A Jobbik nem köt választási szövetséget 2018-ban
A Jobbik országos választmánya szombaton nyilatkozatban rögzítette, hogy a párt nem köt szövetséget a Fidesszel, illetve az MSZP-vel és a többi baloldali, liberális párttal sem a 2018-as parlamenti választáson - közölte Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.Az olasz baloldali vezér visszatérne a bukás után, mert nem gyáva
Tévedés volt nem észrevenni, hogy az olaszok nem az alkotmányos reformokról, hanem róla voksolnak – nyilatkozta Matteo Renzi volt olasz kormányfő. Mint hangoztatta, az alkotmányos reformokról szóló szavazás elvesztését "égető kudarcként" élte meg, kezdetben még a politikai visszavonulás is felmerült benne, most viszont készen áll a visszatérésre, "mivel csak a gyáva menekül a nehéz pillanatokban"Nógrádi: Trumpnak kiválóak a kapcsolatai Putyinnal, ebből nem lesz háború
Nógrádi György szerint ma nincs háborús veszély a balti régióban. Főleg azért nincs esély a fegyveres konfliktusra - tette hozzá -, mert Donald Trumpnak, az Egyesült Államok következő elnökének kiválóak a kapcsolatai Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.Embereket fejeztek le a brazil börtönlázadás során
Tíz halottja van annak a véres leszámolásnak, amely szombaton tört ki rivális bandák között egy észak-brazíliai börtönben. Zemilton Silva, a brazil börtönrendszer koordinátora arról számolt be, hogy három rabot társaik lefejeztek.Az Airbnb-zők töredéke fizetett adót
A NAV kérésére az ír adóhatóság elsők között küldte meg a magyar adóhivatalnak az Airbnb-adatokat – nyilatkozta Tállai András adóügyekért felelős államtitkár. Ezek szerint 2015-ben csaknem 4500 magyar szállásadó állt kapcsolatban az Airbnb-vel, akik összesen 120 ezer alkalommal adták ki ingatlanjukat, amivel mintegy 6 milliárd forint bevételt szereztek. Hozzátette, az adóhivatalnak nem a bírságolás a célja, hanem az, hogy mindenki a szabályokat betartva adja ki az ingatlanját.Már "csak" nyerni kellene megtanulni - Horvátországtól is kikapott a férfi kézicsapat
Két nehéz csoportmeccsét elbukta a magyar férfi kézilabda-válogatott a világbajnokságon. A németek után Horvátország is legyőzte a mieinket.Bakondi szerint új migrációs útvonal van kialakulóban
Elhunyt Udo Ulfkotte
Családi házba hajtott egy kamion Aszalón
Szél Bernadettet és Hadházy Ákost választották meg az LMP társelnökeinek
Nyerges Zsolt csak pihenni szeretne és a hobbijának élni
Nyerges Zsolt szerint szó sincs kenyértörésről közte és Simicska Lajos között. Az Index-nek azt nyilatkozta, azért távozott a Közgép elnöki posztjáról, mert belefáradt a cégvezetés mindennapi küzdelmeibe. Már csak a hobbijának akar élni, de továbbra is a Közgép részvényese marad. A PestiSrácok.hu a szakítás után úgy értesült, verekedésig fajult, amikor Nyerges Zsolt egy vadászaton közölte Simicska Lajossal, a továbbiakban nem vesz részt az Orbán Viktor ellen folytatott harcban. Portálunk megkereste a Közgépet is, adjon magyarázatot, miért távozott Nyerges Zsolt, illetve közrejátszhatott-e bármiféle bosszú, vagy politikai szándék Simicska Lajos választásában, miután azt a Kinde Kálmánt ültette a helyére, akit a meghamisított Orbán-interjú okán távolítottak el a Pannon Lapok Társasága Kft. ügyvezetői posztjáról.Szijjártó Péter a Die Weltnek: Schengen nem halhat meg
Többen rádióznak a Class FM "megszűnése" óta
Biboldó bérenc, zsidó honfoglalás - szembesítik régi önmagával a Jobbikot
Azurák Csaba is a Hír TV-nél köthet ki
Vona Gábor ellen tüntetnek Debrecenben, mert "visszaélt a választók bizalmával"
Az ország négy megyéjéből érkező korábbi Jobbik-tagok rendeznek tüntetést a párt irányváltása ellen ma délután Debrecenben – írja a Magyar Idők és a Civishír.hu. A felhívást Ulics Erika szervező és egykor jobbikos alapszervezetek vezetői jegyzik. Szerintük a Jobbik vezetése "fideszarcúvá" formálta a pártot, minden a kormányzásra való törekvés érdekében zajlik, noha súlyos ellentétek vannak a szervezetben.A Jobbik emeli a tétet: Másfélmilliárdot adnának a kispesti iskolák fejlesztésére
Bár a kispesti MSZP-s polgármester felesége is állítja, az önkormányzat hagyta lerohadni a helyi Erkel Ferenc Általános iskola fűtési rendszerét, a Jobbik nevében Dúró Dóra palramenti képviselő és Bencsik János választókerületi elnök "minden idők legkorruptabb kormányát" hibáztatja válaszközleményében.Ajánljuk még

























