Pesti Srácok

Zavargásért ítélték el az afgán migránst, de már lelépett

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 14.
Jogerősen egy év nyolc hónap, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélt - csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett garázdaság bűntette miatt - a Debreceni Törvényszék kedden egy afgán vádlottat, aki 2015-ben részt vett a helyi menekülttábor lakóinak zavargásában. Tatár Tímea, a törvényszék szóvivője emlékeztetett rá, 2015 júniusában menedékkérők kitörtek a befogadó állomásról, az útra borították, felgyújtották a hulladékgyűjtők tartalmát, és több autót megrongáltak.

Vastagon támogatták orosz oligarchák Clintonék alapítványait

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 14.
Miközben a demokraták mindenáron megpróbálják rábizonyítani Donald Trumpra, hogy Moszkvából segítették elnöki kampányát, úgy tűnik, Hillary Clinton és környezete sem ugrott el az orosz pénz elől – írja az ATV.hu külföldi sajtóforrásokra hivatkozva. Felidézik, Bill Clinton 500 ezer dollárt kapott egy beszédéért egy orosz titkosszolgálatokhoz köthető cégtől, míg Hillary Clinton azzal zsebelt be orosz pénzeket, hogy egy kanadai uránvállalat orosz befektetőknek történő átjátszása körül bábáskodott külügyminisztersége alatt.

Letiltanák a Heineken-ről a vöröscsillagot

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 14.
A cél, hogy nyilvános legyen, mennyi támogatást, kitől és milyen céllal kapnak külföldről egyes szervezetek - Kósa Lajos sajtótájékoztatóján. A frakcióvezető arról is szólt, a tiltott önkényuralmi jelképnek számító vöröscsillag szennyezi vizuális környezetünket, mégis helyet kap egyes termékeken. Az Együtt március 15-ére tervezett akciójával kapcsolatban megjegyezte, a fütyülés bunkóság, Juhász Péter pedig antiszociális.

A The New York Times szerint morális mélypontra jutott Magyarország

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 14.
Új mélypontra jutott Magyarország menekültekkel szembeni kegyetlen bánásmódja azáltal, hogy a parlament a múlt héten az Európai Unió ajánlásával ellentétesen megszavazta a menedékkérők tömeges fogva tartását szögesdróttal körbevett táborokban, az pedig egyenesen a nemzetközi joggal ellentétes, hogy ez az eljárásmód a gyerekekre is vonatkozik - foglalt állást nyomtatásban kedden megjelent szerkesztőségi cikkében a The New York Times című liberális amerikai napilap.

Több mint tizenkét millióra bírságolták hazánkat két menedékkérő miatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 14.
A magyar hatóságok az Emberi Jogok Európai Egyezményét megsértve tartottak fogva két bangladesi menedékkérőt 2015 őszén a röszkei tranzitzónában, későbbi visszaküldésük Szerbiába pedig azzal a kockázattal járt, hogy embertelen bánásmódnak lesznek kitéve görögországi befogadóközpontokban - mondta ki keddi, nem jogerős ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).

IKSZ: Juhász piti bandája ne zavarja a nemzeti ünnepet

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 14.
Szépen megkérjük Juhász Pétert és piti bandáját, hogy ne tegyék tönkre sok százezer ember szép ünnepét és a hősök emlékezetét a holnapi nemzeti ünnepen – írja az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) közleményében. Mint fogalmaznak, vigyázzanak, akik elfogadják Juhász Pétertől a sípot, mivel elképzelhető, hogy később a politikus egy videóban fogja visszakérni az árát.

A törökök kétségbeejtőnek tartják, hogy az EU egy uniós tagállam mellé állt helyettük

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 14.
Kétségbeejtő, hogy az Európai Unió (EU) országai a tagállami szolidaritás mögé rejtőzve az európai értékeket és az emberi jogokat nyíltan sértő Hollandiát támogatják a szombaton kirobbant diplomáciai konfliktusban - állítja internetes oldalán kedden közzétett közleményében a török külügyminisztérium. A tárca úgy véli, hogy az Európai Unió az idegengyűlölő és törökellenes szélsőségeket részesíti előnyben.

Védőügyvédjét is elutasította, nem együttműködő a Teréz körúti robbantó

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 14.
Senkivel sem hajlandó együttműködni P. László, a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja – írja a MagyarIdők.hu hozzátéve, hogy még új ügyvédje megbízását sem írta alá. A krinimálpszichológus szerint a gyanúsított szerepet játszik, csak az egója a fokmérő a maga számára. A túlzott egó azonban nem olyan jellemhiba, ami miatt ne lehetne büntethető.

Törékeny egységet mutatott fel a baloldal

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 14.
Kiszelly Zoltán politológus szerint szimbolikus és törékeny egységet mutatott fel a baloldal Majtényi László köztársaságielnök-jelölt támogatásakor. A politológus az M1 aktuális csatornán úgy vélekedett, ha Majtényi László esélyes jelölt lett volna, akkor nem biztos, hogy támogatja a baloldal, mivel korábban, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökeként a baloldallal is szembement.

Tanácsadója szerint akár mikrosütővel is lehallgathatták Trumpot

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 14.
Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma haladékot kért a Donald Trump által felhozott lehallgatási vádak bizonyítására. Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője pedig már azt magyarázta újságíróknak, hogy Trump elnök a "lehallgatást" idézőjelben értette. Kellyanne Conway, Trump elnök tanácsadója szerint ugyanakkor a mikrohullámú sütők kameraként is működhetnek.

Botka: Sorsfordító lesz a 2018-as választás

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 14.
„Nem kívánok az egyéni érdekeknél leragadó liberális pártvezetőkkel megállapodni, ehelyett a választókkal tárgyalok" - mondta Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Népszavának adott interjúban. Hozzátette, ha „Orbán Viktor újra hatalmat kapna, az tizenkét évnyi abszolút uralkodást jelentene számára, amivel több nemzedék sorsát is végérvényesen megpecsételné”.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.