arról is, hogy egyetlen ellenzéki polgármester sem vesz részt a tanácskozáson, a Momentum és az Együtt pedig maszkokkal zavarta meg a gyűlést, ami újra bizonyítja, hogy az ellenzékre a települések megvédésében sem lehet számítani. Mihai Tudose kijelentése kapcsán azt mondta Puskás, hogy mindaddig, amig Tudose nem kér bocsánatot, nem ad elfogadható magyarázatot, addig nagyon súlyos helyzetben van a két ország kapcsolata és az erdélyi magyarság is. Nőtt a házasságban élők száma, több gyerek születik és jobban élnek a családok az utóbbi években
"Az utóbb években több gyermek született, és a kormány intézkedéseinek köszönhetően jobban élnek a családok" - mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán. Emellett felhívta arra is figyelmet, hogy nőtt a házasságban élők száma is. Nem kérnek az újabb, Merkel által vezetett nagykoalícióból a német cégek
"A fontosabb szereplők véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy szerencsés lenne-e egy újabb nagykoalíciós kormány Németországban. A felek tegnap nyilvánosságra hozták 28 oldalas programjukat, amelynek tartalma miatt a baloldal örül, a gazdasági szereplők kevésbé" - írja a 888, a Deutsche Welle cikkére hivatkozva. Miklós Edit elájult a sí világkupán, kórházba szállították az olimpikont
Rossz idők járnak Miklós Editre, tavaly roppant súlyos balesetet szenvedett az erdélyi származású magyar síző, de felépült belőle, és már a közelgő olimpiára készült. A szombati világkupaversenyen viszont rosszul lett, elájult, miután áthaladt a célvonalon. Azonnal kórházba szállították. A napi "bazzegrománia": Ismét sertéspestis tombol
Ismét megjelent az afrikai sertéspestis Romániában: a kór a magyar, illetve az ukrán határtól is alig néhány kilométernyi távolságra található Szatmár megyei Mikola (Micula) egy háztáji gazdaságában fertőzte meg az állatokat, írja az MTI a román sajtó alapján. A vírus két napja azonosították, ezt követően az állategészségügyi hatóság azonnal leölte az illető gazdaságban nevelt 13 sertést, a tetemeket pedig elégette. A britek "önkéntes alapon" fognak megszabadulni migránsaiktól
A jelenlegi kormányzat minden eddiginél szigorúbb intézkedéseket kíván eszközölni a Nagy-Britanniában tartózkodó illegális bevándorlókkal szemben - írja a 888, a Telegraph cikke alapján.